Sharon Tate halála: amikor Hollywood elveszítette az ártatlanságát

Sharon Tate az 1960-as évek Hollywoodjának egyik emblematikus fiatal sztárja volt. Modellként kezdte pályáját, majd olyan filmekben szerepelt, mint az Ártatlan vér (The Fearless Vampire Killers) és a Valley of the Dolls. Férje Roman Polanski filmrendező volt, akivel akkoriban Hollywood egyik álompárjának számítottak.

1969 nyara azonban már önmagában is egy változó világot mutatott. A hatvanas évek végére a korábbi hollywoodi stúdiórendszer átalakulóban volt, a fiatal rendezők és a társadalmi változások új korszakot nyitottak, miközben Los Angelesben egyre erősebben jelent meg a hippikultúra, a drogok és a különböző ellenkulturális mozgalmak hatása. Tate alakja éppen ezért különösen erősen kötődött a korszak képéhez: egyszerre volt a klasszikus hollywoodi szépségideál és az új, felszabadultabb generáció része.

Aztán jött augusztus 9.

Charles Manson követői betörtek a Cielo Drive-on álló házba, és megölték Tate-et, Jay Sebring fodrászt, Abigail Folgert, Wojciech Frykowskit és Steven Parentet. A következő éjszakán újabb két embert gyilkoltak meg a Los Angeles-i környéken. A Manson-csoport tettei mögött Manson zavaros, apokaliptikus világképe állt; a gyilkosságokat később a „Helter Skelter” néven ismert elképzelésével is összefüggésbe hozták. A kifejezés összevisszaságot, felfordulást jelent. Manson azt képzelte, hogy egy faji háború fog kitörni az Egyesült Államokban, amely után ő és követői kerülnek hatalomra. A kifejezést a Beatles dalából kölcsönözte, és a későbbi bűnügyi tárgyalás során is ez lett az elképzelésének neve.

A történtek azért is rázták meg különösen mélyen Hollywoodot, mert a gyilkosság nem valahol távol, egy ismeretlen környezetben történt. A hollywoodi elit világában zajlott le. Egy ismert színésznőt gyilkoltak meg saját otthonában, a férje pedig az egyik legismertebb európai filmrendező volt. A híresség többé nem jelentett biztonságot, a hollywoodi álom kulisszái mögött pedig ott állt a kiszámíthatatlan erőszak.

A Manson-gyilkosságokat ezért később sokan a hatvanas évek végének és egyfajta hollywoodi „ártatlanság” végének szimbólumaként értelmezték. A Los Angeles Times szerint Tate egy olyan korszak figurája volt, amely éppen az ő halálával változott meg: a gyilkosság egy olyan pillanatban történt, amikor Amerika már amúgy is társadalmi és kulturális felforduláson ment keresztül.

A történet Hollywoodról alkotott képünket is tartósan átformálta. A sztárok addig is ki voltak téve a rajongás, a lesifotósok és a nyilvánosság figyelmének, de a Tate-gyilkosság után a hírességek személyes biztonsága új hangsúlyt kapott, és a hollywoodi közegben is erősödött a biztonsági intézkedések jelentősége. Tate édesanyja, Doris Tate később a bűncselekmények áldozatainak jogaiért is kiállt, és fontos szerepet játszott abban, hogy Kaliforniában változások történjenek az áldozatok jogainak területén.

Sharon Tate történetét azóta számtalanszor feldolgozták. Quentin Tarantino 2019-es filmje, a Volt egyszer egy… Hollywood különleges módon nyúlt hozzá: nem a gyilkosságot állította a középpontba, hanem megpróbálta megmutatni Tate-et még életében, fiatal színésznőként, aki előtt ott állt a jövő. A film alternatív történelmet ír, amelyben a valóság tragédiája nem következik be. A készítők saját megfogalmazásuk szerint is a „veszteség és az ártatlanság elvesztésének” motívumával foglalkoztak.

Sharon Tate történetének van egy különösen tragikus zsidó vonatkozása is: férje, Roman Polanski maga is a holokauszt túlélője volt.

Polanski 1933-ban született Párizsban, családja azonban még gyermekkorában Krakkóba költözött. Édesapja zsidó volt, édesanyja pedig zsidó apától született, bár katolikus vallásban nevelkedett. A családot a náci üldözés szétszakította: Polanski apja túlélte a háborút, édesanyját, Bulát Auschwitzban gyilkolták meg. Roman Polanski maga gyermekként élte át a krakkói gettó létrehozását, majd megszökött és bujkálva élte túl a háborút.

Életének ez a tapasztalata későbbi filmjeiben is visszatérő motívummá vált. A New York-i Museum of Modern Art Polanski életművét bemutatva arra hívta fel a figyelmet, hogy filmjeinek nyomasztó, fenyegető világát nehéz elválasztani attól, amit gyerekként átélt a náci megszállás alatt.

Legközvetlenebbül talán A zongoristában jelenik meg ez a személyes kapcsolat. A 2002-ben bemutatott film Władysław Szpilman lengyel zsidó zongoraművész visszaemlékezése alapján készült, és a varsói gettó, a deportálások, a bujkálás és a túlélés történetét meséli el. A zongorista három Oscar-díjat nyert, köztük Polanski rendezői díját és Adrien Brody legjobb férfi főszereplőnek járó Oscarját. A film a holokausztról szóló modern filmművészet egyik legismertebb alkotásává vált. Polanski később a Dreyfus-ügyről is filmet készített: Egy tiszt és egy kém (An Officer and a Spy) Alfred Dreyfus francia zsidó katonatiszt történetét és az antiszemitizmus által meghatározott perét dolgozza fel.

Így kapcsolódik össze két, első pillantásra távoli történet: egy fiatal hollywoodi színésznő 1969-es meggyilkolása és egy lengyel zsidó filmrendező gyermekkori holokausztélménye. Sharon Tate halála egy korszak végét jelképezte Hollywood számára. Roman Polanskinak pedig a történelem egyik legnagyobb traumája már jóval korábban, gyerekként elkezdődött – és későbbi életének, filmjeinek és látásmódjának egyik meghatározó része lett. A két történet 1969-ben találkozott. Polanski Európában volt, amikor feleségét meggyilkolták. Sharon Tate halálát pedig azóta sem lehet pusztán egy hollywoodi bűnügyként szemlélni: egyszerre lett családi tragédia, a hatvanas évek végének egyik legsötétebb története és annak a pillanatnak a szimbóluma, amikor a hollywoodi álom mögött megmutatkozott valami sokkal sötétebb.

_{Címlapkép: Roman Polanski és Sharon Tate. Bill Ray—The LIFE Picture Collection/Getty Images}

Zucker-Kertész Lilla

---