Radnóti főrabbi: „Gyerekek, féljetek!” – A zsidó nép tragédiáinak megtanítása

Radnóti főrabbi e heti RaDar-előadása arról a nehéz pedagógiai kérdésről szól, hogy miként érdemes átadni gyermekeinknek a zsidó történelem sötét, félelmetes eseményeit (például a holokausztot vagy a jeruzsálemi Szentély lerombolását emlékezetünkbe idéző, ma este kezdődő Tisa beávot).

A rabbi szerint habár a szülők és tanárok hajlamosak lennének átugrani a történelem fájdalmas fejezeteit, a vallási emlékezés kötelező előírás. A történelmi mélypontok, még ha nehezek is, szerves részei az identitásnak, hiszen már a zsidó őstörténet is a rabszolgasorsból indul (ellentétben más népek dicsőséges eredetmondáival).

Az előadásból megtudhatjuk: a gyász nem a remény ellentéte. A hagyomány szerint a gyászmunkának aktív folyamatnak kell lennie, s miként egy könyv becsukása után is elgondolkodunk annak tartalmán, a kollektív veszteségek átgondolása segít a jövő épülésében.

Radnóti rabbi felhívja a figyelmünket a veszteség elviselésének pedagógiájára: ahogy egy gyereket fokozatosan meg kell tanítani egy játékban arra, hogy nem lehet mindig nyerni, úgy a történelem és az élet veszteségeinek megismerése is fontos ahhoz, hogy ellenállóbb, felelősségteljesebb felnőtté váljunk.

Kitér arra is: bölcseink a Szentély lerombolásának okaként az „ok nélküli gyűlöletet” nevezték meg. Ennek megtanításával a gyerekek megtanulhatják, hogy igazából nem is történelmi eseményektől, hanem magától a gyűlölettől kell tartani. Éppen ebből következik a „tikkun olám”, azaz a világ megjavításának kötelezettsége: a közös felelősség azért, hogy jobb emberekké váljunk. A zsidó nevelés célja az, hogy a gyerekek az örömteli ünnepeket és a közös gyászt egyaránt megéljék, hiszen amikor egy gyerek képes együtt örülni és együtt sírni a közösséggel, akkor válik igazán a nép több ezer éves történelmének és felelős jövőépítésének részévé.

---