Ne szépítsük a történelmet, avagy hogyan vált a kurucok áldozatává a magyarbródi zsidóság
A XVII-XVIII. század fordulóján a kurucok által a civil lakosság, azon belül a zsidóság ellen elkövetett erőszakos atrocitásokat a gyakran romantizáló nemzeti narratívák hajlamosak elhallgatni vagy relativizálni. Dr. Komoróczy Szonja Ráhel, az OR-ZSE rektorhelyettese az 1683-as magyarbródi (Uherský Brod, Szlovákia) vérengzés kapcsán ismertetett jiddis, héber forrásokat a korszakról az OR-ZSE Szabadegyetemen tartott előadásában.
Az úgynevezett „kuruc–labanc” harcot nemcsak politikai és katonai eseménytörténettel lehet leírni, hiszen a XVII-XVIII. század elején lefolyt felkelés-sorozatot etnikai és vallási feszültségek is átszőtték. 1683-ban Thököly Imre (akkor már a törökök szövetségese és Felső-Magyarország fejedelme) csapatai segédhadként vettek részt a törökök Habsburg-ellenes hadjáratban, feladatuk a császári utánpótlási vonalak elvágása volt. Thököly kurucai és a velük szövetséges tatár csapatok 1683. július 14-én értek a morvaországi Magyarbród alá. A források szerint a támadók nem ismertek kegyelmet. A város lakosságát – nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül – lemészárolták, és különösen kegyetlen sors jutott a helyi zsidó közösségnek és a cseh-morva polgároknak. A várost kirabolták és felgyújtották, a zsidó közösségből mintegy száz embert öltek meg. Az elmenekült zsidók más felvidéki városokban telepedtek le.
Mindez jól példázza, hogy a korabeli konfliktusok a mindennapi élet szintjén gyakran kegyetlenebbek voltak annál, mint amit a későbbi nemzeti narratívák sugallnak.
Dr. Komoróczy Szonja Ráhel előadásának központi eleme az a forrásbázis, amelyre épít, hiszen külön hangsúlyt helyez a jiddis nyelvű beszámolókra, amelyek a hagyományos magyar történetírásban alig jelentek meg.
A korszakból fennmaradt jiddis szövegek – gyászénekek, feljegyzések, levelek stb. – több szempontból eltérnek a latin, német vagy magyar nyelvű dokumentumoktól. Belső nézőpontot képviselnek, a zsidó közösségek saját tapasztalatát rögzítik, nem külső adminisztratív vagy katonai szemmel írnak; konkrétabbak a szenvedéstörténetben, más típusú információt hordoznak, mint a hivatalos jelentések. Az előadás rámutat arra, hogy ezek a források nem pusztán „kiegészítik” a megszokott narratívát, hanem át is írják annak hangsúlyait: láthatóvá teszik azt, ami a katonai-politikai beszámolókból hiányzik.
Az előadás egyik fontos következtetése, hogy a korabeli konfliktusok nem illeszthetők egyszerű „nemzeti hőstörténetbe”: a helyi szinten megjelenő brutalitás pontosabb képet rajzol a korról, amit tovább árnyalnak a dr. Komoróczy Szonja Ráhel által bemutatott korabeli jiddis források is.
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira
