Ma van a belzi Máhárid 100. járcájtja avagy hogyan lettek „neológok” a belzi haszidokból?

A belzi haszid dinasztia harmadik rebbéje, Jiszakhar Dov Ber Rokeah a galíciai zsidóság egyik legbefolyásosabb vallási vezetője volt a mai Ukrajna és Lengyelország határvidékéhez közel fekvő Belzben, a kelet-európai haszidizmus hajdan egyik legjelentősebb központjában. A dinasztiát nagyapja, Sálom Rokeah rebbe (1779–1855) alapította; majd a fia, Jehosua Rokeah rebbe (1825–1894) irányította az udvart, aki jelentős szerepet játszott a galíciai ortodoxia vallási és közéleti megszervezésében.

Jiszakhar Dov az apja 1894-es halála után vette át a közösség vezetését. Ekkor már nem pusztán egy kisváros rabbija volt: hívei – akik cádiknak tekintették – Galícia, Magyarország és más kelet-európai területek zsidó közösségeiben is megtalálhatók voltak. A belzi udvarban támogatta az úgynevezett josvim rendszerét, amely lehetővé tette, hogy olykor már családos férfiak idejük jelentős részét vallási tanulmányokkal töltsék a közösség tehetősebb tagjainak támogatásával.

A rebbe életének magyar vonatkozása is van: 1914-ben, az orosz hadsereg előrenyomulása miatt kénytelen volt elhagyni Belzt, majd családjával és híveivel Magyarországra menekült. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón telepedett le, így a belzi haszidizmus tovább erősítette kapcsolatait a magyarországi zsidósággal: Rokeách vezetése idején a belzi mozgalom jelentősen megerősödött a magyar zsidók körében.

A háború után udvarával Munkácsra költözött, ahol súlyos összeütközésbe került Rabbi Chájim Elázár Sapirával (1871–1937), a híres munkácsi rebbével, aki nem fogadta el, hogy ugyanabban a városban egy másik haszid udvar is jelentős önálló tekintélyre tegyen szert.

Dr. Komoróczy Szonja Ráhel a Zsidók Kárpátalján című, 2013-ban megjelent tudománykötetben alaposan tárgyalja a konfliktust. Mint írja: „amikor a belzi rebe Munkácsra érkezett, és tiszteletét akarta nála [azaz Sapiránál] tenni, [Sapira] fogadni sem volt hajlandó, majd explicit módon fel is szólította a távozásra. A belzi haszidok Munkácson azonban nem hagyták magukat, és így komoly viszály alakult ki a két rebe és udvaraik között. Mindkét fél sikeresen mozgósított híres lengyel, galíciai, magyar rabbikat saját védelmében. A harcban a személyeskedést, tettlegességet, rágalmakat, sőt fizikai támadásokat sem mellőzték”.

A kutató kitér rá: „A felek még az állami hivatalokat és az igazságszolgáltatást is bevetették. A belziek beperelték Sapirát a kiátkozásért, amit törvény tiltott – és a pert meg is nyerték. Sapira hívei pedig feljelentették a belzi rebét, hogy idegen állampolgárként tartózkodik a városban, mire a belzi re bét rendőrök ima közben tartóztatták le, taleszben és tfilinben vezették el. Bár a börtönből hívei kiszabadították, Jiszakhar Dov Ber Rokeah végül 1923-ban közvetlen környezetével együtt kénytelen volt elhagyni Munkácsot”.

A harc azonban nem ért véget a távozásával. Idézzük ismét dr. Komoróczy Szonja Ráhelt:

„A belzi haszidok 1923-ban kiváltak a helyi orthodox hitközségből, és saját hitközséget alapítottak. Mivel az állam törvényei szerint nem hívhatták magukat orthodoxnak, névben neológok lettek. Így történt az, hogy Munkácson a hivatalos orthodox és neológ hitközség egyaránt haszid kézben volt. Volt már hasonló eset Kárpátalján: a dualizmus korában Beregszászon a haszidok, miután nem tudtak megegyezni a helyi askenázi orthodox (mitnaged) hitközségi vezetőséggel, szintén neológ hitközséget alapítottak. Annak ellenére, hogy ez csak névben jelentett bármiféle reformot vagy változtatást, Hajim Elazar Sapira és hívei természetesen nem hagytak ki egyetlen alkalmat sem, hogy emiatt is kritizálják, támadják, tiltsák őket”.

Jiszakhar Dov Ber Rokeah 1926. október 29-én halt meg, a zsidó naptár szerint 5687. hesván hónap 22-én. Már nem érte meg, hogy 1934-ben végre békét kötöttek az orthodoxok és a „neológok”, igaz, deklarálták azt is, hogy nem a belzieké, hanem a munkácsi haszidoké a vezető szerep a munkácsi zsidó hitéletben.

---