Houdini 100 – Weisz Erik, a rabbi fia és a szabadulás művészete

A világhírű szabadulóművész története Budapesten kezdődött, jóval Harry Houdini figurájának megjelenése előtt.

1874 március 24-én Weisz Erik néven született egy magyar zsidó családban, Erzsébetvárosban, édesapja, Weisz Mayer Sámuel rabbi volt. A család 1878-ban vándorolt ki Amerikába, amikor Erik négyéves volt, és a wisconsini Appletonban telepedtek le, ahol az apa egy zsidó hitközség vezetője lett. A család anyagi helyzete azonban hamar bizonytalanná vált, miután a rabbi elvesztette állását, Eriknek pedig már gyerekként dolgoznia kellett.

Később előszeretettel állította, hogy az egyesült államokbeli Appletonban született. Az amerikai Kongresszusi Könyvtár születésének századik évfordulójára készített megemlékezése szerint egész életében ragaszkodott ehhez a történethez, noha a korabeli dokumentumok egyértelműen Budapestet jelölik meg születési helyeként. Életrajzának ez az apró átírása jól jellemzi azt az embert, aki nemcsak színpadi mutatványait, hanem saját legendáját is gondosan építette.

A Budapesten született Erik Weiszből, akit Amerikában már Ehrich Weissként ismertek, idővel Harry Houdini, a világ egyik leghíresebb szabadulóművésze lett. Művésznevét a 19. század neves francia bűvésze, Jean-Eugène Robert-Houdin iránti tiszteletből választotta, a Harry keresztnév pedig gyermekkori becenevéből alakult ki. Az 1890-es évek végén a bilincsekből való szabadulás mestereként szerzett hírnevet az Egyesült Államokban, majd 1900-tól Európát is meghódította. A közönség hamarosan a „bilincsek királyaként” ünnepelte.

A szabadulás nála teljes művészi identitássá vált.

A New York-i Zsidó Múzeum 2010-es Houdini-kiállítása éppen ezt a történetet helyezte tágabb összefüggésbe. A szegény zsidó bevándorlócsalád gyerekéből lett világsztár mutatványai különös jelentést kaphattak egy olyan korban, amikor bevándorlók milliói próbáltak kiszabadulni a szegénységből, az európai társadalmi kötöttségekből, az üldöztetésből és az antiszemitizmussal átszőtt társadalmi környezetből. A kiállítás kurátora szerint Houdini szabadulásai különösen erősen rezonálhattak azokra, akik politikai, etnikai vagy vallási korlátok alól keresték a kiutat.

Houdini egyáltalán nem rejtette el zsidó származását.

Az Izraeli Nemzeti Könyvtár gyűjteményében található dokumentumok szerint Houdini egész életében büszkén beszélt arról, hogy egy rabbi fia. 1918-ban Al Jolsonnal, Irving Berlinnel és másokkal együtt részt vett a rabbik fiainak összefogásával létrejött jótékonysági színházi egyesület (Rabbis’ Sons Theatrical Benevolent Association) megalapításában, amely különböző jótékonysági kezdeményezéseket támogatott.

Houdini rendkívül szoros kapcsolatban állt családjával, különösen édesanyjával, Cecilia Steiner Weiss-szel, akinek 1913-ban bekövetkezett halála mélyen megrázta. A veszteség után egyre nagyobb figyelemmel fordult a spiritizmus felé, és különösen azok a médiumok foglalkoztatták, akik azt állították, hogy képesek kapcsolatot teremteni az élők és a holtak között. Tapasztalt bűvészként azonban jól ismerte azokat a fogásokat, amelyekkel a szeánszokon a természetfeletti jelenségek látszatát keltették. Az 1920-as évekre a csaló médiumok egyik legismertebb leleplezőjévé vált.

E tevékenysége miatt került egyre élesebb ellentétbe Sir Arthur Conan Doyle-lal, Sherlock Holmes megalkotójával, aki maga is meggyőződéses híve volt a spiritizmusnak. Míg Doyle hitt a túlvilággal való kapcsolatteremtés lehetőségében, Houdini az általa vizsgált jelenségekre rendre a bűvészmutatványok világából jól ismert magyarázatokat talált. A két híresség barátsága végül éppen e kibékíthetetlen nézetkülönbség miatt szakadt meg.

Houdini ekkorra már tekintélyes könyvtárat gyűjtött össze a mágia, a spiritizmus, a boszorkányság és az okkultizmus történetéről. Mintegy négyezer kötetes gyűjteményének jelentős részét halála után az amerikai Kongresszusi Könyvtárra hagyta. A csaló médiumok elleni küzdelmében fontos szerepet játszott az a meggyőződése, hogy a bűvésznek világossá kell tennie: mutatványai emberi ügyességen és tudáson alapulnak, nem pedig természetfeletti erőkön.

A spiritiszták egy része a zsidó származását is ellene fordította, antiszemita támadások érték, amerikai identitását kérdőjelezték meg, miközben ő továbbra is nyíltan egy rabbi fiaként beszélt magáról.

A saját halála köré végül szinte azonnal Houdinihez illő legenda épült.

A közismert történet szerint egy montreali egyetemista váratlanul hasba ütötte Houdinit, hogy próbára tegye híresen edzett hasizmait. Az ütések következtében állítólag megrepedt a vakbele. Bár az eset valóban megtörtént, az ütések és a halála közötti közvetlen összefüggés máig vitatott. Az amerikai Kongresszusi Könyvtár idén, halálának századik évfordulója alkalmából közzétett összefoglalója szerint valószínűbb, hogy Houdini már korábban vakbélgyulladásban szenvedett, állapotát pedig tovább súlyosbította, hogy az erős fájdalom és a magas láz ellenére sem volt hajlandó lemondani fellépéseit. Végül a vakbélgyulladás szövődményeként kialakult hashártyagyulladásban hunyt el 1926. október 31-én, Detroitban.

Houdini halála után felesége, Bess továbbra is kereste a lehetőséget, hogy kapcsolatba lépjen elhunyt férjével. Houdini még életében megállapodott vele egy titkos kódban, amelynek segítségével üzenhetett volna neki a túlvilágról, ha valóban lehetséges a halottakkal való kapcsolatteremtés. Bess éveken át részt vett a férje halálának évfordulóján tartott spiritiszta szeánszokon, ám 1936-ban, a tizedik évfordulón végül felhagyott a próbálkozásokkal. Az Izraeli Nemzeti Könyvtár által is felidézett nyilatkozata szerint azért hozta meg ezt a döntést, mert a várva várt titkos üzenet soha nem érkezett meg.

Houdinit zsidó szertartás szerint temették el New Yorkban, édesanyja közelében. Végrendeletében rendelkezett arról, melyik rabbi végezze a szertartást.

Száz évvel később pedig a történet visszaér Budapestre, a Fővárosi Nagycirkusz, a HOUDINI100™ és a TRIP közös produkciója, a Houdini – Két óra az örökkévalóságból október 30-án este hét órakor látható a Fővárosi Nagycirkuszban. A Magács László rendezte előadás Houdini életét kiindulópontként használja, és a szabadulás, az idő, az emlékezés és a halál kérdéseivel foglalkozik. A produkcióban a színpadon szabadulószámok és kortárs artistaprodukciók kapcsolódnak össze színházzal, tánccal és zenével.

A szabadulóművészeti részekért David Merlini világrekorder magyar–olasz szabadulóművész, a budapesti House of Houdini igazgatója felel. A centenáriumi programhoz kapcsolódó ARTista Café október 28-i beszélgetésén Magács Lászlóval és az alkotókkal együtt arról beszéltek, hogyan lehet Houdini száz évvel ezelőtti mutatványait mai cirkuszi és színházi nyelven újragondolni.

Az előadás egyik fő kérdése az időből való szabadulás lehetősége, és Houdini esetében ez kevésbé elvont, mint elsőre hangzik. Weisz Erik több mint száz éve Harry Houdinivé alakította magát, olyan erős figurát hozva létre, hogy a művészi karakter jóval túlélte a korszakot, amelyben megszületett.

Rubin Eszter írása

---