Kácsor Zsolt: Doktor Moll és a régi-új riadalom

2020. Február 20. / 16:52


Kácsor Zsolt: Doktor Moll és a régi-új riadalom

Szerző: Kácsor Zsolt

Doktor Moll elment Komoróczy Géza professzor kötetbemutatójára a rabbiképző egyetemre, s habár tudta, hogy a nagy tekintélyű tudósnak számos tanítványa volt és van, ekkora tömegre azért nem számított, és az az ismerőse sem számított erre, aki elkísérte, holott ez az ismerőse nem tudós, nem érdekli a judaisztika, sőt, nem is zsidó, viszont érdekli valamelyest a zsidó vallás, szóval doktor Mollnak ez az ismerőse a kötetbemutató közben azt súgta oda neki, hogy 


kedves Moll, az jutott eszembe, hogy ha most nem 2020-ban volnánk, hanem 1944-ben, akkor ez a terem olyan volna, mint egy, 

jaj, ki ne mondja, 

súgta oda neki doktor Moll, inkább nem akarom tudni, hogy mi volna, ha most 1944-ben volnánk, miből gondolja, hogy szükséges volna ezt elképzelni éppen itt és éppen most, itt tartottak a sugdolózásban, amikor a színpadon Komoróczy professzor is éppen azt kérdezte, hogy kimondhatom, amit gondolok, 

kimondhatom vajon, 

ezt kérdezte a közönségtől, de persze a professzor nem tudta, hogy a közönség soraiban doktor Moll és a nemzsidó ismerőse is éppen azon tanakodnak, hogy kimondható-e egy mefogant gondolat, ami világra akar jönni, lehet-e vajon következmények nélküli gondolatabortuszt végezni az agyban, de miután a professzor kimondta azt a szót, aminek a kimondására előzetesen oly udvariasan engedélyt kért, kimondta tehát az Örökkévaló örökre tiltott nevét, doktor Moll ismerőse is nekibátorodott, s azt súgta doktor Mollnak: 

az jutott eszembe, hogy ha mi most 1944-ben volnánk, 

akkor nyugodtan besétálhatna ide egy fegyveres náci banda, és ezt az egész okos, érdeklődő, tudományra és tudós szóra éhes társaságot kivezethetné innen, hogy bezsúfolja egy vagonba, doktor Moll nem akarta ezt elképzelni, el akarta magától taszítani a világra született képet, de az ismerőse ekkor felnyögött, 

jaj, uramisten, nyögte doktor Moll ismerőse, 

szerintem én most jöttem rá arra, hogy mit jelent a zsidók megsemmisítése, eltüntetése, likvidálása, hiszen itt, ebben a teremben, itt van most több száz ember, aki abban a helyzetben konkrétan életveszélyben volna, és most jöttem rá, hogy ezt a zsúfolásig megtelt termet egy náci banda néhány hangosabb szóval ki tudná most űríteni, 

jaj, 

majd elhalkult ekkor doktor Moll ismerőse, és nézett maga elé némán, és többé nem szólt, és elfordította az arcát, hogy doktor Moll ne lássa a szemét, pontosabban a szemében azt az oly régi és oly ismerős, de ennek a nemzsidó embernek olyannyira új riadalmat.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek