Újabb botlatóköveket raktak le Salgótarjánban
Újabb négy botlatókövet helyeztek el tegnap Salgótarjánban a vészkorszakban meggyilkolt zsidó áldozatok emlékére: egyet a Madách Imre Gimnázium előtt, hármat pedig a Fő téren. A városban így már összesen tizenöt botlatókő található, a megemlékezés a hozzátartozók és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület munkájának eredménye.
A tavalyi tizenegy után idén újabb négy botlatókövet helyeztek el Salgótarjánban: a bronzfedlappal ellátott emlékköveket a hozzátartozók kérésére helyezték ki az áldozatok utolsó szabadon választott lakhelyénél. Salgótarjánból 1944-ben több mint kétezer zsidót deportáltak.
Fotók: Mazsike/Facebook
Mára az Európa-szerte fellelhető mintegy 75 ezer botlatókő alkotja a világ legnagyobb decentralizált emlékművét. Magyarországon az első követ 2007-ben helyezték el a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) közreműködésével, azóta évről évre gyarapodik a számuk, jelenleg már 500 körül jár.
(A Nógrád-Hont.hu cikkének és a Mazsike Facebook-posztjának felhasználásával)
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira
Megalakult a Magyar Holokausztkutatók Hálózata Egyesület
Jom kipur – A zsidó naptár egyik legszentebb napja
Lior Raz Budapesten: a Fauda sztárjával találkozhat a közönség
Zsidó vallásjog és állami jog: az élet védelme és a döntés szabadsága – a Mazsihisz állásfoglalása
Péntek este a szombattal együtt köszönt be Szukot, a sátrak ünnepe