Ma volna 85 éves Sas József színművész és humorista

2024. Január 03. / 10:43


Ma volna 85 éves Sas József színművész és humorista

Sas József 1939. január 3-án született, s kisgyerek volt még, amikor a holokauszt áldozatává lett  édesapját elvesztette. Vérbeli komédiás volt, hiszen színész fiaként született. A színpadon nevetett és nevettetett, a magánéletben azonban nem az a „Sas Józsi" volt, amilyennek az ország megismerte, s ebben közrejátszhatott a vészkorszak rettenete is. A Sas Kabaré alapítója ma ünnepelné 85. születésnapját – legyen áldás az emléke!

Sas József eredetileg Polacsek József néven Békéscsabán született a ceglédi Rusz Klára és a budapesti Polacsek Izidor fiaként, de Pécsen, Kecskeméten, majd Budapesten már Sasként ismerte meg a közönség – holott egy igazi Sas-kabaréhoz a Polacsek név illett volna igazán. Olyan hangzása van, mint a Hacsek és Sajónak – azaz nomen est omen: Sas Józsefről gyerekkorában lehetett tudni, hogy a színpadra született.

Az előző bekezdésben szereplő városnevek alapján kirajzolódik előttünk a klasszikus budapesti-vidéki színész pályaútja, hiszen Sas József azért született éppen Békéscsabán, mert 1939-ben ott játszott az apja, aki Sas Imre néven lépett a színpadi deszkákra. Az 1902-ben született Sas Imre játszott Szegeden, Nagykőrösön, Veszprémben, Szarvason, Kőszegen, Pápán, Baján, Szekszárdon, és 1939. február 9-én Békéscsabán kötött házasságot a nála 14 évvel fiatalabb, ceglédi születésű Rusz Klárával. Sas Imre 1942–43-ban a Mazsihisz székházában található Goldmark terem színpadán kabarékban lépett föl az OMIKE által létrehozott művészmentő akció keretében. 1944-ben deportálták Auschwitzba, ahol származása miatt 42 éves korában meggyilkolták. 

Innen indult Sas József... Ezt a tragédiát kellett magával cipelnie – és szerencséjére (meg a szeretett közönsége szerencséjére) a komédiás vére kerekedett felül a borzalmakon. 1957-ben végezte el Rózsahegyi Kálmán színitanodáját, és az apja nyomdokaiba lépve vidéki színészként kezdte pályáját: olyannyira az apja nyomdakain haladt, hogy egy időben ő maga is Békéscsabán élt és játszott. Pécsi és kecskeméti kitérők után 1973-ban került a budapesti Mikroszkóp Színpadhoz, onnan pedig egyenesen a nézőközönség szívébe. Voltaképpen szinte az egész pályafutását ott töltötte, a színháznak 1985-ben ő lett az igazgatója, és e tisztségét 2009-ig látta el. 

Egészen addig játszott, míg egészsége megengedte, hiszen számára a színház volt az éltető levegő, a közönség nevetése és tapsa pedig a mindennapi tápláléka. A megromlott egészsége miatt 2018-ban vonult vissza 79 évesen, de a betegágyánál is olyan szeretet és kedvesség vette körül, amilyennel ő maga halmozta el a közönségét évtizedeken át. A Mazsihisz Szeretetkórházában is ápolták utolsó éveiben, majd 2021 januárjában, 82 évesen halt meg. Sírja a Kozma utcai zsidó temetőben van a kabaré olyan nagyjainak közelében, mint Kabos László és Kellér Dezső

A 85. születésnapján emlékezzünk rá szeretettel.

(Címlapkép: Földi Imre/MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek