Jászi Oszkár születésének 150. évfordulójára

2025. Március 02. / 14:45


Jászi Oszkár születésének 150. évfordulójára

A keresztényeknek zsidó volt, a zsidóknak pedig keresztény; a jobboldalnak országvesztő baloldali, míg a baloldalnak gyanús antimarxista és antikommunista. Kivívta azt a dicsőséget, hogy őt egyetlen politikai rendszer sem tekintette igazán a sajátjának, holott nagy formátumú politikai gondolkodó volt. Polgári radikális nézeteket vallott – szóval ma sem találná a helyét... Jászi Oszkár ma 150 éve, 1875. március 2-án született. 

Viszontagságos élete során – kérészéletű miniszterségét leszámítva – egyetlen politikai rezsim szimpátiáját sem tudta elnyerni. Talán azért, mert politikai elveit soha nem igazította a napi politika, a történelem „tyúkpereinek” igényeihez – írta megemlékezésében Mink András.

jaszi-oszkar.jpgJászi Oszkár (1875-1957)

Tisza Istvánék gyűlölték baloldali elkötelezettsége és antiklerikalizmusa miatt, a szociáldemokratáknak túl liberális és polgári volt, Horthyék az országvesztő Trianon szellemi előkészítőjét látták benne, a kommunisták szemében vörös posztó volt mint Marx kritizálója és a bolsevizmus elutasítója. 

Politikai gondolkodó volt, akinek gondolataira soha senkinek nem volt szüksége, akit a történelem alakítói sem Keleten, sem Nyugaton nem hallgattak meg, mert mindig akadt valami „sürgősebb” elintéznivalójuk. Politikai gondolkodó, akire a történelem mindig rácáfolt, és akinek igazságát talán mégis ez a „sietős” XX. századi történelem igazolta leginkább.

A fiatal Jászi, egy zsidó polgárcsalád fia, a század elején került Budapest pezsgő szellemi forgatagába. A kibontakozó nagy politikai válság és a nagy remények kora volt ez egyszerre. Válságba jutott a dualizmus egyik oszlopa, a XIX. századi nemesi liberalizmus, roskadozott a Monarchia politikai rendszere, bomlóban volt a szabadelvű gyűjtőpárt, amely a kiegyezés óta töretlenül uralta a magyar politikai életet. 

Ugyanakkor új politikai mozgalmak jelentek meg. Megerősödött és szervezetileg kiteljesedett az MSZDP (Magyarországi Szociáldemokrata Párt), a jobboldalon pedig erőre kaptak azok az újkonzervatív politikai mozgalmak, amelyek a nacionalizmusra és a katolikus egyházra alapozva próbálták a liberalizmus által „veszélyeztetett” patriarchális közösség ethoszát feléleszteni. A kor alapkérdései viszont a dualizmus rendszerének megújítása, a nemzetiségi kérdés, a munkásság és parasztság helyzete.

Ebben a közegben Jászi és a körülötte csoportosuló polgári értelmiség a kor politikai fogalomrendszerén, a közjogi kérdésen messze túllépve próbált választ keresni a kihívásokra. Nem elvetni akarták, hanem a kor igényeihez alakítani a XIX. század „uralkodó eszméit”. 

Visszakanyarodva a liberalizmus eredeti alapelveihez, megkísérelték megteremteni az „egyenlőség”, a „szabadság” és a „testvériség” új szintézisét. És ehhez nem elvont ideológiai fikciókból, hanem az ország valóságos állapotának felméréséből indultak ki.

1900-ban jelent meg a „Huszadik Század” című folyóiratuk első száma, amelynek beharangozójában Jászi a következőt írta: 

„A javítás lehetősége, az élet boldogságának fokozása abban a mértékben állott be, amely mértékben az emberek a társadalmi ügyekben uralkodó törvényszerűségeket felismerték… a folyóirat a társadalom életének alaptörvényeiből kiindulva azok szempontjából mérlegeli és bírálja a jövő fejlődését, a haladás terveit és eljárásait, nem pedig pártvezéri elhatározások, clubintrikák vagy jogi construkciók perspektívájából.”

Jásziék azért nyúltak a tudományos publicisztika eszközéhez, mert a kor historizáló nacionalizmusából és a közjogi vita ördögi köréből ez kínált kitörési lehetőséget. Tudományos volt ez a gondolkodás: a társadalom tudományos vizsgálatára kívánta alapozni a politikai cselekvést. 

Ennek jegyében indították útjára a „Magyarország felfedezése” sorozatot, amelyben a kor legjobb szociológusai és statisztikusai igyekezték felmérni az ország valóságos állapotát. De természetesen politikai is volt ez a szemlélet: egyrészt a tudományos okfejtés éppen az üres ideologizálás, a sehova nem vezető politikai mitologizálás ellen szolgált vértezetül, másrészt eredményeit a kiválasztott morális alapelvekkel összhangba hozva tette a politikai cselekvés kiindulópontjává. Ebben benne volt a pozitivizmus naivitása, a század eleji értelmiség igéző, nagy kalandja. 

Úgy látták, hogy a társadalom törvényszerűségei megismerhetők, ezáltal kiigazíthatók és helyes irányba terelhetők. Szemléletüknek talán éppen ez a szigorú moralitáson alapuló racionalizmus volt rövid távon a legnagyobb hibája, és hosszú távon a legnagyobb erénye. 

Politikai jóslataikban szinte mindig tévedtek. A történelem mindig túlsietett, átgázolt elképzeléseiken, hogy azután az általuk felvetett kérdéseket megoldatlanul az utókorra hagyja. (...)

Jászi radikális, mert mindig elvi alapon álló gondolatait a politikacsinálók soha nem szerették. A magyarországi nemzetiségek helyzetét feltáró és az erősödő magyar nacionalizmus beolvasztó törekvéseit bíráló gondolatait felháborodott ellenszenv fogadta. Később egyenesen azzal vádolták, hogy ezzel Nyugaton lejáratta Magyarországot, és közvetve hozzájárult az ország háború utáni szétdarabolásához. Holott tudhatjuk, ha tudni akarjuk, hogy az antantot a legkevésbé sem befolyásolták morális megfontolások a trianoni határok meghúzásakor. 

Jászi következetes kiállása egy általános kisebbségügyi rendezés mellett, amelyet az emigrációban sem adott fel, nem volt kedves az irredenta, sérelmi politikát folytató Horthy-kormányzatok számára sem. 

Ekkor már egyenesen hazaárulással vádolták, amely bélyeg, homályos eredetű pletykák révén, mind a mai napig rajta ragadt. Életében többször meg kellett érnie eszméinek kudarcát. Utoljára az 1956-os forradalom vérbe fojtását. 1957. február 13-án a világ egy távoli szegletében meghalt.

Mink András írásának részlete Jászi Oszkár 1991. június 17-i budapesti újratemetése alkalmából. A cikk a Beszélő III. évfolyamának 24. számában jelent meg, teljes terjedelmében ITT olvasható.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek