Gyász: Elhunyt Erdélyi Lajos fotóművész

2020. Március 23. / 10:21


Gyász: Elhunyt Erdélyi Lajos fotóművész

Elhunyt Erdélyi Lajos marosvásárhelyi születésű fotográfus, újságíró, Auschwitz túlélője és memoárírója, a régi zsidó temetők és az erdélyi portréfotózás doyenje – olvasható a Szombat folyóirat honlapján.

Erdélyi Lajos 1929-ben született Marosvásárhelyen. 1936 és 1940 között a zsidó elemiben, majd a gimnáziumban, illetve a kolozsvári Zsidó Líceumban tanult 1944-ig, a német megszállásig.

Családjával együtt a marosvásárhelyi gettóba kényszerült, ahonnan Auschwitzba deportálták őket. Édesanyja és húga azonnal a gázkamrákba kerültek, ő édesapjával néhány nap auschwitzi tartózkodás után munkatranszporttal Schotterwerkébe majd Dörnhauba jut, ahonnan együtt térnek haza közel egy év után, 1945 májusában. Édesapja kereskedő múltja miatt a kommunisták is rossz szemmel néztek rá. Egyetemi évei alatt kezdett el újságírással foglalkozni, de közben mindvégig fotózott is. Volt a Dolgozó Nő munkatársa, később a Művészet, majd az Új Élet fotóriportere. 

Interjú Erdélyi Lajossal a Transindex portálon ide kattintva

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek