Több mint 50 év után bár-micvós fiatalt ünnepelt a Salgótarjáni Zsidó Hitközség

2022. Június 27. / 11:36


Több mint 50 év után bár-micvós fiatalt ünnepelt a Salgótarjáni Zsidó Hitközség

2022. június 26-án került sor Stahl Royi első tfilin feltételére a salgótarjáni Imaházban. Ez egy különleges nap volt, nem csak az ünnepelt, hanem az egész közösség és a város történetében is. Dr. Tóth Andrea a hitközség elnöke köszöntötte az ifjút, elmesélte, hogy Royi áldott emlékű dédszülei, Faragó Miklós és Faragóné Paszternák Ibolya is a helyi hitközség oszlopos tagjai voltak.

A soában megölték a legdrágább kincsüket, a fiúgyermeküket, valamint a családtagjaikat, lelkileg-testileg összetörve alapítottak újra családot, megszülettek imádott lányaik Anikó és Ági, majd a rajongásig szeretett unokáik és a dédunokáik. Sajnos a dédunokák felcseperedését már nem élték meg.

A közös imát az ifjú felkészítő tanára, Zucker Immánuel főkántor és a közösség rabbija, Dr. Verő Tamás főrabbi vezették le. A főrabbi úr adta össze Royi szüleit és jelen volt Royi briszénél is. Elmondta, hogy nagyon fontos, hogy Royi a zsidó vallás és hagyomány útján halad előre, az ősök nyomdokait követve. Kiemelte, hogy nagy öröm, hogy a salgótarjáni zsidó közösség minjenje még egy taggal bővülhetett. Ezután Royi nagyon szépen imádkozott, majd köszönetet mondott a támogatásukért és a szeretetükért a szüleinek, Yarivnak és Beának, testvéreinek Omrinak és Mátánnak, nagyszüleinek Zoltánnak és Anikónak, a tanítómesterének Zucker Immánuel főkántor úrnak, rabbijának Dr. Verő Tamás főrabbinak és Dr. Tóth Andreának, a hitközség vezetőjének.

Az ima után a helyi hitközség kóser hidegtálas fogadást adott az ifjú tiszteletére.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek