Budapest főpolgármesterével tárgyalt dr. Grósz Andor és Mester Tamás

2023. Augusztus 21. / 00:00


Budapest főpolgármesterével tárgyalt dr. Grósz Andor és Mester Tamás

Szerző: Kácsor Zsolt

Karácsony Gergely főpolgármester ma a hivatalában fogadta dr. Grósz Andort, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökét és Mester Tamást, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnökét, a Mazsihisz alelnökét. A megbeszélésen a Szövetség és a főváros közötti, konkrét együttműködési lehetőségeket tekintették át, kitérve az antiszemitizmus elleni közös fellépésre és a Szeretetkórház fejlesztésére.

Előremutató tárgyalást, közvetlen hangulatú megbeszélést folytatott Karácsony Gergellyel, Budapest főpolgármesterével dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke és Mester Tamás, a BZSH elnöke, a Mazsihisz alelnöke hétfőn délelőtt a Főpolgármesteri Hivatalban. A találkozón részt vett Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes is.

A találkozón hangsúlyosan került szóba, hogy mind a fővárosi önkormányzat, mind a Mazsihisz és a BZSH elkötelezett az antiszemitizmus elleni küzdelemben. Ha szükséges, akkor a jövőben Budapest és a legnagyobb magyar zsidó felekezet közösen lép fel a rasszizmus, a kirekesztés minden formája, a vallási kisebbségeket sújtó incidensek ellen.  

Karácsony Gergely kiemelte: a magyar főváros arculata és kultúrája elképzelhetelen a magyar zsidóság által az elmúlt századokban teremtett értékek nélkül. Mint fogalmazott: nagyra értékeli az évente megrendezett Zsidó Kulturális Fesztivált, amely szervesen hozzátartozik Budapest kulturális életéhez. Ennek kapcsán a beszélgetésen szóba került az is, hogy az idei fesztiválon lesz olyan rendezvény, amelyet Budapest 150 évvel ezelőtti egyesítésének tiszteletére szerveznek.

A találkozó egyik fontos eleme volt a fővárosi egészségügyi ellátás ügye, különös tekintettel arra, hogy a Mazsihisz fenntartásában éppen Budapesten működik Közép-Kelet-Európa egyetlen zsidó kórháza, a Szeretetkórház. Dr. Grósz Andor és Karácsony Gergely ennek kapcsán érintették a Szeretetkórház fejlesztési lehetőségeinek aktuális kérdéseit, és megállapodtak a főváros és a Mazsihisz vezetése közötti megbeszélések folytatásában.

***

Karácsony Gergely a hivatalos Facebook-oldalán adott tájékoztatást a megbeszélésről. Mint írta: „Ma Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes társaságában a Városházán fogadtam dr. Grósz Andort, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége nemrégiben megválasztott új elnökét és Mester Tamást, a Budapesti Zsidó Hitközség elnökét. Budapest nem csak sokszínű, befogadó és elfogadó város, de itt él Európa egyik legnépesebb zsidó közössége, amelynek mindig is fontos szerepe volt a város kultúrájának, gazdaságának fejlődésében. Elnök urakat biztosítottam róla, hogy Budapest vezetése mindig barát és partner lesz a budapesti zsidó közösség és a Mazsihisz számára".

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Hatalmas sikert arattak a PészáhFeszt programjai