Az USA budapesti nagykövetségének vezetője Heisler Andrásnál

2021. Május 06. / 20:39


Az USA budapesti nagykövetségének vezetője Heisler Andrásnál

Marc Dillard, a budapesti Amerikai Nagykövetség ideiglenes ügyvivője ma délelőtt megbeszélést folytatott Heisler Andrással, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökével a Szövetség székházában. A találkozón többek között a nemzetközi figyelmet kapott örökjáradék-ügyről is szó esett.

A magyarországi zsidóság életét érintő, aktuális ügyek kerültek szóba azon a megbeszélésen, amelyet Marc Dillard, a budapesti Amerikai Nagykövetség ideiglenes ügyvivője folytatott ma Heisler Andrással, a Mazsihisz elnökével. 

nk.jpeg

A találkozón érintették a koronavírus-járvány elleni védekezés tapasztalatait, e téma kapcsán Heisler András méltatta a magyar kormány által a Szövetségnek nyújtott segítséget, továbbá azt az együttműködést, amely a vírus elleni harcban a kormánnyal megvalósult.

Marc Dillard és Heisler András találkozóján szó esett a zsidó örökjáradékkal kapcsolatos, nemzetközi  figyelmet keltett kezdeményezésről, amelynek során a felperesként eljáró Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) egy jeruzsálemi vallási bíróságon támadta meg az alperes magyar államot és az ügyben szintén alperes Mazsihiszt.

Marc Dillard 1998-ban lépett a Külügyminisztérium szolgálatába, és azóta számos különböző pozíciót töltött be Washingtonban és külföldön egyaránt. Legutóbb a Gazdasági és Üzleti Ügyek Hivatalában a Gazdaságpolitikai Analízis és Nyilvános Diplomácia Irodájának igazgatója volt. Marc Dillard 2019 augusztusa óta a budapesti Amerikai Nagykövetség követtanácsosa,  a nagykövetségen ideiglenes ügyvivőként 2020. októbere óta szolgál. (Forrás: USA Budapesti Nagykövetség)

Fotók: Szentgyörgyi Ákos/BZSH

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek