Talmud a színpadon, avagy Mózes és az első időutazás

2019. Május 12. / 20:14


Talmud a színpadon, avagy Mózes és az első időutazás

Szerző: Kácsor Zsolt

Az Itt és Most Társulat tagjait és Balázs Gábor eszmetörténészt láthattuk-hallhattuk egy improvizációs színházi előadás keretében a budapesti Mozsár kávézóban.


A „Talmud a Színpadon” elnevezésű produkció a Magvető Caféból megismert Talmud NOW (Talmud nem csak Nőknek – Talmud not only for Women) ötletgazdáinak kezdeményezésére született meg: igaz, a helyszín ezúttal nem a Dohány, hanem a Nagymező utca volt, azon  belül is a Mozsár kávézó és étterem emeleti nagyterme. Az est folyamán az Itt és Most Társulatot láthattuk-hallhattuk Balázs Gábor eszmetörténész társaságában. 

A koncepció az volt, hogy a színészek a Balázs Gábor által ismertetett rövidebb-hosszabb talmudi betétekhez, történetekhez, magyarázatokhoz kapcsolódva, az ő felvezetésére adnak elő  különböző improvizatív jeleneteket. A társulat tagjai a begyakorolt poénokra kihegyezett dramaturgiára, a helyzetkomikum sajátosságaira, a feszes, pörgős dialógusváltásokra alapozták a kellékek és díszletek nélkül megvalósított előadást.

IMG_7531a.jpg

Habár az Itt és Most Társulat színészei sem vették félvállról a feladatot, számomra az est főszereplője Balázs Gábor volt, aki  rutinos előadói gyakorlattal csillogtatta meg a mély judaisztikai tudását. Azt értem ezalatt, hogy képes volt olyan szellemes és személyes modorban  „sztorizni” Mózesről, rabbi Akibáról vagy rabbi Meirről, mintha ő maga is jelen lett volna azokban a talmudi történetekben, amelyekről mesélt. 

Előadásmódjában megelevenedtek előttünk a Talmud egyes szerzői is, akik az eszmetörténész szerint éppen olyanok voltak, mint egy improvizációs társulat tagjai, vagyis egyáltalán nem érdekelte őket a szigorúan vett kronológia, számukra az idő olyan, mint egy harmonika, amit szükség szerint hol kihúznak, hol összenyomnak. A Talmud bölcsei pontosan tudták, hogy a Tóraadás korában nem tekercsekre írtak, hanem kövekre véstek, csakhogy őket ez nem izgatja, teljes szabadsággal kezelik az időt – így írhatják le nekünk a világirodalom első időutazását, amelyet Mózes hajtott végre ezerötszáz évet utazva a jövőbe a saját kérésére. Az Itt és Most Társulat tagjai ezután megjelenítették nekünk az álmélkodó Mózest, aki semmit nem értett ugyan abból a korból, ahová repült – de mindent megértett ugyanakkor az Örökkévaló szándéka felől. 

Ha kíváncsiak Balázs Gábor és a színészek összjátékára, akkor le ne maradjanak a következő előadásról, amely június 8-án lesz Bálint Házban. Azon a szombat estén a Talmud a Színpadon keretében a szabadságról és a hatalomról lesz szó. Szabadság-e a hatalom? Hatalom-e a szabadság? Ezek a kérdések kerülnek terítékre, azaz színpadra a sávuoti programban keretében, méghozzá igen izgalmas időpontban: éjféltől.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Emlékezzünk a roma áldozatokra: ma van az Ellenállás Napja
Közélet
A békét kell szolgálni és megőrizni
2019. Június 11. / 11:52

A békét kell szolgálni és megőrizni

Kommentek