A holokauszt-túlélő nagyváradi Harsányi Zimra naplóját mutatta be a bukaresti zsidó színház

2020. Október 19. / 12:20


A holokauszt-túlélő nagyváradi Harsányi Zimra naplóját mutatta be a bukaresti zsidó színház

A koronavírus-járvány árnyékában tartottak premiert a bukaresti Állami Zsidó Színházban. Harsányi Zimra erdélyi magyar írónő kamaszkori naplóját, A téboly hétköznapjai című művet vitték színpadra a román fővárosban – számolt be a bemutatóról a Transindex.ro hírportál.

A Párizsban 2010-ben elhunyt nagyváradi születésű írónő 14 évesen került az auschwitzi, majd a plaszowi koncentrációs táborban, élete fiatalkori megrázkódtatásait írja le ebben a műben, ami több világnyelven is megjelent.

Az életrajzi kötetet, amely a koncentrációs táborokban lejegyzett emlékeit, naplójegyzeteit dolgozta fel, már megjelenése idején elismeréssel fogadta a kritika."Ha ennek az írásnak valamilyen okból más címet kellene adnunk, azt írhatnánk: egy fiatal lélek története. Egy léleké, aki kamaszlány korában került a pokolba: egy lágerbe. Középiskolás volt a deportálás idején, a napló egykorú. Írójára jellemzően kevés külső történést tartalmaz, inkább reflexiókat jegyez fel: hogyan hatott rá az otthon elhagyása, a magányosság sok ezer ember között, az embertelenség, a lágeréletben eltorzult lelkek. A napló értékét éppen ez a szubjektivitás adja. Megdöbbentő és megkapó írás, hatása elemi erejű: dokumentum - irodalmi szinten" – írták róla.

Annak ellenére, hogy a magyar megjelenése után több világnyelvre is lefordították az életrajzi művet, románra csak a 2000-es évek elején lett lefordítva, tehát a román közönség számára gyakorlatilag ismeretlen a szerző is, a kötet is.

„Még mindig magunkon hordozzuk azokat a sebeket, sérüléseket, amiket nem közvetlenül mi szereztünk, de itt vannak velük továbbra is. Azért, hogy megértsük, mennyire fájdalmasak a múlt emlékei, fel kell azokat idéznünk, bármennyire is fájóak, bármennyire is tetszik ez nekünk vagy sem” - mondta el az Euronewsnak a bukaresti színház vezetője, Maia Morgenstern, akit a legtöbben Mel Gibson Krisztus-filmjében nyújtott Szűz Mária alakításából ismernek.

A színésznő fontosnak tartotta, hogy a bemutató a fokozódó járványhelyzet ellenére sem maradjon el, hiszen a román holokauszt emléknap, és a Kristályéjszaka évfordulója közötti hétvégére tervezték a premiert. A színházban szigorú egészségügyi intézkedéseket vezettek be. „Minket, engem is érint a kialakult helyzet, mint minden embert, és mint előadóművészt egyaránt. Kicsit meg vagyok zavarodva, tele vagyok kétségekkel: a legfontosabb az egészség, és az emberélet megóvása, de közben fenn akarom tartani az egzisztenciámat és a művészeti tevékenységemet is” – magyarázta a színigazgató-színész.

A bukaresti színház premierjén korlátozott számú néző vehetett részt, azonban az érdeklődők online is követhették a magyar származású írónő művéből készült megrázó darabot.

A teljes írás a Transindex.ro oldalon olvasható el / IDE KATTINTVA

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek