Oltatni vagy nem oltatni, ez itt a kérdés…

2021. Február 08. / 08:34


Oltatni vagy nem oltatni, ez itt a kérdés…

Maga a koronavírusos betegség is új, nemhogy az ellene kifejlesztett oltás, és ez sokakban félelmet kelthet. Ám közösségünk tagjait szeretnénk megerősíteni abban, hogy a szakma véleménye szerint a védőoltás nagyon fontos. Az érvek az oltás mellett szólnak! DR. TURCSÁNYI GABRIELLA írása.


Igen, tudom, ez elég viccesen hangzik így, de a jelenlegi helyzetben ennek a döntésnek a meghozatala életmentő lehet. Általánosságban véve a védőoltásokhoz hozzászoktunk, születésünk óta meghatározott rend alapján kapjuk meg egyiket a másik után, mint kötelező oltásokat. Vannak ezen felül ajánlott védőoltások is, mint például az évente beadandó influenza elleni védőoltás, amit kampányszerűen kaphatunk meg minden ősszel. Ez is ismerős, semmi új nincs benne szerencsére, sőt, örülünk, hogy egy kellemetlen és veszélyes betegséget ki lehet védeni vagy meg lehet szelídíteni általa. 

bneibrit1.jpgDr. Turcsányi Gabriella

Viszont a jelenlegi helyzetben újdonsággal kerültünk szembe. Alig egy éve ismerjük magát a betegséget is, ami ellen oltatnunk kellene magunkat. A koronavírus-járvány 2019 végén indult, de hozzánk csak 2020 márciusára ért el (ennél jobban ezt nem is részletezem, megtették már sokan előttem). Szóval még maga a betegség is új, nemhogy az ellene kifejlesztett oltás, és ez sokakban félelmet kelthet. Ennek több oka is van, de legtöbbször az szokott elhangozni, túl gyorsan készült el az oltóanyag. 

Nos, van egy jó hírem, a félelemre az oltással kapcsolatban szerencsére semmi ok. Annál inkább a betegséggel szemben, hiszen minél többet tudunk róla az idő előrehaladtával, annál biztosabbak vagyunk abban, ha egy mód van rá, nem kellene elkapni. És itt jön be a védőoltások szerepe. 

Akik megkapták az oltást, és már ki is alakult bennük a védő hatás (ezt az oltást két lépcsőben, néhány hét különbséggel adják, és a teljes védelemhez a második oltás után is szükség van még néhány napra), nagy százalékban egyáltalán nem betegszenek meg a vírussal való találkozás után, vagy ha mégis, „megússzák” nagyon enyhe tünetekkel, és – jelenlegi tudásunk szerint – azzal sem kell számolniuk, hogy hosszantartó szövődmények alakulnak ki. Attól sem kell megrémülni, hogy nem egészen egy év alatt sikerült kifejleszteni az oltóanyagot, nem is egy félét. Ettől még teljesen biztonságos, megtörténtek a megfelelő, többszörös szűrőn keresztülment tesztek. Ami jelentősen meggyorsította a forgalomba hozatalt, hogy a rendkívüli helyzetre tekintettel töredékére csökkent a bürokrácia. 

Száz szónak is egy a vége, mindenképpen érdemes beoltatni magunkat (én már mint „frontvonalban dolgozó” túl vagyok rajta, és nem nőtt három fejem… a családom szerinti elsárkányosodásról pedig nem az oltás tehet valószínűleg). 

Szóval regisztráljanak, ha ebben segítségre van szükségük, akkor jelezzék a Mazsihisz krízisvonalánál (+36 30 541 8771), és ha értesítik Önöket (a háziorvosuk, vagy a regisztrációban megadott elérhetőségeiken az oltásra kijelölt pontok), akkor oltassanak. 

Még egy apróság: jelenleg Magyarországon (és világszerte is) oltóanyag csak és kizárólag az állami rendszeren keresztül hozzáférhető és ingyenes. Semmilyen magáncég vagy szervezet, bármilyen jól is hangzik a hirdetése, nem jut hozzá a vakcinához, és nem árulhatja pénzért. 

Magukról az oltásokról pedig majd legközelebb beszélünk részletesebben.

(Címlapkép: Torstensimon/Pixabay)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek