Kilátás a hegyről: Házasság és politika Izraelben

2021. December 29. / 23:59


Kilátás a hegyről: Házasság és politika Izraelben

December elején Magyarországon konkrét politikai témává vált az a nyilatkozat, amit 14 keresztény és zsidó vallási közösség vezetői tettek karácsony, illetve hanuka alkalmából a családdal kapcsolatosan – majd egyik-másik egyház visszavonta vagy korrigálta az ott leírtakat.

A Külügyi és Külgazdasági Intézet podcast-csatornáján erről a témáról Dr. Balázs Gábor egyetemi docenssel, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem rektorhelyettesével Dr. Odrobina László, a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) vezető kutatója beszélgetett.

A magyar kormány már régóta támogatja a család fogalmának a hagyományos zsidó-keresztény alapokon történő jogi lekövetését, sőt a Fidesz aktuális külpolitikai szövetségkeresése is zászlajára tűzi a közös családfelfogást. Ezzel a magyar politikai élet egy lépést tett abba az irányba, amit Izraelben lehet tapasztalni az ügyben: a házassággal kapcsolatos vallási megfontolások és felfogások ugyanis ott már évtizedek (illetve mutatis mutandis évszázadok, évezredek) óta folyamatos politikai vita tárgyát képezik, ezért a téma mai magyar kiemeltségének ismeretében jobban érthető a zsidó állam házassággal és családjogi szabályozással kapcsolatos problémájának bel- és külpolitikai fontossága.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek