Egy New York-i árverésen bukkantak rá a kolozsvári zsidó hitközség ellopott, 19. századi jegyzőkönyvére

2021. Február 16. / 13:10


Egy New York-i árverésen bukkantak rá a kolozsvári zsidó hitközség ellopott, 19. századi jegyzőkönyvére

Az utolsó pillanatban vették észre az illetékesek, hogy a New York-i Kestenbaum&Company aukciósház által egy közelgő árverésen licitre bocsátott, régi zsidó kéziratok között a kolozsvári zsidó hitközség egy értékes, 19. századi jegyzőkönyve is szerepel, írja a Főtér.ro.

Az ügy szépséghibája csupán annyi, hogy a dokumentum még a múlt század 40-es éveiben tűnt el, vagyis határozottan nem a hitközség engedélyével került a tengerentúlra.

Az árverés időpontját február 18-ára, vagyis csütörtökre tűzték ki, a jegyzőkönyv – amelyet héberül pinkásznak neveznek – pedig 4000 dolláros kikiáltási árral szerepel a tételek között.

A becslések szerint ennek nyomán olyan 5-7000 dollárért kelhetne el.

A jegyzőkönyv egyrészt értékes dokumentum, hiszen 1836-os megalapításától a hitközség mintegy 50 évének történéseit rögzíti, ugyanakkor gyönyörű grafikai kivitelezése nyomán műtárgyként is megállja a helyét.

A kolozsvári zsidó hitközség ugyanakkor szerencsére – igaz, csak öt nappal az árverés előtt – tudomást szerzett arról, hogy el akarják adni a pinkászt, így – annak tulajdonosaként – óvást nyújtott be a licit ellen.

A hitközség levelet küldött az aukciós cégnek, amelyben emlékeztet: a kincses város 16 ezres zsidó közösségét 1944 májusában és júniusában Auschwitzba deportálták, többségük soha nem tért haza, a zsidó közösség intézményeinek székhelyeit pedig feldúlták és kirabolták.

A kevés hazatérő túlélő csupán néhány hivatalos dokumentumot talált meg, amelyek véletlenül maradtak meg temetőkápolnákban, alagsorokban vagy padlásokon.

A hitközség levéltárának nagy része azonban eltűnt.

A levélben figyelmeztetik az aukciós házat: az általuk árverésre bocsátott tárgy önmagában is értékes, a közösség számára pedig történelmi értékű darab, és ez is azon dokumentumok közé tartozik, amelyeknek a holokauszt idején veszett nyomuk.

Megállapítják: a pinkászt ismeretlen elkövetők törvénytelenül vitték el, vagyis lopott jószágnak minősül, amely az 1947-es párizsi békeszerződés, valamint a 2009-es terezini nyilatkozat hatálya alá esik – ezekben az aláíró államok, így az Egyesült Államok, Magyarország és Románia is vállalták, hogy visszajuttatják az ellopott értéktárgyakat a jogos tulajdonosoknak.

Így a pinkászt vissza kell adni a túlélő közösségnek.

A hitközség ezért az árverési tétel visszavonására szólított fel, és közölte, értesítette a zsidó tulajdon visszaszolgáltatásával foglalkozó világszervezetet is (World Jewish Restitution Organization), abban a reményben, hogy a kolozsvári zsidó közösség visszakapja ellopott tulajdonát.

Világi jegyzőkönyvek

A pinkász szó a modern héberben jegyzetfüzetet jelent. A középkori zsidó közösségekben a hitközségi egyesületek, intézmények és magánemberek jegyezték fel működésüket a pinkásznak nevezett kötetekben.

A mohélok pinkászba jegyezték fel az általuk körülmetélt gyermekek nevét, az üzletemberek pinkászban vezették kereskedelmi tevékenységüket, a diákok pinkászba másolták át a tanulnivalót, a kabalisták pedig pinkászban jegyezték fel bűneiket és álmaikat. A pinkászt az különböztette meg a szent szövegeket tartalmazó könyvtől, a széfertől, hogy üres lapjaira időről-időre újabb és újabb bejegyzést tett tulajdonosa. Bővebben itt olvashat a pinkászokról.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Böjtnap Eszter királyné emlékére
2024. Március 21. / 08:22

Böjtnap Eszter királyné emlékére

Élet + forma
Sajnos kikapott az izraeli futballválogatott Budapesten