Egy kő, egy név, egy emlékezet – Botlatókövet kap Rejtő Jenő

2019. Szeptember 11. / 13:45


Egy kő, egy név, egy emlékezet – Botlatókövet kap Rejtő Jenő

Gunter Demnig német képzőművész holnap Magyarországra érkezik, hogy a következő napokban 18 helyszínen összesen 53 botlatókövet helyezzen el civilek, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, és az önkormányzat együttműködése eredményeképp.


Egy embert csak akkor felejtenek el végleg, ha nevét is elfelejtik. A botlatókő egy 10x10 centiméteres bronztáblára vésett vésett név (valamint születési dátum, illetve a halálozás helye és ideje), amit az áldozat utolsó – még szabad akaratából választott – lakhelyének előtt illeszti a járdába a német képzőművész. A kezdeményezés nyomán mára Európa szerte több, mint 70.000 botlatókőbe „botolhatunk bele", mely által az akció a világ legnagyobb decentralizált emlékművévé vált.

Az esemény kiemelkedő állomása lesz most pénteken Rejtő Jenő egykori munkaszolgálatos emlékkövének elhelyezése Budapesten. Ezt követően a művész a helyszínen veszi át a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést, amellyel eddigi magyarországi tevékenységét ismerjük el.

További jelentős állomás Pápa, ahol vasárnap 19 botlatókő elhelyezését követően Gunter Demnig a pápai zsinagógában a Radnóti Miklós Antirasszista-díjat kapja meg.

A programhoz a Miniszterelnökség, a Honvédelmi Minisztérium, közreműködő önkormányzatok, valamint a hozzátartozók nyújtanak segítséget.

További információ ide kattintva

botlatokovek-2019.jpg

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Holokauszt 80: Főhajtás az áldozatok előtt Nagykállóban
Megemlékezések
Zsidó emlékhelyek Nagykanizsán
2024. Április 17. / 18:27

Zsidó emlékhelyek Nagykanizsán