Guttmann Béla a világ legjobb edzői között

2020. Június 10. / 17:24


Guttmann Béla a világ legjobb edzői között

A FourFourTwo futballmagazin százas listát készített a világ legjobb edzőiről, amelyen Guttmann Béla – a legjobb magyarként – a 21. helyen szerepel. A játékosként az 1920-as években négyszeres magyar válogatott Guttmann focizott többek között az MTK-ban és a bécsi zsidó csapatban, a Hakoah Wienben. Komoly sikereket azonban inkább edzőként tudott elérni.


A zsidó szülőktől származó Guttmann Bélát a második világháború idején munkatáborba küldték. Édesapja és lánytestvére Auschwitzban halt meg, ő viszont túlélte a pusztítást, és a háború végeztével a román Ciocanul edzője lett. A csapatnál zöldségekben kérte a fizetését, de odébbállt, amikor az elnökség egyik tagja elkezdett beleszólni az összeállításba.

Sikeresen állta meg a helyét Sao Paulóban, ahol azt a 4–2–4-et játszatta, amelyet később a brazil válogatott is átvett. Ezt követően Portugáliában telepedett le. A Portót 1959-ben hagyta ott a Benfica kedvéért, gyorsan kirúgott húsz futballistát, de felfedezte Eusébiót. A 19 éves labdarúgó lett az irányfény a csapat számára, igazodási pont a BEK-győzelmeket hozó esztendőkben. Amikor Guttmann nem kapta meg 1962-ben a vágyott fizetésemelést, elátkozta a klubot, azt olvasva rá, hogy ne érjen el sikereket az európai hadszíntéren száz esztendőn át. Már hét döntőben fogott a mágia, és még negyvenkét év van hátra belőle. 

„Különös, hogy Guttmann ennyire gyökértelenül hagyott ilyen mély nyomot a futballban. Fél tucat klubbal azonosítják a nevét, de jobban emlékeznek arra, amit mondott, mint arra, amit elért. Pedig Guttmann Béla több jó sztorik gyűjteményénél. Ő volt az első rocksztár az edzők világában, aki megjárta a poklot is, rendszert vágott a káoszba, és generációja egyik legjobb stratégájának bizonyult” – írja róla jellemzésében a FourFourTwo.

Forrás: FourFourTwo és Kibic.hu

Guttman Béláról bővebben / IDE KATTINTVA lehet olvasni

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Darvas főrabbi: Hol lakik bennünk a Jóisten?
Élet + forma
Mazsihisz: 1 százalékkal jobb világban
2024. Március 13. / 18:53

Mazsihisz: 1 százalékkal jobb világban