Jön az Átkozott boszorkák új része – de mi köze van a zsidósághoz?

Kevés filmnek van annyira őszi hangulata, mint az 1998-as Átkozott boszorkáknak: gyertyafény, régi házak, fekete macskák, varázslatok és egy különös, egyszerre baljós és otthonos kisvárosi világ. A Sandra Bullock és Nicole Kidman főszereplésével készült film az évek során kultikus kedvenccé vált, most pedig közel három évtized után folytatást kapott. Az Átkozott boszorkák 2. szeptember 10-én érkezett meg a magyar mozikba.

Az eredeti történet középpontjában Sally és Gillian Owens áll, két testvér, akik egy több mint kétszáz éves boszorkánycsalád leszármazottai. A család nőtagjai generációkon keresztül öröklik a mágiát, de ezzel együtt azt a bélyeget is, amelyet a környezetük rájuk helyez. Az Owens nőket a város lakói különcnek, veszélyesnek vagy éppen természetfeletti erőkkel rendelkező kívülállóknak tartják.

A film alapjául szolgáló regényt Alice Hoffman írta. Hoffman zsidó családban nőtt fel, és későbbi interjúiban többször beszélt arról, hogy zsidó identitása, családi történetei milyen fontos szerepet játszottak írói világának kialakulásában. Orosz származású nagymamája történetei gyerekkorában szinte mesének tűntek számára, és később is gyakran nyúlt a generációkon át továbbadott női történetekhez. Az Átkozott boszorkák világában ugyanez a motívum különösen erősen jelenik meg: a tudás, a tapasztalat és a mágia nőkről nőkre öröklődik.

Az írónő egy interjúban kifejezetten arról beszélt, hogy a zsidó történelem és a boszorkányokról szóló történetek között talál párhuzamokat. Szerinte mindkét esetben megjelenik a „kívülálló” (outsider), az a csoport vagy személy, akit a közösség valamilyen problémáért felelőssé tehet, és akit éppen mássága miatt üldöznek.

A boszorkány alakja a nyugati kultúrában hosszú időn keresztül összekapcsolódott a félelemmel és az üldöztetéssel. Hoffman számára éppen ezért érdekes figura: olyan nő, akinek hatalma van, de ezt a hatalmat a környezete nem feltétlenül fogadja el.

A film ezt a motívumot sokkal játékosabb formában használja. Sally és Gillian gyerekként csúfolódás célpontjai lesznek, a város lakói pedig különös történeteket terjesztenek a családjukról. Az Owens nők egyszerre vonzzák és zavarják a környezetüket. A történet egyik legfontosabb kérdése éppen az, hogy mit kezdünk azzal, ha valaki nem illik bele a közösség által meghatározott „normális” képbe.

A zsidó történelemben számtalan példát találunk arra, hogy egy kisebbségi csoportot kívülállóként kezeltek, és különböző társadalmi problémákért vagy válságokért felelőssé tettek. A középkori vérvádaktól a pestisjárványokhoz kapcsolódó összeesküvés-elméleteken át egészen a modern antiszemita propagandáig visszatérő motívum, hogy a „kívülálló” közösségre vetítik azt, amitől a többségi társadalom fél.

Hoffman éppen ezt a mechanizmust találta érdekesnek a boszorkánytörténetekben is: mindig kell valaki, aki más, akihez képest a többiek meghatározhatják saját normalitásukat.

Az Átkozott boszorkák másik fontos motívuma a családi örökség. Az Owens nők tudása nem könyvből vagy intézményből származik: anyák, nagymamák, nagynénik és lányok adják tovább egymásnak. A családi történetek ugyanúgy az identitás részévé válnak, mint maga a mágia.

Ez különösen érdekes lehet a zsidó kultúra szempontjából is, ahol a történetek továbbadása kiemelt szerepet kap. A zsidó identitásban a családi emlékezet, a közösen elmesélt történetek, az ünnepekhez kapcsolódó szokások és a generációk közötti tudásátadás mind fontos szerepet játszanak.

Sally és Gillian történetének egyik legszebb része éppen az, ahogyan a „másság” jelentése fokozatosan megváltozik. Gyerekként menekülnének tőle, felnőttként pedig kénytelenek szembenézni vele, idővel pedig erőt kovácsolnak belőle. A család különcsége végül nem akadály, hanem összetartó erő lesz.

Az írás a Hey Alma cikke nyomán született.

Zucker-Kertész Lilla

---