Elfogták a makói zsidó emlékmű rongálóját

2020. Január 22. / 15:00


Elfogták a makói zsidó emlékmű rongálóját

A makói rendőrök elfogtak egy helybeli férfit, aki megrongálta a makói belvárosban található zsidó emlékművet – közölte a megyei rendőr-főkapitányság. A 64 éves elkövető beismerte tettét, s bevallotta a korábbi rongálásokat is.


A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. január 3-án délután megjelent az emlékműnél, majd amikor megbizonyosodott róla, hogy senki nem látja, akkor a nála lévő fekete zsírkrétával egy feliratot készített a műalkotás talapzatára. Ezt követően biciklijével eltekert a helyszínről.

A nyomozók az adatgyűjtés során megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki a Makói Rendőrkapitányságon. A gyanúsított beismerő vallomást tett, elmondta továbbá, hogy korábban már két alkalommal, ugyanitt, hasonló módon rongált.

Mint a Mazsihisz.hu oldalon beszámoltunk róla: a Csanád vezér téri zsidó emlékjel Dávid-csillagot idéző talapzatára az elkövető korábban azt firkálta rá, hogy „zsidó gyilkosok". 

A vonatkozó jogszabály szerint a rongálás vétségének büntetése egy évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálás csak kisebb kárt okoz.

(Forrás: Szegedma.hu)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek