„Az államot nagy felelősség terheli a múlt megismertetésében"

2021. Július 23. / 08:47


„Az államot nagy felelősség terheli a múlt megismertetésében"

Soha többé nem fordulhat elő, hogy bárki jogsérelmet szenvedjen el nemzeti, etnikai, vallási alapon Magyarországon; a zsidó közösség számíthat a kormányra – mondta a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára tegnap a budapesti Stefánia Palota és Honvéd Kulturális Központban rendezett Szenes Hanna-megemlékezésen.


Szalay-Bobrovniczky Vince az 1944-ben mártírhalált halt Szenes Hannára, az angol hadsereg főhadnagyára emlékező – a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) által rendezett – eseményen közölte: az államot nagy felelősség terheli, hogy mindenki számára lehetővé tegye a múlt megismerését, fellépjen az antiszemitizmus és a kirekesztés minden megnyilvánulási formájával szemben. 

„Zsidó közösségünk biztonságának a garantálása Magyarország számára kiemelt prioritás, a magyar zsidóság mindig számíthat a magyar kormány segítségére és támogatására" – mondta. Hozzátette: a múltat ugyan megváltoztatni nem lehet, de az emlékezés lehetőséget ad a párbeszédre, a múlt megismerésére és az elszenvedett tragédiák feldolgozására. 

Szenes Hannát méltatva úgy fogalmazott: egy volt azon magyarok közül, akinek volt bátorsága és lélekjelenléte, hogy kezébe vegye sorsa alakítását, és a lehetőségekhez képest megpróbáljon valamit tenni a magyarországi zsidókért. Bár nem járt sikerrel, és az életével fizetett, cselekedetével, erkölcsi kiállásával és elhivatottságával példaként szolgált a világháború alatt, és inspirálta Izrael Állam későbbi megalapítóit is – tette hozzá. 

Szenes Hanna életének kockáztatásával szállt szembe a nácikkal és azok kollaboránsaival, és ezzel emberek millióinak tiszteletét vívta ki, bebizonyítva, hogy egy elnyomó hatalommal szemben is fel lehet lépni – mondta Szalay-Bobrovniczky Vince. 

nk.jpgJákov Hadas-Handelsman

Jákov Hadas-Handelsman, Izrael Állam budapesti nagykövete Szenes Hanna naplóbejegyzéseit felidézve arról beszélt, egyszerű fiatal lány volt, tele reményekkel, mégis hőssé vált, aki másokért áldozta az életét. 

Hanna rendkívüli akarattal párosuló szenvedélyes lélekként a bátorság szimbóluma volt a modernkori történelem legsötétebb időszakaiban is. Hanna az idealizmus és a hősiesség igazi példájává vált – mondta. A Szenes Hanna életére való emlékezés nemcsak a zsidóság, hanem egész Magyarország számára fontos – hangoztatta.

Paul Fox, az Egyesült Királyság budapesti nagykövete kivételes hősnek és mártírnak nevezte Szenes Hannát, aki az akkor brit fennhatóság alatt álló Palesztinában csatlakozott a brit női tartalékos légierőhöz, majd beállt a különleges hadműveleteket végrehajtó egységbe. A 23 éves Szenes Hannát a britek Jugoszláviában dobták le ejtőernyővel, hogy átjutva a határon, társaival megkísérelje megakadályozni a magyar zsidók deportálását – emlékeztetett. A nagykövetség azon dolgozik, hogy megőrizze Szenes Hanna örökségét, ezért is hozott létre egy kiállítást a tiszteletére  – tette hozzá.

Szabó György, a megemlékezést rendező Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke azt mondta, hogy a magyar zsidók számára Szenes Hanna emlékének megőrzése rendkívül fontos, hiszen „bátorsága, mindkét hazájának szeretete, önfeláldozása híven tükrözi a magyar zsidóság érzéseit és érzelmeit". 

A rendezvénysorozatnak és az emlékévnek az a célja, hogy Szenes Hanna bátorsága, hazaszeretete ne csak a magyar zsidók számára legyen példa, hanem a többségi társadalom is megismerje életét, munkásságát és önfeláldozását – fogalmazott.

(MTI)

(Címlapkép: Tisztelgő izraeli katonák a Szenes Hanna-megemlékezésen. Fotók: Izrael Magyarországon/Facebook)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek