A helyi zsidó hitközség aktívan jelen van Zalaegerszeg életében

2020. Február 24. / 10:31


A helyi zsidó hitközség aktívan jelen van Zalaegerszeg életében

A Zalaegerszegi Zsidó Hitközség – a város önkormányzatával folytatott tárgyalások alapján – szeretné helyi védettség alatt tudni az örökmegváltású zsidó temetőt, ahol számos jeles zalaegerszegi személyiség nyugszik. A hitközség 1995 óta összesen 27 millió forintot költött a temetőben adódó munkálatokra a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) támogatásával. 


Hagyománnyá vált, hogy az év első heteiben találkozik a Zalai Hírlap szerkesztőségének vezetősége és a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség elöljárósága. A napokban tartott találkozón Siklósi Vilmos elnök képviselte a hitközséget, Horváth A. Attila főszerkesztő pedig a lapot. 

Siklósi Vilmos kifejtette: elsősorban Zalaegerszeg kulturális palettáját gazdagítják a ­rendezvényeik, de igyekeznek a tagjaik­nak is lehetőséget biztosítani a ­hitélethez, kirándulásokkal, vallástörténeti utazásokkal erősítve az identitást. A hitközség ebben az évben szeretné – a város önkormányzatával folytatott tárgyalások nyomán – helyi védettség alatt tudni az örökmegváltású zsidó temetőt, ahol számos jeles zalaegerszegi nyugszik. A hitközség 1995 óta összesen 27 millió forintot költött a temetőben adódó munkálatokra, ehhez a Mazsihisz támogatása elengedhetetlen volt.

Az emlékezetkultúra jegyében szeretnék „védett fa” státuszba venni a Boschán köz közelében lévő fát, amelyet Boschán Gyula ültetett. Őt 97 éves korában hurcolták haláltáborba, noha királyi kormányfőtanácsosi pozíciót is betöltött, tagja volt az egerszegi önkormányzatnak, évtizedekig irányította az ügyvédi kamarát, a helyi izraelita hitközséget, a tűzoltóegyletet, a vöröskeresztet. A tiszteletére emléktáblát terveznek elhelyezni. 

A hitközség a város napjára is készül, saját standon kínálnának majd zsidó ételkülönlegességeket. Az év végi hanukai koncertet 2020-ban is ajándékba kapja majd a hitközségtől Zalaegerszeg közönsége. 

A főszerkesztő elmondta, hogy az ­izraelita közösség rendezvényeiről 41 alkalommal adtak hírt a helyi lapban, a velük együttműködő Béke-Shalom ­Baráti Társaság munkájáról pedig hatszor tudósítottak. 

(A címlapképen a találkozó résztvevői: Ferber Judit, Arany Horváth Zsuzsa, Preisz József, Rozmán János, Horváth A. Attila, Siklósi Vilmos, Virágh Judit, Molnár Bella. Fotó: Arany Gábor/Zaol.hu)

(A Zaol.hu cikke nyomán)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek