Szeretettel köszöntjük a ma 100 éves Keleti Ágnest

2021. Január 09. / 17:33


Szeretettel köszöntjük a ma 100 éves Keleti Ágnest

Ma töltötte be 100. életévét Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornásznő, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb – összesen tíz – olimpiai érmet szerzett női sportolója, minden idők legeredményesebb magyar tornásznője. A világ jelenleg legidősebb ötkarikás bajnoka a száz évéből mintegy hatvanat Izraelben élt.

Klein Ágnes néven született 1921. január 9-én Budapesten, a család később Keletire magyarosított. 1937-től 1938-ig a budapesti Vívó és Atlétikai Clubban, 1938-tól a Nemzeti Torna Egyletben sportolt. 1939-ben lett a válogatott tagja, első magyar bajnokságát 1940-ben nyerte, de zsidó származása miatt még abban az évben eltiltották mindennemű sporttevékenységtől. A Magyarország 1944. március 19-i német megszállása utáni időszakot – papírokat vásárolva magának, Juhász Piroskaként – Szalkszentmártonban sikerült átvészelnie, ahol futással tartotta fenn állóképességét. Édesapja és több családtagja az auschwitzi koncentrációs táborban halt meg, édesanyját és testvérét a svéd diplomata, Raoul Wallenberg mentette ki Budapestről.

keleti-ágnes-1-.jpeg

A második világháború után, 1947 és 1956 között különböző szereken 46-szoros magyar bajnok, ebből tízszeres egyéni összetett magyar bajnok és hétszeres csapatbajnok lett. Kivívta az örökös bajnoki címet, nála többször senki nem nyert tornászbajnokságot Magyarországon. 1949-ben a főiskolai világbajnokságon négy arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet szerzett. Az 1954-es római világbajnokságon felemás korláton és a kéziszercsapattal is győzött, emellett még egy ezüst- és egy bronzérmet is gyűjtött.

Keleti Ágnes 1949-ben a Vasas Sportcentrumban. Fotó: Fortepan/Kovács Márton ErnőKeleti Ágnes 1949-ben a Vasas Sportcentrumban. Fotó: Fortepan/Kovács Márton Ernő

Pályafutása csúcsára 1956-ban a melbourne-i olimpián ért: talajon megvédte címét, aranyat nyert gerendán, felemás korláton és a Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Alíz, Korondi Margit, Köteles Erzsébet, Tass Olga összeállítású kéziszercsapat tagjaként, míg egyéni összetettben és csapatban ezüstérmet szerzett. Ő lett a játékok legeredményesebb versenyzője, egyben a legidősebb tornásznő, aki aranyérmet tudott szerezni. Keleti Ágnes olimpiai eredményeivel (10 érem, ebből 5 arany) minden idők legeredményesebb magyar sportolónője. 

A melbourne-i olimpiáról nem tért haza. 1957-ben Izraelben telepedett le, egy ottani magyarhoz ment férjhez, két fia született. A rendszerváltás után jött haza először, azóta többször hazalátogatott. Meghatározó szerepet vállalt az izraeli tornasport megteremtésében, 1958 és 1980 között az izraeli válogatott szövetségi kapitánya és az izraeli Testnevelési Főiskola torna tanszékének vezető tanára volt. 1983 és 1988 között a Maccabi Tel-Aviv, majd a Ráánai Torna Klub torna szakosztályának edzőjeként tevékenykedett. Keleti Ágnes 2017-ben elnyerte az ország legrangosabb, függetlenségi napján kiosztott kitüntetését, az Izrael-díjat is sport kategóriában.

Rengeteg hazai és nemzetközi kitüntetésben részesült. 1949-ben a Magyar Köztársasági Sportérdemérem arany fokozatát, 1954-ben a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója címet kapta. 1981-től a Zsidó Sporthírességek Csarnokának tagja. 1995-ben MOB Olimpiai aranygyűrűt kapott, 2002-ben a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) beválasztotta a Hírességek Csarnokának (Hall of Fame) tagjai közé, 2003-ban MOB Érdeméremmel tüntették ki, 2004-ben megkapta a Nemzet Sportolója címet. 2005-ben megörökítette kéznyomát és aláírását a Magyar Sportcsillagok Falán, 2008-ban bekerült a Magyar Tornasport Halhatatlanjai közé, 2011-ben Magyar Tornasportért Díjat, Elnöki Érdemérmet és MOB emlékplakettet, 2015-ben Prima Primissima díjat kapott.

Keleti Ágnes századik születésnapjának méltó megünneplésére az Izraeli Olimpiai Bizottság – a helyi női sportági szövetséggel közösen – úgy döntött: róla nevezi el 2021-től kezdődően az izraeli szertornabajnokságot, Egy különleges logót is terveztek, amely ezentúl ezt a versenyt kíséri. „Kemény edző és tanár volt, de nagyon tisztességes és figyelmes, és gondoskodott arról is, hogy a megfelelő értékekre neveljen. Az első az egészség volt" – nyilatkozta róla Chaya Halperin, volt kollégája, aki a róla készült könyv egyik fejezetét írta.

Fotó: Kovács Tamás / MTIFotó: Kovács Tamás / MTI

A világ legidősebb ötkarikás bajnoka a 100. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen azt mondta, hogy számára ez az évforduló pont ugyanolyan, mint amikor 60 éves volt. „Élek, jól élek, szeretek élni. Az egészség a lényeg, a születésnap egyáltalán nem fontos, csak a jó élet” – tette hozzá jókedvűen.

(Forrás: MTI, MOB, ynet)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek