Hanuka 5780/2019: ünnepi programkavalkád

2019. December 12. / 22:02


Hanuka 5780/2019: ünnepi programkavalkád

Folyamatosan frissülő ajánlónkból megtudhatják, hogy idén hol és mikor lesznek a különböző hanukai rendezvények. Ami mindenütt közös: a gyertyagyújtás, a fánk és a buli! A Hanuka idén december 23-tól december 30-ig (a zsidó naptár szerint kiszlév 25-től tévét hónap 3-ig) tart.  Az ünnepi gyertyatartó első lángját idén december 22-én este, míg az utolsó, nyolcadik lángot december 29-én este kell meggyújtani. 

A nyolc napos Hanuka a zsidóknak a szíriai görög hódítók felett i. e. 165-ben aratott győzelmére, a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékeztet. Maga a Hanuka szó felszentelést jelent, s arra utal, hogy a hellén hódítók ellen a Makkabeusok által folytatott szabadságharc győzelme után a bálványokkal megszentségtelenített jeruzsálemi szentélyt újra felszentelték. 

Az ünnep alkalmából összegyűjtöttük a ránk váró programokat, és ajánlónkat a beérkező információk alapján folyamatosan frissítjük! Minden kedves olvasónknak – Hanuka szaméah! – örömteli hanuka ünnepet kívánunk!

BUDAPEST

December 22. vasárnap, 9.00 órától
X. Maccabi VAC Hanuka kupa

A Maccabi VAC, a Bálint Ház és a Hasomer Hacair közös hanukai barátságos kispályás labdarúgó tornája. Gyere, hogy együtt szurkoljunk a csapatoknak! Nyolc csapat verseng a Hanukai kupáért és az egész éves dicsőségért.  Lesz barátságos focimeccs a rabbik és a gyerekek között, és persze jönnek a zsidó szervezetek focicsapatai. Ha jó hangulatú sporteseményen szeretnél részt venni, akkor ez neked szól! Lesz fánk, hanukai köszöntő és foci! Infó vonal: info@maccabi.hu és +36-30-733-00-23
Helyszín: Marcibányi Sportcentrum
Budapest II. ker., Marcibányi tér 16. 

December 22. vasárnap, 15.00 óra
Hanukai buli a Thökölyben

Első gyertya gyújtás, Gerendás Péter új lemezének bemutató koncertje.
Regisztráció: bzsh.zuglo.@gmail.com
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
Helyszín: Zuglói zsinagóga
Pontos cím: Budapest XIV. ker., Thököly u. 83.

December 22. vasárnap, 15.00 órától
Hanukai nyolcfénypróba Júda Makkabival a Bálint Ház és a Mazsihisz közös
szervezésében

Hanukakor újabb szuperhős látogat el hozzánk: nem más, mint Júda Makkabi! Állj be te is a felkelők seregébe, szabadulj ki a sötét veremből, és kövesd a katonákat a fény birodalmába! Hagyd, hogy lenyűgözzön a fény-báb-színház előadás, hallgasd meg a KöSzi lebilincselő meséit, és ne szalaszd el a táncházunkat sem! Ha sikerül teljesítened minden próbát, jöhet a jól megérdemelt fánk és az arcfestés. Az estét természetesen közös gyertyagyújtással zárjuk, amiben egy másik szuperhős, Verő Tamás szuperrabbi lesz a segítségünkre.
Helyszín: Bálint Ház
Budapest VI. ker., Révay u. 16.

Részletes program ide kattintva

Balint_haz_Mazsihisz_facebookcover_851x315.jpg

December 22. vasárnap, 16.00 óra
Hanukai Hot Jazz Band Bíró Eszterrrel – közös koncert a Frankel zsinagógában

A gyertyagyújtás után a Kossuth-díjas Hot Jazz Band és a Budapest Klezmer Bandből, gyereklemezeiről és színházi szerepeiről is jól ismert, Fonogram-, Gundel Művészeti és Cosmopolitan Nagydíjas Bíró Eszter énekesnő visszaröpít az amerikai jazz aranykorába. A műsorból nem hiányozhatnak Gershwin, Cole Porter, Irving Berlin dalai, de utazásra hívnak a '20-'30-as évek ismert magyar slágerei is. Az izgalmas zenei élményt fokozza, hogy az énekesnő és a Hot Jazz Band a maga stílusában szólaltat meg néhány jól ismert hanukai és klezmer dalt. Jegyek elővételben kaphatók 2000 Ft-os egységáron a Budai Micve Klubban. A belépő a helyszínen: 2500 Ft-ért vásárolható meg.
Helyszín: Frankel Zsinagóga
Budapest, II. ker., Frankel Leó u. 49.

December 22. vasárnap, 16.00 óra
Hanukai buli a Nagyfuvaros utcában

Józsefváros emblematikus zsinagógájának emeleti különtermében az ünnepélyes gyertyagyújtás után beszédet mond Shaul Glitsenstein, a körzet rabbija, majd lesz hanukai műsor, terülj-terülj asztalkám és jó hangulat.
Helyszín: Nagyfuvaros utcai zsinagóga
Pontos cím: Budapest VIII. ker., Nagyfuvaros u. 4.

December 22. vasárnap, 16.00 óra
Bét Orim Családi Hanuka Party

Készíts saját hanukiát és próbáld ki a hanukai gyertyatartót az ünnep első gyertyájával! Hanukai kézműves foglalkozás Majoros Gyula képzőművész vezetésével. Közben: mesék hanuka szimbólumairól, gyertyagyújtás, közös éneklés. Tanulás hanukai szokásokról és dalszövegekről. Közös játékok kicsiknek és játékos kedvűeknek: trenderlizés és hanukai activity. Jókedvvel, vidámsággal, hanukai zenékkel és ünnepi fánkkal várunk mindenkit!
Helyszín: Mazsök Székház
Pontos cím: Budapest V. ker., Tüköry u. 3. 

December 22. vasárnap, 16.30 órától
A Dohány és a Hegedűs körzet közös Hanukája a Dohány utcai zsinagógában és a Herzl téren

16.30-tól ünnepélyes I.tisztelet és az elsőnapi felnőtt- és gyerek hanukai gyertya meggyújtása a Dohány utcai zsinagógában. 17.00-19.00 óra között koncertek a Herzl téren: fellép Klein Judit és a Haverim zenekar, valamint a Debrecen Dixieland Jazz Band. Az est során közreműködik Kamilla bohóc, a műsorvezető Seres Gerda lesz. Ingyenes program, meleg teáról, forralt borról és fánkról a vendéglátó közösségek gondoskodnak.
Helyszín: Dohány utcai zsinagóga és a Herzl tér
Budapest VII. ker., Dohány u. 2.  

Channuka_facebook_cover.jpg

December 22. vasárnap, 17.00 órától
Hanucasino a Frankel zsiniben
♠️ ♣️ Roulett, 🎲blackjack és más játékok 🍩Sok finom étel, fánk 🍹Koktélok
Hanukagyertyák meggyújtása🏆Értékes nyeremények, ajándékok
Helyszín: Frankel Zsinagóga
Budapest, II. ker., Frankel Leó u. 49.

December 22. vasárnap, 18.00 óra
A Dél-Pesti Körzet Hanuka ünnepsége
Ünnepi beszédet mond és gyertyát gyújt: Totha Péter Joel főrabbi. Énekel: Sáfrány Dávid. Program: „Segítő kezek”- Kerényi András-díj átadása Vendéglátás: hagyományos hanukai fánk Koncert: Pandzarisz Dina, a szefárd zene királynője és Balázs József zongorista. Belépő: 500 forint.
Helyszín: Budapest XX. ker., Vörösmarty u. 8.

December 22. vasárnap, 20.00 órától
Hanukabuli a BB'z Bárban

Az idei legnagyobb hanukai gyertyagyújtás az ünnep első lángjának föllobbanásával. Ami lesz: három jó fej rabbi, sok kóser pizza, számtalan ünnepi fánk, töméntelen kóser bor és frenetikus buli hajnalig. A többit nem mondhatjuk el, hiszen akkor mi lesz a meglepetés? Boldog Hanukát kíván, és mindenkit szeretettel vár a Mazsihisz, a Bét Sálom, a Bét jehuda, a Bethlen tér és a BB’z bár!
Helyszín: BB'z Bar & Grill
Budapest VII. ker., Király u. 15.

Hanuka_BB_facebook_cover.jpg

December 23. hétfő, 15.00 óra
Hanuka Újpesten

Ünnepi gyertyagyújtás, finom szendvicsek, fánk és jó hangulat. A fülbemászó dallamokról a Klezmerész együttes gondoskodik.
Helyszín: Újpesti zsinagóga
Pontos cím: Budapest IV. ker., Berzeviczy Gergely u. 8.

December 23. hétfő, 17.00 órától
Hanukai gyertyagyújtás a budai várban

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budavári Önkormányzat figyelemfelhívó hanukai ünnepséget tart a Mátyás király korabeli, eltemetett zsinagógánál a budai várban. Hanuka második lángját a Táncsics Mihály utca 23. hátsó oldalán, a Babits Mihály sétányon a várfal mellett gyújtjuk meg. A Budavári Önkormányzattal közösen szervezett ünnepségünkön természetesen lesz hagyományos hanukai fánk, forralt bor és forró tea, továbbá élő zene. Közreműködik: Kardos Dániel – gitár; Magyar Bori – ének és Vázsonyi János – szaxofon. 
Helyszín: Budai Várnegyed
Budapest I. ker, Táncsics Mihály utca 23. hátsó oldalán, a Babits Mihály
sétányon a várfal mellett.

Részletes program ide kattintva

Hanuka_Budai_Vár_facebook_cover_851x315.jpg

December 26. csütörtök, 15.45 órától
Ünnepi ima, majd hanuka Talk-show a Hegedűs zsinagóga Bet Smuel
tanházában

Aki kérdez Schőner Alfréd főrabbi, aki válaszol Kardos Péter főrabbi. Mindenkit szeretettel várunk.
Pontos cím: Budapest XIII. ker., Hegedűs Gyula utca 3.

December 26. csütörtök, 17.00 órától
Hanuka a Teleki téren

Az ötödik gyertya meggyújtása után gyerekprogramok, evés-ivás, trendeli, tűzzsonglőr és gyertyák. Lesz fánk, amely olajban sül, hogy emlékezzünk az olaj csodájára, ami kb. 2200 évvel ezelőtt történt Jeruzsálemben. Aki ismeri a sztorit, azért jöjjön, aki meg nem, az azért, hogy ismerje meg!  Belépő is lesz (mint mindig), ami 1500 Ft, a gyerekjegy 500 Ft, a családi jegy 2500 Ft. Azoknak, akik éves tagságit váltottak, a belépés ingyenes.
Helyszín: Teleki téri zsinagóga
Budapest VIII. ker., Teleki tér 22.

December 28. szombat, 21.30 órától
Hanukai Arconpörgés a Mika Tivadar mulatóban

Hanuka hetedik napján berobbanunk a köztudatba. Kétemeletes buli: pörögj dáréra az emeleten, vagy risza: odalent. Welcome löhájim. 23:30-kor gigahanukia gyújtás. Anyád ezen süti majd a látkeszt. Igazi zsidó buli. Úgy megszédülsz, mint a sameszgyertya.
Helyszín: Mika Tivadar
Budapest VII. ker., Kazinczy u. 47.

December 29. vasárnap, 17.00 óra
Hanuka a Pávában

Gyújtsuk meg közösen a nyolcadik gyertyát, aztán imádkozzunk, együnk és igyunk! 17 órakor lesz a gyertyagyújtás és esti ima, 18 órától pedig jön a bűvészműsor, a fánk, a sült gesztenye, a forralt bor és szőlőlé.
Helyszín: Páva utcai zsinagóga
Budapest IX. ker., Páva utca 39.

December 29. vasárnap, 18.00 óra
Mazsike-Hanuka díjátadóval, koncerttel, fogadással

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) vezetése a Hanuka alkalmából adja át az elismeréseket azoknak, akiket díjazásra méltónak ítéltek. Az egyesület idei díjazottjai: Erdélyi Lajos fotóriporter; Dési János újságíró; A Retikül Női Irodalmi Szalon alkotói: Takáts Andrea, Kardos Dániel; Tárkányi Sándor építész; A 100 éves Scheiber Sándor Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium; Szegedi Péter szociológus; a 25 éves JCC Budapest – Bálint Ház csapata; a Gallic Foundation alapítói. A díjátadó után ünnepi koncert a Mendelssohn Kamarazenekar fellépésével. A fogadást a Kosher Deli Budapest biztosítja. Jegyár: 3500 Ft, a kedvezményes jegy: 3000 Ft (Mazsike kártyával), a támogatói jegy: 3500 Ft-tól. Regisztráció és jegyelővétel: mazsike@gmail.com
Helyszín: Goldmark Terem
Budapest VII. ker., Wesselényi utca 7.

December 30. hétfő, 15.00 óra
A Scheiberben ünnepel az Ohel Ávrahám

A Hunyadi téri zsinagóga közössége idén a Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium nagy aulájában tartja hanukai buliját. A mulatságra és
fánkozásra mindenkit szeretettel várnak.
Helyszín: Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium
Pontos cím: Budapest, XIV. ker., Laky Adolf u. 38-40.

VIDÉKI HELYSZÍNEK

SZÉKESFEHÉRVÁR
2. Székesfehérvári Zsidó Napok, 2019. december 19-22.

Részletes program ide kattintva elérhető

fzsn_2019_cover_2.jpg

KOMÁROM
December 22. vasárnap, 14.30 órától
Chanuka Komáromban – első gyertyagyújtás, koncert és finom ízek

A Komáromi Zsidó Hitközség idei chanukai ünnepségét 2019. december 22-én, vasárnap 14:30-kor tartjuk a Menházban. Az első gyertyagyújtásra a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt várjuk. Program: Pressburger Klezmber Band koncertje, gyertyagyújtás, gyermek foglalkozás, hagyományos ünnepi ételek elfogyasztása. A belépés díjtalan. Ünnepeljenek Önök is velünk!
Helyszín: Menház Komárom
Pontos cím: Komárom – Komárno (Szlovákia), Eötvös u. 15.

SOPRON
December 22. vasárnap, 16.00 órától
Hanuka ünnepség a Soproni Zsidó Hitközség imatermében

Mindenkit várunk szeretettel, fánkkal és ajándékokkal, az est folyamán fellép a Bálint Ház kórusa. Lobbantsuk fel együtt a fény ünnepének lángjait!
Helyszín: Soproni Zsidó Hitközség imaterme
Sopron, Lackner Kristóf u. 48.

SZEGED
December 22. vasárnap, 18.00 órától
Szegedi Hanuka-est a hitközség dísztermében

A 18 órakor kezdődő hanukai gyertyagyújtás után lesz Dorka névadója, majd 18.45-től következik egy meglepetés vendég! Vacsora (természetesen hanukai fánkkal) este 7-től. A zenéről a Kocsis Eszter és Barátai nevű formáció gondoskodik.
A vacsora ára december 16-ig: felnőtteknek 2260 Ft, 12 éven aluliaknak 1130 Ft. Jelentkezési határidő, azaz december 16 után felnőtteknek 4000 Ft, 12 éven aluliaknak 2000 Ft. Részvételi szándékukat 2019. december 16-án 16 óráig jelezzék: e-mailben (idosekotthona@t-online.hu), személyesen (a Szeretetotthon irodájában), vagy telefonon (62/550-817).
Helyszín: Szegedi Hitközség Díszterme
Szeged, Gutenberg u. 20.

BÉKÉSCSABA
December 29. vasárnap, 17.00

Hanukai koncert és fánkozás a Békéscsabai Zsidó Hitközség szervezésében
A koncerten fellép Gerendás Péter és zenekara. A szervezők adományokat
szívesen fogadnak.
Helyszín: Bartók Béla Zeneiskola (Bartók-terem)
Pontos cím: Békéscsaba, Szabadság tér 4. 

békéscsaba-hanuka.jpg

A fönti lista a teljesség igénye nélkül készült, az összeállítás a  beérkező információk alapján folyamatosan frissül. Kérjük, hogy az újabb programokat a szerkesztoseg@mazsihisz.hu e-mail címre küldjék word formátumban. (Köszönettel: Deák Andrea – a szerk.)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Oktatás
100 év – 100 perc: nyilvános talkshow a Scheiberben
Hírek, lapszemle
Natan Saranszkij kapja a „zsidó Nobel-díjat"

Kommentek