05.02. 19:38, kimenete: 05.03. 20:50 
Kedves olvasóink,
hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma este 19 óra 38 perckor köszönt be, a
királynő holnap este 20 óra 50 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt a
honlapunk, a Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a
héten a TÁZRIÁ-MECÓRÁ, páros hetiszakaszt olvassuk. Mindenkinek jó szombatot
kívánunk!
Mindannyian
csinálunk ilyet, a saját házaink szétverését, felújításnak hívják, gyűlöljük,
aztán mégis nagyon örülünk neki. Vannak dolgok, amelyeket csak úgy tudunk
megóvni, ha előzőleg szétverjük őket. A hagyományos zsidó kommentár, a midrás
szerint az, aki szétveri a saját házát, kincset talál.
A házak is
válhatnak beteggé, ahogy a Tórában áll. Ezt nyilván képletesen kell értenünk,
családi krízisként, azt a pillanatot érthetjük alatta, amikor a válság jelei
már „kiülnek a falakra”, nem rejthetjük el tovább egymás elől, mi a helyzet.
Azt is láttuk, hogy a Tóra meglepő módon szinte örül ennek a fejleménynek: „amikor
majd bemész a Kánaán földjére, amelyet adok Neked, adok majd csapást a házadra”
(Mózes III. könyve, 14, 34). Ugyanúgy „adja”, adományként harangozza be a
Jóisten Izrael földjének birtoklását, mint a csapást, az otthont és azt, hogy
időről-időre félig-meddig tönkremegy majd.
Ilyenkor az „érintett”
téglákat egytől-egyig ki kell cserélni, bizonyára van úgy, hogy újjá kell
építeni az egészet, vagy újat kell építeni.
A Tóra pontosan
tudja, mit jelent otthont építeni: erről szól végig, arról a reményről, hogy a
zsidók végre hazatérhetnek: minden otthont, minden közösséget szentnek tart,
ezért tekinti nagyon súlyos bűnöknek a közösséget szétverő, gonosz pletykák
terjesztését és a családot szétverő házasságtörést. Mégis „örül”, ha
látványossá válik egy-egy családi válság. Egy midrás – Tóra-kommentár – szerint
a föld régi lakói kincseket rejtettek el házaik falaiban, alapjaiknál, hogy a
hódítók ne találják meg őket. Ha felújítunk, ha szétverjük a házat, rájuk
lelünk.
Minden viszony
érzékenyebb a házak falainál, folyamatosan cserélni kell az építőköveit, és
vannak viszonyok, amelyek menthetetlenné válnak addigi formájukban, vannak
otthonok, amelyeket le kell rombolnunk, hogy újakat építhessünk. Ez nem csak a
mi egyetlen esélyünk, hanem a másiké is. A Tóra és a zsidó hagyomány ebben is
kerüli a család szentségére vonatkozó képmutatást. A zsidó házasságok
felbonthatóak, bár akkor, amikor az első szerelmi házasság véget ér, még az
oltár is sír a Talmud szerint. Egy otthon lerombolása, ha szükséges is, akkor
is alig elviselhető.
Azok, akik
előttünk lakták a házainkat, a felmenőink sokszor tényleg elrejtik előlünk a
saját életük történetét, az ő kapcsolati válságaikat, amelyeket szégyelltek, és
amelyek beívódtak, láthatatlanul lakásunk falaiba, az életünkbe. A falak egy
részét lebontva arra tehetünk kísérletet, hogy megértsük őket, vagyis -végső
soron – magunkat. Tőlük ugyanis nem válhatunk el, őket kaptuk és hordoznunk
kell magunkban, mint ahogy végső soron teljesen nem válhatunk el senkitől.
Minden, ami velünk történt, velünk is marad: a kincs ott van a falakban, még ha
sokszor csak akkor találjunk is meg, amikor elkezdünk bontani.
Aki otthont kap,
közösséget, az, válságot és fájdalmat is kap hozzá, elkerülhetetlenül. De „nem
jó az embernek egyedül”, otthon nélkül élni.
Jó szombatot!
Vári György írása
