Lamm Dávid, a gitár poétája: „A zenének lelke kell, hogy legyen”

Lamm Dávid neve ma már fogalom a hazai és az európai jazzéletben. A kiváló gitáros, zeneszerző és énekes játékát az a fajta sokszínűség jellemzi, amelyben a technikai bravúr mindig alázattal szolgálja a dallamot. A Babos Gyula tanítványaként indult művész mára olyan óriásokkal dolgozik együtt, mint Dés László vagy Rhoda Scott, legutóbb pedig a bécsi Porgy & Bess színpadán bűvölte el a közönséget. Pályafutásról, meghatározó találkozásokról és a zene gyógyító erejéről Gál Juli beszélgetett a művésszel

Szeretnék bemutatni az olvasóknak egy Európa-szerte elismert, kitűnő zenészt: Lamm Dávidot. Hangszere a gitár, anyanyelve a jazz, játékára pedig a sokoldalúság jellemző – legyen szó virtuóz hangszeres tudásról, szövegírásról vagy éneklésről. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-gitár tanszékén Babos Gyula és Horányi Sándor növendékeként végzett, és már egy évvel később jelentős sikereket ért el. 

Dávid, mi inspirálta gyermekkorodtól ezt a kivételes zenei igényességet? Miért éppen a jazz lett a választott műfajod?

Négyéves koromban kaptam egy miniatűr játék gitárt a szüleimtől, amibe azonnal beleszerettem. Egyébként féltve őrzőm, a mai napig megvan. Később, tizenkét évesen kezdtem el komolyabban gitározni. Egymást követték a nagy szerelmek: a Beatles, B.B. King, majd Jimi Hendrix. Végül tizenhét éves korom körül, egy tatabányai jazztáborban töltött hét után vált visszavonhatatlanná a rajongásom a műfaj iránt.

Az elmúlt évtizedekből melyek azok a pillanatok, amelyekre a legszívesebben emlékszel vissza?

Leírhatatlanul sok ilyen élményem van, de ha ki kell emelnem párat, az elsők között említeném a már említett jazztábort. Ott volt egy meghallgatás az első napon. Babos Gyula, akivel akkor találkoztam először, egymás után hallgatta végig a tíz-tizenöt gitárost, majd az én – akkor még rendkívül gyermeteg – játékomra azt mondta: „Ennek lelke van.” Akkor dőlt el végleg, hogy semmi mással nem akarok foglalkozni, csak a zenével.

Meghatározó mérföldkő volt az is, amikor négy évvel később felvételt nyertem a Zeneakadémia jazz tanszékére, vagy amikor harmincéves korom körül Dés László meghívott a kvartettjébe, majd a szeptettjébe gitározni. Első két lemezem, az 1st the 1 és az Invisible megjelenése is fontos momentum volt – utóbbinál szintén sokat köszönhetek Dés Lászlónak, akinek örökké hálás leszek a segítségéért; a korong második dalában hallható tőle egy csodálatos szóló is.

Kiemelném még a 2014-es, 2020-as és 2024-es Müpa-beli koncertjeimet, valamint a 2022-es közös fellépést Dés Lászlóval és Rhoda Scottal a Dohány utcai zsinagógában. Legutóbb pedig a néhány nappal ezelőtti koncertünk volt rám nagy hatással, amelyet a világhírű vibrafonos, David Friedman vendégszereplésével adtunk a bécsi Porgy & Bess klubban.

A szakmai elismertséged kiemelkedő. Mit jelent ez a díjak tekintetében?

2010-ben vehettem át a fiatal előadóművészeknek járó Artisjus-díjat, később pedig elnyertem az Ablakos-Lakatos Dezső előadói ösztöndíjat is.

Több alkalommal léptél fel a Hunyadi téri Generációk Klubja vendégeként, ahol megismerhettem segítőkész személyiségedet is. Szoktál jótékonysági koncerteket is adni?

Igen, sok jótékonysági célú fellépést vállaltam már, legyen szó hátrányos helyzetű gyermekekről vagy rászoruló zenésztársak megsegítéséről. Fontosnak tartom, hogy a zene erejével ott is segítsünk, ahol nagy szükség van rá.

A közeljövőben hol láthat, hallhat titeket a közönség?

Március végén Katona Klári felolvasóestjét kísérem majd gitáron, és lesz egy fellépésem a bécsi „Zwe” nevű jazzklubban is.

Végezetül: van-e olyan álmod, ami még megvalósításra vár?

Évek óta gyűlnek a dalok az íróasztalfiókban. Nagyon remélem, hogy hamarosan lehetőségem nyílik megjelentetni a harmadik saját albumomat.

Címlapkép: Lamm Dávid / Fotó: Wirth Klára / Forrás: papageno.hu