A Könyv népe együtt, avagy Sálom utca a Csányi utcában most vasárnap

2025. Szeptember 05. / 16:39


A Könyv népe együtt, avagy Sálom utca a Csányi utcában most vasárnap

– Lassan hagyománnyá válunk, hiszen a harmadik utcafesztivált szervezzük szeptember első vasárnapján a Csányi utcában. Harmadszorra tartjuk ezen a napon, mert az Európai Unióban 1999 óta szeptember első vasárnapja az Európai Zsidó Kultúra Napja: tucatnyi városban, településen, közösségben zsidók és nem zsidók együtt ünneplik azt – olvasható a Sálom (Csányi) utca programjában.

Erzsébetváros önkormányzata mellé idén a KULT7 is beszállt, így az eddigi legizgalmasabb és legszínesebb programmal jelentkezik a Csányi utca, amely most vasárnapra a Sálom utca nevet veszi fel. A témakör egész Európa szerte ugyanaz: A KÖNYV NÉPE – olvasható a programban.

Idén talán még fontosabb, hogy hangsúlyozzuk, ezt közösen szervezzük – írják. „Zsidók és nem zsidók, civilek és nem civilek, külsősök és belsősök, de a lényeg, hogy mind együtt. Ennek nem csak praktikus okai vannak, hanem azért is csináljuk így, mert tudjuk a jövőnk közös. Problémáinkat csak együtt leszünk képesek megoldani, éppen ezért fontos, hogy örömeinket is megosszuk egymással".

A programot ITT találják.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
„Íme, Izrael fiai nem hallgattak rám”
Holokauszt
Gedő Ilka és a gettó emlékezete
2026. Január 29. / 11:48

Gedő Ilka és a gettó emlékezete

Élet + forma
Inspiráló női történetekkel indul a Maccabi Women’s Forum