Az ábrahámi vallások és a vallásközi párbeszéd – konferencia

Május 23-án került megrendezésre az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) és a Keresztény-Zsidó Társaság (KZST) rendszeres konferenciája dr. Szécsi József szervezésében. Az eseményen neves előadók és szakértők tekintették át a vallásközi párbeszéd lehetséges aspektusait és kihívásait. Hallhattunk vallási és történészi megközelítést is, szó esett egyetemes értékekről és azokról a történelmi sérelmekről, amik egyéni és közösségi szinten generálnak ellentéteket. Lehetséges-e azonban túllépni az elméleti síkon és gyakorlatba ültetni a párbeszéd építő elemeit?

A konferenciát dr. Komoróczy Szonja Ráhel, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem oktatási rektorhelyettese nyitotta meg, majd dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökének köszöntőjét – távolléte okán – dr. Balázs Gábor, az OR-ZSE általános rektorhelyettese olvasta fel a jelenlévőknek.

A beszédben elhangzott, hogy a zsidó felekezetek és a keresztény egyházak közötti vallásközi párbeszéd évtizedeken átívelő jelentős fejlődésen ment keresztül, ami nem csupán a két vallási közösség közeledését szolgálja, hanem mélyebb szinten is hozzájárul a pozitív emberi kapcsolatok kiépítéséhez és a társadalmi béke előmozdításához.

– A párbeszéd segítségével felfedezhetjük azokat az értékeket és hagyományokat, amelyek összekötnek bennünket, egyúttal megtanulhatjuk elfogadni és tisztelni a különbségeket. – A Szövetség elnökének beszédében elhangzott, hogy október hetedike óta és a most folyó gázai háború révén új korszakba léptünk, ami mindannyiunktól nagyobb felelősséget és együttműködést kíván.

Kiemelte, hogy a keresztény egyházaknak – úgy is, mint az egyetemes béke és igazságosság híveinek – határozottan el kell utasítaniuk az Izraellel szembeni igazságtalan bánásmódot és az antiszemita támadásokat, amelyek elérték az eddig baráti közegnek hitt akadémiai világot is.  

Ezt követően elkezdődött a konferencia: elsőként Jutta Hausmann, az ószövetségi biblia professzora az OR-ZSE oktatójaként beszélt a vallásközi párbeszéd helyzetéről október 7. után. A témát azzal nyitotta, hogy nagyon nehéz intellektuális szinten tartani az erről folyó párbeszédet, hiszen az október 7-ei felkavaró események és azok utóhatásai mély sebeket hagytak maguk után. Érdekes kérdés volt az általa felvetett kettős szolidaritás, amely kihívással szembenéznek a keresztény közösségek. A palesztin-keresztényekkel régóta fennálló szoros kapcsolat most egyes keresztény gyülekezetek számára azzal a veszéllyel járhat, hogy a szimpátia okán magukévá teszik az izraeli-palesztin konfliktust, és nem képes objektíven nézni az eseményeket. Ugyanez lehetséges a másik oldalon is, ha kritikátlan szolidaritás alakul ki Izraellel.

Jutta Hausmann felháborítónak tartja azt a jelenséget, hogy zsidóktól várják el azt, hogy mondják meg, mit kell tenni az antiszemitizmus ellen. Visszautalt dr. Grósz Andor beszédére, amiben elhangzott, mennyire fontos, hogy a keresztény egyházak újra és újra kiálljanak, elmondják, hogy igen, veletek vagyunk.

Elismerte, hogy néha nehezen emészthető, kemény hangokat hallhatunk zsidó oldalon is, amikor úgymond szüretlenül tör utat általuk a kétségbeesés. A professzorasszony az ú.n. „bosszú-zsoltárok” -at idézte fel, amik az emberi végső kétségbeesést tolmácsolják.

– Halljuk meg egymást. A beszédet és az elhallgatást is.

A párbeszéd intellektuális szinten folyik, mégis egzisztenciális kérdéssé válik. Ne keverjük össze a vallást és a politikát. A Genesisben az szerepel, hogy Isten embernek teremtett minket, nem pedig az, hogy zsidónak, kereszténynek, muszlimnak. Ha úgy néznénk egymásra, mint Isten teremtményeire, az sokat segítene. Érzelmileg nagyon terhelt ez a kérdés, ezért muszáj intellektuálisan kezelnünk ezt a sok érzelmet.

Ezután N. Rózsa Erzsébet sémi filológus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatójának Békét hozhatnak-e az ,,Ábrahám-megállapodások" című előadását hallgathattuk meg.

Azzal kezdte, hogy ma nagyon nehéz szétválasztani a politikát és a vallást. Felidézte azokat a történelmi momentumokat a XX-XXI. században, amik közrejátszottak a jelenlegi közel-keleti helyzet kialakulásában.  Az Egyesület Államoknak volt egy unipoláris pillanata a történelem során, amikor megszűnt a Szovjetunió, és hirtelen a szovjetbarát arab államok is orientációs pont nélkül találták magukat. Kialakult egy sok külső szereplős rend, akik úgy tettek, mintha maguk is térségbeliek lennének. Az Egyesült Államok azonban hiába próbált „szabadulni” és más területek kérdései felé fordítani az erőforrásait, „a Közel-Kelet olyan mocsár, ami nem ereszt”. Ezek után az Egyesült Államok már nem tud diktálni a térségben, csupán befolyásolni képes.

Az új szereplő Kína, aki gazdaságilag tör be, és nem kívánja átvenni az Egyesült Államok védőernyő szerepét; tökéletesen megfelel neki az, hogy az Egyesült Államok „le van kötve” ebben a mocsárban. Hiszen ők továbbra sem tehetik meg, hogy megszüntetik az amerikai katonai jelenlétet a térségben. Az Európia Uniónak ugyan nem mindegy, mi zajlik ezen a területen, de intézményesített párbeszédeken és partnerségeken kívül nem tesz sok mindent.

Elmondható, hogy a térség saját dinamikája mára sokkal erősebb lett, az arab világ azonban szétforgácsolódott, ez pedig szült egyfajta frusztrációt: továbbra sem sikerült egyetlen nemzetközi fórumon sem érdemi előrelépést elérni a gázai üggyel kapcsolatban.

Ma az egykor vezető arab államok mind süllyednek, a Perzsa-öbölbeliek pedig erősödnek. A három legerősebb állam a térségben így: Izrael, Irán, Törökország. Társadalmi változások is nehezítik a térségbeli feszült helyzetet. Lezajlott egy népességrobbanás, ugyanakkor az átlag életkor kitolódott, mindez hatalmas munkanélküliséget eredményezett.

1967-ben Szudánban az arab államok megfogalmazták a „Három nem” politikáját, ami röviden azt takarta: Izraellel nincs béke; nincs tárgyalás, nincs normalizálás. Ezt az elzárkózást törte meg az 1979-es békekötés Izrael és Egyiptom között, majd pedig az izraeli-jordániai békeszerződés.

Az Ábrahám-megállapodások Izrael és az arab országok kapcsolatainak normalizására született megállapodások, annak a gondolatsornak a következményei, hogy az Egyesült Államok szeretne visszább lépni a térségből. Továbbra is szeretne ugyan némi ráhatást, de olyan helyzetet kíván teremteni, hogy a szövetségesei stabil rendet tudjanak tartani. Két célja tehát ezeknek a megállapodásoknak: Izrael biztonsága és Irán elszigetelése. Formálisan ezek kétoldali megállapodások, gyakorlatban mégis három szereplője lesz, kiegészülve az Egyesült Államokkal.

Az első Ábrahám-megállapodások Izrael, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Szudán között születtek 2020 szeptemberében, majd decemberben Marokkó is csatlakozott. Azóta több ilyen megállapodás nem született.

N. Rózsa Erzsébet megjegyezte, hogy az, akire most a leginkább szüksége lenne Izraelnek, az Szaúd-Arábia, aki még október 7. után is jelezte, hogy hajlandó aláírni a megállapodást. Feltételeit azonban nem Izraelnek, hanem az Egyesült Államoknak küldte el. Ezekbe pedig jelen helyzetben Izrael nem mehet bele. A szakértő azzal zárta érdekfeszítő előadását, hogy két előfeltevés is megdőlni látszik, amit korábban a megállapodásokkal kapcsolatban gondoltak: egyrészt, hogy béke lesz, az Ábrahám-megállapodások elterjednek anélkül, hogy a palesztinkérdéssel törődni kellene. Ez nyilvánvalóan megdőlt, hiszen október 7. óta ez a kérdés elsődlegessé vált. A másik tévhit az, ami szerinte hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy ha véget ér a háború, azzal megoldódik a palesztinkérdés, mert nem fog.

Az előadók sorát dr. Balázs Gábor, az OR-ZSE rektorhelyettese követte, témája A vallási pluralizmus lehetőségei a zsidó vallásban volt. Egy kérdésfelvetéssel kezdte: Mi lenne, ha nem csak frázisok szintjén használnánk az „unokatestvérek” kifejezést, és ha nem torpanna meg a párbeszéd egy bizonyos pontnál zsidók és muszlimok között? Mi kellene ennek elősegítéséhez?

A dialógus csírája megjelenik már a középkorban is, és itt elhangzott a bölcs Nátán és a három gyűrű története, ami kiváló példázata annak az elvnek, hogy ugyan nem tudni, melyik az eredeti (gyűrű), és habár biztos vagyok benne, hogy az igazság nálam van, mégis elfogadom annak lehetőségét, hogy a másiknál.

dr. Balázs Gábor hangsúlyozta, hogy a tolerancia és a pluralizmus nem szinonimák egymással. Míg előbbi a kora keresztény kultúra terméke és egyfajta „megtűrést” jelent annak tudatában, hogy a másik véleményét rossznak tartom, addig az utóbbi kifejezés a modern demokratikus kor terméke, és benne foglaltatik az, hogy habár az igazság egy része nálam van, de elismerem a másik értékét is.

A rektorhelyettes beszélt arról, mennyire fontos lenne kilépni az akadémiai keretek közül és tudatosítani, hogy például a zsidóság rendszere csak belülről értelmezhető, nem függ rajta kívül álló tényektől, csakúgy ahogy a sakk lépései sem értelmezhetők a sakk szabályai nélkül. Külső állítások tehát nem befolyásolhatják azt, én miben hiszek. A következő lépés pedig az, hogy zsidóként elfogadjuk, hogy nem ez az egyedüli igazi lehetőség. Ha ezt tudatosítjuk magunkban, azzal a másik vallás igazsága is elfogadhatóvá válik.

Az előadó szerint az a nagy kérdés, amin sajnos elbukhat ez a gyakorlat, hogyan lehet mindezt lefordítani és kommunikálni a vallásos közösségek számára.

Ezt követően Szuromi Szabolcs Anzelm katolikus atyát hallgathattuk meg, aki online jelentkezett be előadásával. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója A vallásközi párbeszéd mint

az ábrahámi vallások közötti együttélést előmozdító eszközről beszélt. Szerinte alapvetésnek kellene lennie, hogy az együttélés előmozdítása közben senkinek se kelljen feladnia vallási meggyőződését. A prezentáció közben végig vette a három ábrahámi vallás különböző irányzatait, csoportosítási módjait, és megállapította, hogy míg teológiai szinten komoly eredményt lehet elérni, addig politikai szinten kötöttségek és korlátok keretei közé szorul a párbeszéd. Az adott ország kultúráját meghatározza az adott ábrahámi vallás jelenléte, kultúrára való hatása és a kultúra is visszahat rájuk. Beszélt arról, hogy a történelmi háttér, politikai háttér is befolyással bír ilyenkor, és ha a még nem orvosolt történelmi sebek már a párbeszéd kezdetekor felmerülnek, ellehetetlenedhet a továbblépés.

A konklúzió, hogy vannak olyan közös értékek, amik megadnák az alapot egy párbeszédhez, a kérdés azonban a politika területe, hogy fenntartható-e azon a szinten a konstruktív diskurzus.

Ezután következett Béres Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanára. A dialógus határain innen és túl című előadásában bemutatta, hogy ebben a párbeszédben van egy elméleti és egy gyakorlati irány, ami olykor élesen elválik egymástól. Beszélt a 2012-ben megalapított Nemzetközi Dialógus Központról (KAICIID), ami egy olyan kormányközi szervezet, amely a világ öt fő vallásának magas rangú képviselőiből áll, és amelyet a tagállamok képviselői felügyelnek. A KAICIID célja a különböző kultúrák és vallások közötti párbeszéd elősegítése és a vallási vezetők közötti kapcsolat megteremtése. Szeretné ösztönözni a politikai döntéshozók béketeremtését és minimalizálni a konfliktusok a társadalmi kohézió elősegítése érdekében. Ehhez pedig egy gyakorlati útmutatót is kiadtak. 

Béres Tamás úgy értékelte, jó törekvés mindez a szervezet részéről, hiszen ezáltal megpróbálják újrakondicionálni a közös munkában részt vevőket, hogy megtanuljanak egymásra figyelni.

Rugási Gyula, az OR-ZSE tanára a Ki is volt valójában David ibn al-Mukkamas, az első középkori zsidó filozófus? című előadásában izgalmas módon tárta a hallgatóság elé a középkor legkorábbi ismert zsidó filozófiai művének szerzőjének életét, a kor kihívásait és a vallási tolerancia aranykorának szellemiségét.

Kamarás István író, szociológus Az ábrahámi vallású iskolázott fiatalok és a művészet című korábbi kutatásának eredményeit mutatta be. A kutatáshoz a mintavétel különböző vallási irányzatokhoz tartozó, iskolázott fiatalokból történt. A kérdések által azt vizsgálták, a különböző klaszterekbe sorolt személyek hogyan értelmeznek adott művészeti alkotásokat (például egy József Attila versről, vagy egy Örkény egypercesről) az eltérő vallásokhoz tartozó személyek, kiből milyen érzelmet vált ki, milyen gondolatokra ösztönzi az adott mű.

Az előadó figyelmeztetett, hogy messzemenő következtetéseket a vizsgálat után sem érdemes levonni, mindazonáltal érdekes, mennyire más kulturális közegben szocializálódtak például a muszlimok, ahol teljesen más volt a művészet szerepe. A zsidó és az evangélikus válaszadók fogyasztják a legtöbb irodalmi terméket, ők hozzák otthonról a legtöbb kulturális tőkét. A katolikus válaszadók számára is fontos elem a művészet, de más aspektusból közelítik meg, más értelmezési keretben. A zsidó válaszadók körében bizonyult legnagyobb mértékűnek a nyitottság, ami érzékenyebbé teszi őket a művészetek befogadására.

A konferencia zárásaként Udvarvölgyi Zsoltot, a Miskolci Egyetem habilitált főiskolai tanárát hallgathattuk meg, aki Az iszlám hit gyakorlása az ötvenes évek Magyarországán témát járta körül. Az egyedi téma komoly kutatómunkát sejtetett az előadó részéről, aki képes prezentációval színesítette mondandóját. Megtudtuk, hogy már az 1920-as évektől kezdve jelen voltak bosnyák és török-albán közösségek, valamint azt is, hogyan tudták megélni vallásosságukat azokban az időkben, amikor illegalitásba kényszerültek.

Sajnálatos módon az eseményen nem lehetett jelen Dr. Szécsi József, aki energiát nem sajnálva, szívet-lelket beletéve szervezi a konferenciát az évek során. Távollétében is köszönetet mondtak neki az előadók és mielőbbi felépülést kívántak a professzor úrnak.

Zucker-Kertész Lilla beszámolója