Egyetemisták a vidéki zsidó közösségekről – Az OR-ZSE közösségszervező szak hallgatóival beszélgettünk

2025. Január 06. / 14:48


Egyetemisták a vidéki zsidó közösségekről – Az OR-ZSE közösségszervező szak hallgatóival beszélgettünk

Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR–ZSE) közösségszervező szakos hallgatói immár hagyományszerűen zárják szemeszterüket egy-egy nagyívű konferenciával, amelyek évről évre nagyobb sikert aratnak és egyre szélesebb közönséget vonzanak.

Nem véletlenül, hiszen a program célkitűzése, hogy a vidéki hitközségeket végiglátogatva megismerjék a településeken élő zsidó közösségek történelmét, mindennapjait, feltérképezzék a nehézségeket, és közösen ötleteljenek azon, hogyan lehetne nem csupán a hagyományokat ápolni, de a vidéki zsidó hitközségek életét fenntartani és tovább erősíteni. A múlt félévben a Nógrád vármegyei zsidóság múltjával és életével kapcsolatos témákat járták körbe, a következő szemeszterben pedig Nagykanizsára látogatnak majd el.

A legutóbbi konferencián három vidéki hitközség is képviseltette magát. Jelen volt a Salgótarjáni Zsidó Hitközség dr. Tóth Andrea hitközségi elnökkel és további két fővel, a Balassagyarmati Zsidó Hitközség részéről Bauer József hitközségi elnök és felesége, Majdán Béla, a Kertész Alapítvány egyik vezetője és felesége, valamint a vendégek között köszönthették a Nagykanizsai Zsidó Hitközséget, Lévai Ibolya hitközségi alelnököt és további öt főt.

Négy hallgatóval – Frölich Kittivel, Kovács Líviával, Patakfalvi Mártával és Szekeres Dorinával – beszélgettünk az előző szemeszterben szerzett tapasztalataikról és a jövőbeni tervekről.

A vidéki hitközségeknél szerzett személyes tapasztalatok

Dr. Goldmann Márta egyetemi docens, szakfelelős vezetésével a féléves program során a hallgatók számos inspiráló élménnyel gazdagodtak. Szekeres Dorina elmondta, hogy Salgótarjánban Dr. Tóth Andrea, a hitközség elnöke kalauzolta őket végig a történelmi jelentőségű helyszíneken és a temetői sétán.

„Jó ötletnek tartom helyi hitközségi szinten adaptálni a temető síremlékeinek nyomtatott formájú katalogizálását, amivel ők már elkészültek, és egy gyönyörűen illusztrált kiadványt készítettek belőle.”

Dorina több alkalommal is részt vett a város vallási és kulturális rendezvényeinek szervezésében, sétavezetést is tartott a „Zsidó emlékhelyek Nagykanizsán” program keretében. Arra a kérdésre, milyen jövőbeli projekt megvalósítását látja megvalósíthatónakm a következőket mondta el: „180 évvel ezelőtt, 1845-ben Nagykanizsán szólalt meg először orgona a zsinagógában, ennek apropóján „a zsidók és a zene” címmel úgy gondolom, hogy az egyetemmel létrejöhetne egy közös projekt.” Továbbá Löw Lipót halálának 150. évfordulóján egy konferencia szervezése is aktuális lehetne a 3 érintett város (Nagykanizsa – Pápa – Szeged) bevonásával.

Patakfalvi Márta számára különös jelentőséggel bírt a Salgótarjánban tett látogatás, hiszen maga is a városban nőtt fel. „Dr. Tóth Andrea mindenben segített, a temetőben tartott előadása során a salgótarjáni zsidóság életéről beszélt, ami nagyon megindító és tanulságos volt.”

Kovács Lívia kiemelte, milyen nagy szeretettel fogadták őket mindenütt, valamint azt, hogy a hitközségek vezetői és tagjai a látogatásokat követően is kifejezték támogatásukat a hallgatók tanulmányai és kutatásai iránt. Fontos hangsúlyozni, hogy a helytörténeti ismeretek bővítése és a kapcsolatépítés a szakdolgozatok és egyéb projektek alapja lehet a későbbiekben.

Az egyetem vezetése és a szakfelelős nyitott arra, hogy olyan vidéki hitközségekhez látogassunk el, amelyekhez a hallgatóknak valamilyen kötődése van, így például a következő évben Nagykanizsára, ahonnan az én anyai nagyszüleim is származnak.”

Szakmai fejlődés és kihívások

A félév során a hallgatók olyan készségeket sajátítottak el, amelyek később közösségszervezésben vagy kutatásban is hasznosak lehetnek. Sz. Dorina szerint rendszerszintű ismeretekkel gazdagodott a félév során.

„Ezek közé tartoznak a közösségszervezéshez kapcsolódó ismeretek, és ami személyes érdeklődésem tárgya, a vallás-doktrinológiai ismeretek. A félév során tanultakból a hallgatóknak sikerült megszervezniük teljeskörűen egy konferenciát, ami fegyelmezett gondolkodást igényelt. Sokunk mindössze féléves egyetemi múlttal a hátunk mögött vettünk részt ezen, önálló előadóként.”

Hozzátette, hogy több kihívással is szembenéztek a félév során. Fel kellett dolgozniuk a régiójukban eddig kevésbé ismert zsidó örökségi elemeket, ami okozott némi fejtörést. Ezenkívül újságcikket írtak a Szombat folyóiratnak.

P. Márta elmondta, hogy alapvetően nem tartja magát jó csapatjátékosnak, a közös projektfeladat azonban lehetőséget biztosított számára, hogy fejleszteni tudja ezt a készségét is. Az idei előadásuk témája a salgótarjáni zsidóság története volt.

Azt tapasztaltuk, hogy ez egy igen jól feldolgozott téma, munkánk során rengetek forrást találtunk. Így kifejezetten nagy nehézséget jelentett, hogy a rendelkezésünkre álló rengeteg információból megfelelő, a közönségünk számára is érdekes kivonatot készítsünk.”

K. Lívia is úgy fogalmazott, hogy a legnagyobb kihívás a nagy mennyiségű szakirodalom feldolgozása és szűrése volt, hiszen rengeteg érdekes anyagra bukkant: történelmi, helytörténeti, szépirodalmi kincsekre, így nehéz volt megtartani a fókuszt.

Hogyan lehetne erősíteni a vidéki hitközségek és a budapesti közösségek közötti kapcsolatot?

Sz. Dorina válaszát olyan nehézségek felsorolásával kezdte, amik a legtöbb vidéki közösséget érintik, például a budapesti események kései időpontjai, amikről lehetetlenné válik a hazajutás. Így ő közös programok szervezésében látja a megoldást, például ha a zsidó fesztiváloknak lennének vidéki helyszínei is. P. Márta is a rendezvényeken keresztüli kapcsolódás lehetőségét emelte ki, amely kiváló módja lehet a kapcsolat erősítésének.

„Remek példa volt erre a november végén megtartott hallgatói konferenciánk, ahol három vidéki hitközség képviselője is megjelent, illetve tanácsaikkal segítették a munkánkat. Előremutató lehetne az, ha ez a kapcsolat kölcsönös volna, és a pesti hitközségek tagjai látogatnák a vidéki rendezvényeket.”

F. Kitti ide kapcsolódóan hozzátette, hogy az OR-ZSE egyik erőssége, hogy folyamatosan törekszik a közös programokra, és céljuk az, hogy végiglátogassák egy-egy régióban a hitközségeket, megismerjék történetüket, működésüket, és ezáltal közelebb hozzák magukhoz a helyi zsidóság életét. „Fontos kulcsa az együttműködésnek, hogy lássuk, milyen problémákkal szembesülnek a vidéki hitközségek, és milyen lehetőségek adódnak a helyi közösség számára.

Az egyetem egy olvasztótégely, fővárosi és vidéki hallgatók is vannak.” 

Az interjúalanyok egyetértettek abban, hogy fontos a vidéki és budapesti hitközségek közötti kapcsolatok erősítése. Úgy vélik, hogy az ilyen programok, közös konferenciák lehetőséget teremtenek a hagyományok és a közösségi élet fenntartására, valamint a fiatal generációk bevonására a közös munkába. F. Kitti kiemelte, hogy nagyon nehéz tanácsot adni arra vonatkozóan, mit kéne tennie egy vidéki hitközségnek a jövőbeli fejlődéshez.

„Fontosnak tartom kiemelni, hogy legyenek jelen, legyenek elérhetőek.” 

A Balassagyarmati hitközséget hozta fel példaként, ahol egy nagyon aktív és folyamatosan frissülő honlapon tájékoztatják programjaikról az érdeklődőket.

A hallgatók olyan ismereteiket is felhasználhatták a projektmunkák során, mint például a héber tudás. P. Márta elmondta, hogy ugyan még nem beszél készségszinten, de nagy öröm volt számára, amikor el tudta olvasni a temetőkben látott sírfeliratokat, vagy a zsinagógák/imaházak feliratokat.

A nagy megmérettetés, a konferencia sikerei

K. Lívia elmondta, hogy a kisebb hiányosságok ellenére pozitív visszajelzéseket kaptak. Ő a salgótarjáni zsidóság polgárosodásban játszott szerepéről tartott előadást egy végzős hallgatóval közösen. F. Kitti kiemelte, hogy mivel ebben az évben az ő évfolyama volt a konferencia szervezője, ezáltal még izgalmasabbá vált az egész feladat.

Hogyan adaptálható a projekt során megszerzett tudás a közösségszervezői munka során?

F. Kitti elmondta, milyen fontos megismerni a helyi zsidó közösség történetét, a holokauszt által elszenvedett veszteségeket. Legalább ennyire fontos azonban annak tudatosítása, hogy a pótolhatatlan veszteségek ellenére a vidéki zsidóság ma is él.

„A közösségépítői munkámhoz nagyon hasznos volt annak tudatosítása, hogy ezek a közösségek léteznek, fontos velük foglalkozni, és nem elhanyagolhatóak. Nem csak és kizárólag Budapestre kell koncentrálni.”

„Én tősgyökeres budapesti vagyok, olyan közegben élek, amelyben sok zsidó közösség van, számtalan lehetőséggel” – mesélte K. Lívia, hozzátéve, hogy míg a fővárosban sok a hozzá hasonlóan a hagyományokhoz felnőttként visszatérő fiatal, addig vidéken ez a korosztály nagyobb eséllyel távolodik el a zsidóságtól.

Azt hiszem, közösségszervezőként az lesz a legnagyobb feladatom, hogy segítsem a „visszatérőket”, segítsem a közösségek megerősödését, megmaradását.”

A hallgatók tapasztalatai és kutatásai egyaránt gazdagítják az egyetemi közösséget, valamint az egyes vidéki hitközségeket is, új lendületet adva a közös munkának. Bízzunk benne, hogy a hosszú távon tervezett projektek idővel képesek lesznek megerősíteni a vidéki és budapesti zsidó közösségek közötti kapcsolatokat, miközben hozzájárulnak a kulturális örökség megőrzéséhez és a jövő építéséhez.

Zucker-Kertész Lilla írása

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
„És Jákob így szólt atyjához..."
2024. November 28. / 09:19

„És Jákob így szólt atyjához..."

Történelem
Az amszterdami zsidók története
2024. November 19. / 09:09

Az amszterdami zsidók története