A Lauder iskola meghirdette az első Országos Zsidó Történelemversenyt

2025. Október 24. / 10:15


A Lauder iskola meghirdette az első Országos Zsidó Történelemversenyt

– Nagy örömünkre szolgál, hogy meghirdethetjük az első Országos Zsidó Történelemversenyt. A kétfordulós versenyt megálmodtuk, kidolgoztuk, és most várjuk a 9-12. évfolyamos diákok jelentkezését Lauderen innen és túl a következő hetekben – tette közzé a Lauder Javne Iskola a Facebook-oldalán. A megmérettetés fókuszában „a zsidó aranykor", a 19. századi zsidóság magyarországi története áll. 

– Változó világunkban folyamatosan szembesülünk kérdésekkel, legtöbbször az merül fel bennünk, hogy miért. Ebből a héber szóból ered a verseny neve is: למה (ejtsd: „lama”, jelentése: „miért”). A Lauder Javne Iskola – Magyarország legnagyobb zsidó iskolája – évek óta működtet tehetséggondozó programokat és projekteket, amelyek erősítik az interdiszciplináris kapcsolatokat, feltárják a zsidó hagyomány és a mindennapi élet kapcsolódásait – írja Czirók András, a verseny szakmai vezetője.

Ismertetése szerint a LAMA Multiverzum Akadémia Program a StudentLab keretein belül működik, a LAMA Akadémia mesterséges intelligencia kurzusa mellett. Ezekre építve indul el az idei zsidó történelem verseny, amely a 19. századi magyar zsidóság történetére és életére összpontosít. A verseny STEAM (tudomány, technológia, mérnöki tudomány, művészetek és matematika) oktatási elemet is integrál, ennek köszönhetően a diákok alaposabban megértik a zsidó történelmet, összefüggéseket tárnak fel a történeti, tudományos, technológiai, művészeti és matematikai fejlődésben. 

569527114_1429202942394238_4421901310859894997_n.jpg

A versenyt – a döntő fordulójában – kiegészítő workshopok kísérik, amelyek új technológiákat (AR, VR, MI, 3D nyomtatás) vonnak be, és segítik a résztvevőket a múlt felfedezésében és megértésében.    

A nevezési határidő 2025. november 30. A helyi fordulók időpontja december 8-a, míg a döntő 2026. március 8-án lesz a Lauderben. 

Az első és második forduló feladatainak anyaga mintegy 30 %-ban a kétszintű érettségi követelményein, a forgalomban levő 10. és 11. évfolyamos tankönyvek 19. századi magyar történelemre (1830-1918) vonatkozó ismeretanyagán alapszik. A verseny győztesei értékes tárgy- és élményjutalomban részesülnek. 

További információk a verseny honlapján, IDE kattintva. 

Borítókép: Wokandapix / Pixabay

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Élet + forma
VIII. Tolerancia Focitorna és Családi Nap
2025. Augusztus 28. / 09:36

VIII. Tolerancia Focitorna és Családi Nap

Oktatás
OR-ZSE-tanévnyitó: „Legyetek gondolkodó emberek!"
Kultúra
Jehudi Menuhin: A zene az emberiség közös nyelve