Nyolc kevéssé ismert tény a zsidóság és a parfüm kapcsolatáról az ókortól napjainkig

A parfüm és az illatok évezredek óta fontos szerepet töltenek be a zsidó gondolkodásban. Íme nyolc kevéssé ismert tény a zsidóság és a parfüm kapcsolatáról az ókortól napjainkig, amiket az Aish.com szedett össze az olvasóknak:

Illat és spiritualitás

A zsidó hagyományban a szaglás érzékét szentnek tekintjük. A „szag” héber szava, a rejáh rokon a ruáh, „lélek” szóval. Amikor az Örökkévaló megalkotta az embert, a Tóra így fogalmaz: "...és az élet leheletét lehelte orrába; és az ember élő lénnyé lett." (1Móz 2:7). A szervünk, ahol az illatot érzékeljük, egyben az a pont lett, ahol a lélek belépett az első emberbe.

Ahogy külön áldások vonatkoznak az ételekre és italokra, úgy az illatokra is léteznek brachák. Ha valaki parfümériába látogat, vagy kellemes illatot érez, szokás elmondani: „Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a világ Királya, aki különféle illatokat teremtett.” Illatos virágokra, fákra, füvekre, növényekre és gyümölcsökre is külön áldások léteznek.

Szent illatok a Szentélyben

A Tóra részletesen leírja a Miskán, a pusztai Szentély szépségét, ahol őseink az Egyiptomból való kivonulás után szolgálták Istent. Arany és ezüst díszítette, falait színes szövött függönyök borították. A központi szent tér pedig csodás illatokkal telt meg.

Nem tudjuk pontosan, milyen összetevőkből állt ez az egyedülálló illat, de néhány alkotóelemét igen: például a galbanumot (növényi gyantát), a tömjént és más fűszereket. Még ha a régészek elő is kerítenék a pontos receptet, ma sem készítenénk el: a Tóra kifejezetten tiltja, hogy a szent tömjént a Szentélyen kívül bármi más céllal állítsuk elő (2Móz 30:37).

Korai iszlám parfümös üvegek – Haaretz Múzeum Üvegkiállítás, Tel Aviv

Középkori parfümkereskedelem

A középkorban, amikor a világ nagyobb részében a személyes higiénia ritkaságszámba ment, a tehetősebbek erős illatú parfümökkel és tömjénnel próbálták elfedni a szagokat, amelyeket gyakran a Kelet országaiból importáltak. Sokáig a zsidó kereskedők látták el Európát ezekkel a drága illatokkal. A Közel-Keleten utazva az 1400-as években Felix Fabri, német domonkos szerzetes megjegyezte: a zsidó kereskedők „mintha egész Európát ellátnák keleti gyógyszerekkel és parfümökkel”.

A zsidók Európában számos mesterségtől el voltak tiltva, így a kereskedelem vált fő megélhetési forrásukká. Családi és közösségi kapcsolatok hálózatán keresztül szállítottak árut Európa-szerte és a Közel-Keleten. A keresztények és muszlimok közötti ellenségeskedés is elősegítette felemelkedésüket: sok keresztény uralkodó kitiltotta a muszlim kereskedőket, és fordítva. A zsidók viszont gyakran semleges félnek számítottak, és átléphették ezeket a határokat.

Muránói üvegből készült parfümtartó

A könnyen szállítható és nagy értékű áruk – fűszerek, selymek, ékszerek és parfümök – különösen fontosak voltak. A zsidó kereskedők annyira összefonódtak a luxuscikkek piacával, hogy egyes uralkodók tudatosan telepítették le őket területükön. Speyer püspökfejedelme 1084 körül így indokolta ezt: „A faluból várost akarván formálni, dicsőségét ezerszeresére kívántam növelni azzal, hogy zsidókat telepítettem ide.”

A Chanel No. 5 zsidó tulajdonosai

A modern kor legismertebb illatát, a Chanel No. 5-öt mindenki Coco Chanelhez köti. Kevéssé ismert azonban, hogy egy francia zsidó üzletember, Pierre Wertheimer gyártotta, forgalmazta és tette világhírűvé – és hogy Coco Chanel megpróbálta a holokausztot felhasználva megszerezni tőle a vállalkozást.

Coco Chanel

A német megszállás alatt Chanel magas rangú nácikkal barátkozott, a párizsi Ritzben lakott, amely a német parancsnokság egyik központja volt. F-7124-es ügynökké vált, „Westminster” fedőnéven, és kémfeladatokat is teljesített. Nyíltan zsidóellenes volt. Amikor Wertheimerék Amerikába menekültek, Chanel a német hatóságokhoz fordult, hogy fosszák meg őket tulajdonuktól és adják neki a Chanel No. 5-öt.

Pierre Wertheimer

Arra számítva, hogy Coco megpróbálhatja megfosztani őket cégüktől, a Wertheimerek a háború idejére egy nem zsidó francia állampolgárra ruházták át a tulajdonjogot. Most, hogy a vállalat látszólag „árja” lett, Coco nem tudta átvenni az irányítást. Pierre Wertheimer kémet is küldött Párizsba, Herbert Gregory Thomast, hogy hozza vissza a Chanel No. 5 pontos kémiai összetételét, így a Wertheimerek folytathatták a gyártást az Egyesült Államokban. Don Armando Guevaray Sotto Mayor álnéven Thomasnak sikerült megszereznie a parfüm összetételét, és a Wertheimerek újra elkezdték gyártani a Chanel No. 5-öt, ezúttal biztonságban, az Egyesült Államokban.

Bár a Chanel No. 5 konkrét illatkompozícióját nem Coco Chanel állította össze, az ő kreatív elképzelése, megbízása és döntései kulcsszerepet játszottak a parfüm megszületésében, valamint az ő neve és márkaépítése tette az illatot világhírűvé. Ugyanakkor az üzleti vállalkozás többségi tulajdona a kezdetektől a Wertheimer családé volt, ami magyarázza, miért próbálta Chanel a háború alatt – etikátlan módon – megszerezni tőlük a teljes irányítást.

Parfüm és a nők felszabadulása

A múltban a parfüm elsősorban romantikus ajándéknak számított, amelyet férfiak adtak nőknek. Az 1950-es évektől azonban, ahogy egyre több amerikai nő lépett be a munka világába, ez megváltozott: a nők saját maguk kezdtek parfümöt vásárolni. A gyártók gyorsan felismerték a lehetőséget, és új illatokat alkottak a modern nő számára – gyakran zsidó vállalkozók vezetésével.

Estée Lauder

Estée Lauder (Josephine Ester Mentzer), aki 1909-ben született New Yorkban, szegény bevándorló zsidó családba, elsőként számolta fel azt a mítoszt, hogy a parfüm csak ajándék lehet. 1953-ban jelentette meg a Youth Dew illatot, és egyenesen a nőknek reklámozta. Ő volt az első, aki mintákat osztogatott, hogy a vásárlók többször is kipróbálhassák a parfümöt, mielőtt megvásárolnák.

Két évtizeddel később a Revlon – amelyet Charles Revson alapított, orosz zsidó bevándorlók gyermeke – megalkotta a Charlie parfümöt, kifejezetten dolgozó nők számára. Revson Norell illata sokak szerint az első igazán nagy amerikai parfüm volt. Lauder és Revson együtt alakították át a parfümöt ritka luxuscikkből olyan élvezeti termékké, amelyet nők tömegei kezdtek saját maguknak vásárolni.

A világ egyik legnagyobb „orra”

A parfümök gyakran híres múzsák ihlette alkotások, de a kiváló parfümök illatainak tényleges receptjét egy rendkívül érzékeny szaglású művész alkotja meg. Nagyon kevesen képesek érzékelni az illatok finom árnyalatbeli különbségeit, amelyek egy új illat megalkotásához szükségesek. A parfümipar szaknyelvében ezeket a tehetséges parfümkészítőket „orrnak” nevezik. Ma az iparág egyik legnagyobb „orrának” Carlos Banaim számít, egy marokkói születésű zsidó illatművész.

Banaim úr első nagy illata a Ralph Lauren „Polo” volt, amelyet mindössze harmincévesen fejlesztett ki. Azóta olyan népszerű illatokat is megalkotott, mint a Viktor & Rolf „Flowerbomb”, a Giorgio Armani „Code” női parfüm és az Yves Saint Laurent „Saharienne”.

Carlos Banaim

Szaglásérzékének fejlődését marokkói gyerekkorának tulajdonítja: „Kisfiúként gyakran kísértem nagyapámat a tangeri piacra, és emlékszem a fűszerek és gyümölcsök, narancsok, őszibarackok, dinnyék és sárgabarackok illatára – ezek az illatok bevésődtek az emlékezetembe” 

1967-ben, a Hatnapos Háború utáni zavargások idején édesapja figyelmeztette: „Ne gyere haza.” Ettől kezdve Franciaországban, majd Amszterdamban és Buenos Airesben élt, végül New Yorkban telepedett le.

Azóta Izraelben is befektet, és olyan alapítványokkal dolgozik, amelyek tehetséges fiatalok tanulmányait támogatják. „Izrael legnagyobb erőforrása a fiataljai esze” – vallja.

Feltörekvő izraeli illatok

A modern Izraelben már az államalapítás előtt létezett parfümipar. Az 1880-as évektől, amikor kelet-európai és oszmán területekről érkező zsidók újra benépesítették az országot, Edmond de Rothschild báró jelentős összegeket fektetett helyi vállalkozásokba. Az egyik ilyen ágazat a virágtermesztés volt, amely a francia parfümipart szolgálta ki.

Hagyományosan természetes alapanyagokat – virágokat, egzotikus fákat – használtak.Izrael kis területe miatt korlátozott volt a lehetőség az iparág számára szükséges egzotikus növények termesztésére, de a modern szintetikus technológiák fejlődésével az ország nagyobb szerepet kapott a globális alapanyag-gyártásban.

Az izraeli parfümkészítők új illatok létrehozásával is foglalkoznak, és a hagyományos zsidó összetevőket, például az etrogot és az ősi füstölőket kutatják, hogy megörökítsék a Közel-Kelet illatait és hangulatát. Azok számára, akik még szokatlanabb illatokat preferálnak, Tel-Avivban ma már számos parfümüzlet található, ahol a vásárlók a személyzet segítségével ultra-személyre szabott, egyedi illatot hozhatnak létre.

A parfüm mint tökéletesség

Talán a legszebb parfüm-metafora Hósea prófétától származik, aki a Messiás korában virágzó Izraelről ír: „dicsősége olyan lesz, mint az olajfáé, és illata, mint a Libanoné”, ahol a cédrusok édes illata lengte be az erdőket (Hósea 14:7–8).

Gyönyörű kép. A zsidó gondolkodásban az illat központi szerepet játszik a világ szépségének megtapasztalásában. Egy kellemes illat képes új lelkiállapotba emelni bennünket. Az illat: áldás és ünnep.

Az aish.com írása alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla