Márkus Anna halálára, avagy a folytonos otthonkeresés lenyomatai

– Amikor lezárul egy művészi pálya, talán az életmű tekinthető egy művész legvéglegesebb önarcképének. Anna Mark (Márkus Anna) önarcképe önazonos, az egyik legkiemelkedőbb huszadik századi életmű, mely talán éppen szabálytalanságai miatt válik igazán kerek egésszé – írja megemlékezésében Farkas Zsófia művészettörténész a napokban 98 évesen elhunyt Márkus Anna (Anna Mark) festőművészről.

Márkus Anna (Anna Mark) 1946 és 1950 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult, majd az Állami Bábszínház díszletfestő műhelyében helyezkedett el. Ez a szellemi műhely olyan művészeknek is „menedéket” nyújtott rajta kívül, mint Bálint Endre, Ország Lili, Bródy Vera vagy Jakovits József. Anna Mark a magyar avantgárd, az Európai Iskola szoros szellemi közegéből indult, baráti kapcsolat fűzte Bálint Endréhez, Ország Lilihez, Vajda Júliához. Művészetét kezdetben a szürrealizmus inspirálta. Kötődött Szentendréhez, nagyszüleinek izbégi házához, a magyar népművészethez. 1956 után hagyta el az országot, két évig Németországban élt, végül a francia fővárosban telepedett le. 

Márkus Anna (Anna Mark). Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum

Itt futotta be azt a páratlan életpályát, amelyet a kiapadhatatlan kíváncsiság, kísérletezés jellemez: az állandó kölcsönhatás szellem és forma között, a szüntelen variációs, megoldási kísérletek a szellem formává válásának folyamatában. 

Anna Mark Reigl Judittal és Vera Molnárral együtt a párizsi emigrációban világhírűvé vált művészgeneráció tagja lett. Művei a figurativitástól, a narratívától eltávolodva, a lírai absztrakció és a konstrukció formanyelvén valósultak meg: reliefekben, gouache-okban, tollrajzokban, aquatintákban és metszetekben. 

Sorozataiban alkotói módszere egyfajta Gesamtkunstwerként is értelmezhető: a festészet, a grafika, a szobrászat és az építészet gondolkodásmódja egyaránt megjelenik munkáiban, egyensúlyt keresve, vagy kalandozva a sík és a három dimenzió, a fény és az árnyék, a figura és az absztrakció mezsgyéi között. 

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum

Művei látszólag szigorú geometrikus kompozíciók, ám, mint ahogy Cserba Júlia fogalmaz: „A kompozíciókban a »logikus« geometrikus befejezés helyett egy »személyes« fordulat rejtőzik, aminek a klasszikusan geometrikus képekben nem volna helye” . Cserba véleménye szerint ez „Anna Mark »önarcképe«: a rend és az alkotói szabadság harmóniája”. 

Ez a „személyes” fordulat oldja fel a geometriai formák szigorát művein, melyek megalkotása mögött hihetetlen elmélyült tudás, tömörítési képesség, alkotói fegyelem, ugyanakkor játékosság, otthonosság, gyermeki kíváncsiság mutatkozik meg. 

Alkotásain és az immár lezárult életművében lenyűgöző, ahogyan témáinak sok-sok variációja sosem válik unalmassá, a szigorú rendezői elvet mindig megbontja egy-egy szabálytalan, kedves vonal, lenyűgöző, hogy a meleg, otthonos színű kompozíció minden művét személyessé teszi. Anna Mark ugyan gyökeret vert Párizsban, képei mégis a folytonos otthonkeresés lenyomatai – a ház, az ajtó, az ablak motívumai nála nemcsak a szentendrei háztetők vajdai örökségét mutatják, de rokonítják az életművet akár Schaár Erzsébet (összetéveszthetetlenül közép-kelet-európai) egzisztenciális művészetével is. 

Márványpor-homok-műgyanta keverékéből készült reliefjeiről pedig Ország Lili örökké visszatérő falmotívuma juthat eszünkbe: az emberi lélek és a múlt egymásra rakódott rétegei mint egy archeológiai ásatás fosszíliái tűnnek fel. 

Márkus Anna (Anna Mark). Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum

Amikor lezárul egy művészi pálya, talán az életmű tekinthető egy művész legvéglegesebb önarcképének. Anna Mark vagy Márkus Anna önarcképe önazonos, az egyik legkiemelkedőbb huszadik századi életmű, mely talán éppen szabálytalanságai miatt válik igazán kerek egésszé. Anna Marknál ugyanis az absztrakció sosem válik személytelenné, nála a szigorú gondolati rendezőelv és a lélek szabálytalan rezdülései csak együtt létezhetnek. (Ugyanezt tükrözi az ellentét, amely otthonának számos személyes, múltat idéző tárgya és műtermének kizárólag funkcionális, alkotásra fókuszáló jellege között feszült.) Az életművön a magyarországi gyökerek mindvégig érződnek, mintha éppen a folyamatos útkeresés, a vándorlás jelentette volna számára a megérkezést; az őt mindvégig elkísérő alkotás, adott számára körvonalazódott házat, otthont. 

Anna Mark: Cím nélkül, 1980, relief, 16x30x30 cm, fotó: Sarkantyu Illés

Sarkantyu Illés 2011-es filmjében egyedülállóan örökítette meg mindazt a letisztult szellemi gazdagságot, amit Anna Mark lénye jelentett. Mindenkinek ajánlom kiváló művészi dokumentumfilmjét. Amíg velünk élnek művei, nem felejtjük el!

FARKAS ZSÓFIA
művészettörténész
Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár

Az említett filmet EZEN AZ OLDALON tekinthetik meg. Borítókép: Kisterem / Facebook