Ma volna 75 éves Dunai Tamás színművész

2024. Július 10. / 09:02


Ma volna 75 éves Dunai Tamás színművész

A halála előtt nem sokkal választották a Halhatatlanok Társulata Örökös Tagjává, de hamarosan belépett azok körébe, akikkel már csak film-, színházi és zenei felvételeken találkozhatunk. A tavaly év elején elhunyt Dunai Tamás színművész ma ünnepelné a 75. születésnapját. Legyen neki könnyű a föld!

Azon művészek közé tartozott, akik nem hangos magánéleti botrányokkal hívják föl magukra a figyelmet és nem is a bulvárcelebek tiszavirág-életű hírneve révén válnak országosan ismertté, hanem a kimagasló hivatásbéli tudásuk, szerénységük és alázatuk révén érdemlik ki a közönség szeretetét. 

Dunai Tamás ilyen ember volt: szerény, kedves, okos és minden szélsőségtől mentes. Franciás műveltséggel és imponáló zenei tudással felvértezve érkezett a színművészi pályára, amelyen mind prózai, mind zenés szerepekben remekelt.

Közösségünk több rendezvényén tapsolhattunk neki, máig emlékezetes például az általa alakított Tevje, a zsidó hegedűs figurája, akit éppen olyanra formált, amilyen ő maga is volt. Az 1949. július 10-én született Dunai Tamás ma ünnepelné a 75. születésnapját – legyen áldott az emléke.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek