Sábáton: Zsidó napok Baján

2024. Szeptember 03. / 15:05


Sábáton: Zsidó napok Baján

Augusztus 30-31-én egy különleges sábáti alkalmat tartottak az egykori bajai zsinagógában, ahol immár második alkalommal rendezték meg a sábátont, a bajai zsidó napokat. Fináli Gábor rabbi vezetésével az érdeklődők részt vehettek a pénteki kábálát sábáton és a szombat délelőtti istentiszteleten is.

Fináli Gábor , a Hunyadi téri zsinagóga rabbija, Klavanszkij Anatolij kántor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) képviseletében Fináli Péter, valamint Chikán-Sonne Zoltán, a Hunyadi téri körzet elnöke is részt vett a szombatfogadáson.

A bajai Ady Endre Városi könyvtár épülete, az egykori zsinagóga hamar megtelt érdeklődőkkel, akik pénteken este 7 órától vehettek részt a különleges istentiszteleten, ami után kidus várt mindenkit, valamint bor, bárhesz kóstolás és persze a rabbi tanítása.

bajainapok1.jpgFotó: Zalavári László/BN-archív

Szombaton tóraolvasást is hallhattak a zsinagógába látogatók, ami így valóban a közösség házává vált, hiszen az embereknek lehetőséget biztosítottak arra, hogy vasárnap a Kérdezd a rabbit! program keretében beszélgessenek a rabbival, feltehessék kérdéseiket. A baráti felekezetekkel közös fórumon részt vett még Kosik Sándor józsefvárosi plébános, Bán Béla református lelkész, esperes, valamint Kovács László evangélikus lelkész is.

bajai2.jpgFotó: Márton Anna

A szombat kimenetelét a hávdálá szertartással zárták, amit egy különleges koncert követett: 20 órától az Ábrahám fiai együttes Fináli Gábor vezetésével lépett a zsinagóga lépcsői fölé, míg az udvaron, előttük helyet foglalt a mintegy száz főből álló közönség. Az együttes színes zenei palettájáról felcsendültek autentikus izraeli dalok és zsoltárok is.

A nagy sikerű, másfél órás koncert méltó lezárása volt a hétvégi zsidó napoknak, ahol az érdeklődőknek lehetőségük volt közelebb kerülni a zsidó vallási szokásokhoz és hagyományokhoz, megismerni a zsidó gondolkodásmódot.

A rendezvénynek köszönhetően a bajai zsinagóga néhány napra ismét vallási funkciót kapott, falai közt újra héber imák hangoztak el. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek