Izrael már végzett is az iráni fegyveres erők néhány napja kinevezett főparancsnokával; urándúsító berendezések sérültek meg egy iráni üzemben; az Európai Unió nem akarja tétlenül nézni, hogy Irán felgyorsítja nukleáris programját; Kína a fegyveres cselekmények azonnali beszüntetését sürgeti; újabb hat magyar hagyta el Jordániát. Összefoglalónk az izraeli-iráni háborúval kapcsolatos, mai fejleményekről.
Sadmani négy napig volt iráni főparancsnok
Az izraeli hadsereg (IDF) jelentése szerint az éjjel a légierő vadászgépei megtámadtak egy katonai főhadiszállást Teherán szívében, és megölték Ali Sadmani dandártábornokot, az Irán legfőbb vezetőjéhez, Ali Hameneihez legközelebb álló embert.
Ali Sadmani. Forrás: Hvg.hu
Sadmani a katonai erők (az iráni hadsereg és a Forradalmi Gárda) központi parancsnokságát vezette, alig négy napon át. A tábornokot ugyanis azt követően nevezték ki a parancsnokság élére, hogy elődjét, Golámali Rasid vezérőrnagyot az izraeli hadműveletek első csapásában likvidálták. Ezt megelőzően Sadmani Rasid helyetteseként működött, valamint az iráni fegyveres erők vezérkarának hadműveleti osztályát vezette.
Irán továbbra is rakétákkal támad
Az éjszaka során is többször volt légiriadó Izraelben iráni rakéták és drónok miatt, de ezúttal nem érkeztek jelentések a mentőszolgálathoz személyi sérülésekről.
Iráni rakéták Askelon fölött. Fotó: Amir Cohen/Reuters
Húsz-harminc rakétát indítottak Iránból a reggeli órákban, melyekből négy becsapódott, és kettő nyomán négyen könnyebben megsebesültek. A Tel-Avivtól északra fekvő Herzlián egy üres autóbuszt ért találat.
Leállt a haifai olajfinomító
A Haifai-öbölben, Izrael északi részén fekvő Bazan olajfinomító vállalat bejelentette, hogy az iráni rakétatalálat miatt kénytelen volt leállítani teljes működését. A Bazan egyik üzemét vasárnap este érte találat, amelyben életét vesztette a vállalat három alkalmazottja. Az izraeli gazdaság nagymértékben függ a Bazan finomítóitól, amelyek szokásos körülmények között a közlekedéshez szükséges üzemanyag mintegy felét biztosítják.
A megtámadott olajfinomító
Az energiaügyi minisztérium hétfő este bejelentette, hogy a Bazan, az elektromos társaság és a minisztérium „azon dolgozik, hogy a tevékenység a lehető leghamarabb helyreálljon”, hozzátéve, hogy „az energiaszektor felkészült arra, hogy minden szükséges támogatást biztosítson a gazdaság üzemanyag-szükségletéhez”.
A natanzi urándúsítónak vége
Valószínűleg megsemmisültek az iráni Natanz urándúsító üzem centrifugái az Izrael által végrehajtott támadások következtében – mondta Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (International Atomic Energy Agency, IAEA) főigazgatója.
Natanz friss műholdképen. Forrás: Hvg.hu
Rafael Grossi a brit BBC televíziónak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a pénteki izraeli támadás okozta áramkimaradás nyomán a centrifugák valószínűleg „súlyosan megrongálódtak, ha ugyan nem semmisültek meg teljesen”. Közölte, hogy az üzem föld alatti létesítményeit nem érte ugyan találat, de az ott telepített berendezések megsérülhettek az áramkimaradás következtében.
A telephelyen belül a sugárzás veszélyes szintet ért el, a létesítményen kívül azonban az értékek továbbra is normálisak – jelentette ki az IAEA főigazgatója Bécsben. A Natanz telephely felszíni része, ahol az uránt 60 százalékos dúsításig dolgozzák fel, megsemmisült.
Az IAEA vezetője szerint négy épület megrongálódott Iszfahánban is, míg a Fordóban található föld latti dúsítóüzemből eddig nem érkezett jelentés károkról.
Izrael saját állítása szerint a támadásokkal meg akarja akadályozni, hogy Irán atomfegyvert építsen. Teherán azonban hangsúlyozza, hogy atomprogramja kizárólag polgári célokat szolgál.
Európai Unió: Irán nem juthat nukleáris fegyverhez
– Az EU nem nézheti tétlenül, hogy Irán felgyorsítja atomprogramját, az ország nem juthat nukleáris fegyverhez, és a diplomácia az egyetlen megoldás ennek megelőzésére – jelentette ki Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője ma Brüsszelben. Elmondta: a résztvevők felszólították az izraeli és iráni felet, hogy tartsák be a nemzetközi jogot, tanúsítsanak önmérsékletet, és kerüljék a konfliktus eszkalálódását.
Kaja Kallas
A külügyminiszterek megvitatták a válság globális energiapiacokra gyakorolt hatását is. Kallas megerősítette, hogy az EU kész együttműködni partnereivel a piac stabilitásának megőrzése érdekében. Hozzátette: a tanácskozáson a miniszterek hangsúlyozták, hogy továbbra is figyelemmel kell kísérni a gázai helyzetet is, és felszólítottak a teljes körű humanitárius hozzáférés biztosítására, tűzszünetre, valamint a túszok azonnali szabadon engedésére.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz haderő tegnap a háború eddigi egyik legsúlyosabb légicsapását mérte Kijevre, amelyben 14 ember életét vesztette, és többeket eltűntként tartanak nyilván. „Oroszország célzottan civileket támad, és nyilvánvalóvá teszi, hogy nem érdekli a béke. Ezért folytatnunk kell a nyomásgyakorlást" - szögezte le.
Kaja Kallas elutasította azt az elképzelést, hogy Oroszország közvetítőként lépjen fel a közel-keleti konfliktusban. Kiemelte, hogy egy olyan ország, amely civileket bombáz nem tekinthető hiteles békeközvetítőnek. Hozzátette: Irán támogatja Oroszországot ezekben a támadásokban.
Mint mondta, az amerikai-iráni tárgyalások megtorpanása miatt az EU-nak most még fontosabb, hogy aktív diplomáciai szerepet vállaljon a térségben. Az Egyesült Államok esetleges katonai beavatkozásával kapcsolatban Kallas figyelmeztetett: az amerikai részvétel kiszélesítené a konfliktust, ami senkinek sem érdeke.
Elmondása szerint Marco Rubio amerikai külügyminiszter is megerősítette, hogy az Egyesült Államok nem kíván közvetlenül belekeveredni a helyzetbe.
Az olajársapkával kapcsolatban Kallas hangsúlyozta,
hogy annak célja az árak leszorítása, és most, a közel-keleti feszültségek miatt, még fontosabb ennek fenntartása. Figyelmeztetett: nem szabad hagyni, hogy az olajárak emelkedése Oroszországot további bevételhez juttassa, amelyet a háborús gépezete finanszírozására fordíthat.
Peking továbbra is egyeztet az érintett felekkel
– Kína az izraeli-iráni konfliktus kapcsán sürgette a fegyveres cselekmények azonnali beszüntetését, hangsúlyozva, hogy a tartós béke kizárólag párbeszéddel érhető el – jelentette ki Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden, a pekingi tárca szokásos sajtótájékoztatóján. A tartós béke nem érhető el erőszakkal - tette hozzá Kuo, hangsúlyozva, hogy a nemzetközi viták rendezésének egyetlen útja a párbeszéd és a közös biztonság elvének betartása.
Kuo Csia-kun. Forrás: Kínai Külügyminisztérium
Peking továbbra is egyeztet az érintett felekkel, a békés megoldást szorgalmazza, és a térség további destabilizációjának elkerülésére törekszik - közölte a szóvivő. A sajtótájékoztató végén a szóvivő hangsúlyozta: Kína felszólítja az érintett feleket - különösen azokat az országokat, amelyek különleges befolyással bírnak Izraelre -, hogy vállalják a felelősségüket, és haladéktalanul tegyenek lépéseket a feszültség enyhítésére, valamint a konfliktus további terjedésének megakadályozására.
Újabb hat magyar állampolgárt evakuáltak a Közel-Keletről
– Újabb hat magyar hagyta el Jordániát, tehát velük együtt a kormány Szlovákiával együttműködésben már tizenhárom magyar állampolgárnak segített biztonságba jutni – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Szijjártó Péter. Forrás: Szijjártó Péter/Facebook
A tárcavezető kifejtette, hogy az izraeli-iráni háború egyre csak durvul, már nem csupán a fővárosokat támadják, hanem a konfliktuszóna kiszélesedett, ebből fakadóan aztán több magyar is kerül veszélybe, és több magyar akar biztonságba kerülni.
„Nyolcszáz fölött van a konzuli védelemre regisztráltak száma az egész térségben" – tájékoztatott.
„A mai napon egyelőre arról tudok beszámolni, hogy a szlovákokkal együttműködésben újabb hat magyar állampolgár hagyja el ezekben a percekben Jordániát. Úgyhogy a szlovákokkal együttműködésben tizenhárom magyar állampolgárnak tudtunk eddig segíteni, hogy biztonságba tudjanak kerülni" - tudatta.
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az előző napon Jordániát elhagyó hét magyar állampolgár már Cipruson van, onnan utaznak majd tovább Pozsonyba, és természetesen segítik őket a hazatérésben onnan is.
„Két nagy evakuációs műveletünk zajlik jelenleg is a közel-keleti térségben, amelyről részleteket azért nem tudok mondani, mert nem akarom veszélybe sodorni ezeknek a műveleteknek a sikerességét. Ez sok magyar embert érint" - húzta alá.
„Remélem, hogy a mai este folyamán már az egyik kapcsán fogok önöknek tudni részletes tájékoztatást adni. Most bonyolultabbak ezek az evakuációs műveletek, mint korábban, hiszen mind az iráni, mind az izraeli légtér zárva van. Folyamatosak a bombázások és a rakétatámadások, ezért a mozgásokat nagyon alaposan és körültekintően kell megtervezni annak érdekében, hogy ne torkolljon tragédiába egy-egy evakuációs művelet. De a folyamban lévő műveletekről haladéktalanul tájékoztatást adunk, hogyha elérik azt a pontot, ahonnan már biztonságosnak minősíthető" - összegzett.
(MTI-HVG-Mazsihisz)
