Jeruzsálemben bekérették az orosz nagykövetet Lavrov szavai miatt

2022. Május 02. / 13:13


Jeruzsálemben bekérették az orosz nagykövetet Lavrov szavai miatt

Jeruzsálemben bekérették a külügyminisztériumba Oroszország nagykövetét Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Adolf Hitler részbeni zsidóságát hangoztató szavai miatt – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.

„Az ilyen hazugságoknak az a célja, hogy magukat a zsidókat vádolják meg a történelem legszörnyűbb bűneivel, amelyeket ellenük követtek el, ezzel felmentve a felelősség alól az elnyomókat” – mondta Naftali Bennett miniszterelnök Lavrov állításairól.

„Mint már mondtam, egyetlen mai háború sem holokauszt, és nem hasonlít a holokausztra. Azonnal abba kell hagyni a zsidó nép holokausztjának politikai eszközként való felhasználását” – tette hozzá az izraeli kormányfő, aki korábban Jair Lapid külügyminiszterrel szemben mindig óvatosan foglalt állást Oroszország Ukrajna elleni háborújában, Oroszországot meg nem nevezve.

Lapid megbocsáthatatlan, botrányos kijelentésnek minősítette Lavrov állításait, miszerint „Hitlerben volt zsidó vér”, és „a legnagyobb antiszemiták zsidók”.

Az orosz külügyminiszter egy olasz televízióban hangoztatta, hogy szerinte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökben Adolf Hitler náci vezérhez hasonlóan „zsidó vér folyik”. Lavrov azt mondta: „Zelenszkij? A legnagyobb antiszemiták a zsidók, még Hitler is zsidó származású volt”.

„Ez egy megbocsáthatatlan, botrányos kijelentés, szörnyű történelmi tévedés, és bocsánatkérést várunk” – hangsúlyozta Lapid. „A zsidók nem öngyilkosok lettek a holokausztban. A nagyapámat nem a zsidók ölték meg, hanem a nácik. Azt mondani, hogy Hitler zsidó származású, olyan, mintha azt mondanánk, hogy a zsidók magukat gyilkolták a holokausztban. A holokauszt ügyeiben nem vagyunk elnézők” – közölte az izraeli külügyminiszter.

Lapid Twitter a Twitteren bejelentette, hogy az orosz nagykövetet „nehéz beszélgetésre” hívták a külügyminisztérium közel-keleti részlegének vezetőjéhez, de tartózkodott attól, hogy megrovásként definiálja ezt, és megjegyezte, hogy ő maga nem lesz jelen a találkozón.

„Először is javítsák ki tévedésüket, és nyissanak ki egy történelemkönyvet. Nem csak külügyminiszterként, hanem a budapesti gettóban raboskodó édesapám fiaként is zavar. Nem a zsidók, hanem a nácik küldték oda. A nácik üldözték a zsidókat és megöltek hatmillió zsidót. Az ukránok nem nácik, csak a nácik voltak nácik, csak ők foglalkoztak a zsidó nép szisztematikus kiirtásával” – jelentette ki Lapid, akinek édesapja, Tomi Lapid túlélte a holokausztot, majd Izraelben miniszterelnök-helyettes és igazságügyi miniszter is volt.

„Izrael az első pillanattól kezdve azt mondta, hogy elítéli az inváziót. Izrael megszavazta Oroszország elítélését az ENSZ-ben, felfüggesztését az Emberi Jogi Tanácsban, és az egyetlen ország volt, amelynek Ukrajnán belül tábori kórházat működtetett” – emlékeztetett az izraeli külügyminiszter.

„Néha nem csak az érdekek, hanem az álláspontok alapján születnek a megfontolások, különösen, ha olyan kérdésről van szó, mint a holokauszt vagy az orosz külügyminiszter efféle kijelentései. A politika nem csak érdekeket, hanem értékeket is jelent. Azon országok közé tartozunk, melyek szerint Oroszországnak nem lett volna szabad megtámadnia Ukrajnát” – tette hozzá Lapid a ynet stúdiójában. (MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek