A napokban meghalt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok csütörtöki temetésén minden valószínűség szerint nagyon sokan vesznek majd részt, ezért alábbi cikkünkben közöljük a szertartás zavartalan lebonyolításával kapcsolatos, legfontosabb tudnivalókat.
Mint korábban már megírtuk: Keleti Ágnes temetése a születésének 104. évfordulóján, azaz január 9-én, déli 12 órakor kezdődik a budapesti Kozma utcai temetőben.
Tisztelettel kérjük a gyászolókat, hogy lehetőség szerint a közösségi közlekedés használatával vagy taxival jussanak el a temetőbe.
Akik autóval mennek, legkésőbb délelőtt 11 óráig érkezzenek oda, ugyanis a parkoló befogadóképessége miatt 11-14 óra között személyautóval nem lehet majd behajtani a temetőbe.
A szertartáson több beszéd hangzik majd el, így arra kérjük a gyászolókat, hogy ennek megfelelően készüljenek: gondoskodjanak meleg öltözetről és elegendő mennyiségű folyadékról.
A gyászoló család nevében köszönjük megértésüket és együttműködésüket!