A Mazsihisz a tervezettnél jobb eredménnyel zárta a tavalyi évet

2022. Május 22. / 13:33


A Mazsihisz a tervezettnél jobb eredménnyel zárta a tavalyi évet

– A Mazsihisz stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodást folytatott, sőt, a tervekhez képest lényegesen jobb eredménnyel zárta a 2021-es évet – mondta dr. Kunos Péter ügyvezető a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) mai közgyűlésén. A küldöttek a Szövetség 2021-es költségvetésének zárszámadását elfogadták, az első napirendi pont azonban – vagyis az elnöki tájékoztató – Heisler András betegsége miatt elmaradt. A nyitó- és záróimát Markovics Zsolt miskolci főrabbi mondta.

– A zsidó vallásban az egymás iránt érzett felelősség, s kiemelten a bizalom rendkívül fontos. Felelősség, hogy nem megyek betegen közétek. Felelősség, hogy ott vagytok a közgyűlésen, mert tudjátok, hogy a Mazsihisz demokratikus működésének legfőbb döntési testületéről van szó és a rendszernek működnie kell – hangzott el abban a levélben, amelyet Heisler András intézett a küldöttekhez, s amelyet Goldmann Tamás, a Mazsihisz alelnöke olvasott fel. 

20220522_102533.jpgGoldmann Tamás alelnök vezette a közgyűlést, Heisler András online követte a munkát

A Mazsihisz elnöke azért nem volt jelen személyesen, mert a mai koronavírus-tesztje pozitív lett, így online követte a mai közgyűlést. Levelében az említett bizalom kapcsán Heisler András úgy fogalmazott: 

– Ha egy vallásos ember eljön hozzád vendégségbe és valamely ételről megkérdezi, kóser-e, akkor te őszintén válaszolsz, s a vendéged megbízik a válaszodban. Megbízik benned. A zsidó közösségekben ezért a bizalomnak kiemelt a jelentősége. Ezért is vagyok különösen büszke arra, hogy a Mazsihisz közgyűlésének kétharmados bizalmát három választáson sikerült elnyernem. Ez sokat jelent számomra. Decemberben lesz talán az utolsó olyan közgyűlésünk, ahol elnökként én fogom levezetni a képviselő-testületi ülést. Így aztán még jobban fáj, hogy ma nem lehetek veletek.

20220522_105030.jpgDr. Kunos Péter szóbeli kiegészítése a zárszámadáshoz

A közgyűlésen dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója szólt a Szövetség 2021-es költségvetésének zárszámadásáról, amelyet a testületi tagok előzőleg írásban kézhez kaptak. Mint mondta: mind a Mazsihisz Vezetősége, mint a Számvizsgáló Bizottság úgy értékelte a beszámolót, hogy a közösség stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodást folytatott, sőt, a tervekhez képest lényegesen jobb eredménnyel zárta a 2021-es évet. 

Ennek egyik legfőbb oka az volt, hogy a vártnál jobban alakult a Szövetség saját turisztikai bevétele; a másik ok azoknak az állami támogatásoknak a forrásként való bevonása, amelyekkel a költségvetés tervezésekor még nem lehetett számolni; s volt egy harmadik tényező is: a járvány időszakában számoltak azzal, hogy egyes betervezett programok a vírushelyzet miatt nem valósulnak meg, de végül nagyobb megtakarítás származott ebből, mint előzetesen gondolni lehetett. 

Ez a három elem vezetett oda, hogy a Mazsihisz 2021-es eredménye jobban alakult a tervezettnél – mondta az ügyvezető. Ez tette lehetővé azt is, hogy év végén a dolgozók jutalomban részesülhettek. 

A közösségen belüli szociális problémák enyhítésére tett lépések között dr. Kunos Péter kiemelte a JadbeJad (Kéz a kézben) elnevezésű programot, amelyhez a  forrást a Joint Distribution Committee (JDC) biztosította, a szakmai háttérmunkát pedig a Jáhád Közösségi Szolgálat végezte.  Ennek keretében 696 háztartás, 1600 személy kapott támogatást.

A nagyobb intézmények működését illetően az ügyvezető igazgató első helyen a Mazsihisz Szeretetkórházában történt, nagy volumenű állami támogatásból megvalósult fejlesztést emelte ki, amelyre – mint fogalmazott – mindannyian büszkék lehetünk. Hangsúlyozta, hogy a beruházás átadásán a kormány miniszteri szinten képviseltette magát. Méltatta az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem, valamint a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár munkáját is, ami pedig a tavaly átadott Rumbach utcai zsinagógát illeti: a létesítményben rengeteg olyan dolog történt, amelynek alapján a zsinagóga a Mazsihisz ékköve lehet. 

Az ügyvezető a napirendi pont szóbeli kiegészítésekor kitért a vidéki temetők rendbetételére: tavaly az országban 16 településen összesen 782 síremlék helyreállítása történt meg, a munkához a Mazsihiszen kívül  jelentős forrásokat biztosított a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) is. Az idei év gazdálkodásáról elmondta: eddig minden a tervezett számok szerint alakul, a kormányzattól rendben megérkeztek az állami támogatások, járadékok, juttatások.

A küldöttek a zárszámadást elfogadták, a közgyűlés Markovics Zsolt miskolci főrabbi záróimájával fejeződött be. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Izrael
Magyar parlamenti képviselők Izraelben
2024. Február 21. / 16:32

Magyar parlamenti képviselők Izraelben