Nagy Attila készítheti el Hajós Alfréd új szobrát

2021. November 26. / 09:20


Nagy Attila készítheti el Hajós Alfréd új szobrát

Hajós Alfréd Emlékszobor megalkotására írt ki pályázatot egy éve a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) és a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. A pályázat eredményhirdetése november 30-án, jövő kedden lesz a Mazsike budapesti, Munkácsy Mihály utcai székházában, ahol bemutatkozik A magyar delfin aranya című pályázatot benyújtó alkotó.


A kiírás célja volt, hogy méltó emléket állítson Hajós Alfréd munkásságának és örökségének. Hajós Alfréd az újkori olimpiai játékok első magyar bajnoka, akinek egész életműve, sportolói, sportvezetői, újságírói, építészi és közéleti tevékenysége példaértékűen testesíti meg az ókori olimpiai eszményt, a test és lélek harmóniájának fontosságát, amelyet az úkori játékok hitvallásuknak tekintettek. 

A pályázat kiemelt célja, hogy a készülő műalkotás méltó módon állítson emléket az úszóbajnoknak, és hogy kifejezze a Hajós Alfréd által képviselt eszmeiséget.

Az eredményhirdetésre meghívták a második fordulóba jutott öt alkotót, közöttük az első helyezett Nagy Attila hódmezővásárhelyi szobrászművészt. A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a pályázatot kiíró szervezetek, a zsűri és a sajtó képviselőinek jelenlétében tekinthetik meg a nyertes „A magyar delfin aranya” jeligével ellátott pályamunkájának makettjét.

Forrás: Mazsike.hu


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek