A Tünet Együttes oldalán augusztus 22-26. között középiskolai tanárok számára ingyenesen elérhetővé tették Szabó Réka: A létezés eufóriája című dokumentumfilmjét, amelyben az akkor 90 éves Fahidi Éva holokauszttúlélő és Cuhorka Emese a tánc segítségével közösen dolgozzák fel a múlt traumáit. A Tünet Együttes és a Campfilm koprodukciójában készült film a 2019-es bemutatója óta körbejárta az egész világot, nagydíjat kapott Locarnóban és Szarajevóban is.
A Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben mutatta be a Sóvirág című előadást a Vígszínház Házi Színpadán az akkor 90 éves Fahidi Éva, és a fiatal táncosnő, Cuhorka Emese főszereplésével. Az előadás azóta is repertoáron van, sőt Bécsben, Szabadkán és Berlinben is játszották. Szabó Réka dokumentumfilmje az előadás próbafolyamatát követi végig. A filmet a Film.hu az év legjobbjának választotta 2019-ben.
A létezés eufóriáját most augusztus 22-26. között középiskolai pedagógusok számára ingyenesen elérhetővé tették. A hírt a Tünet együttes Facebook-oldalán osztották meg:
„Reméljük, hogy a filmet és azon keresztül Éva történetét megismerő tanárok közül sokan jelentkeznek a Tünet Együttes ingyenes, középiskolai beavató programjára, melynek keretében a diákok a film megtekintése előtt és után is egy-egy feldolgozó foglalkozáson vesznek részt, ahol – amennyiben egészségi állapota megengedi – Fahidi Éva is részt vesz" – írják a posztban.
A középiskolai pedagógusok ezen a linken regisztrálhatnak a dokumentumfilm megtekintésére. Minden regisztráló pedagógus egy kódot kap az általa megadott e-mail címre, amely kóddal 2022. augusztus 22-26. között internetes felületen ingyen nézheti meg a filmet a Tünet Együttes oldalán.
Forrás: Film.hu