Antiszemitizmus elleni menetet tartanak vasárnap Párizsban

2023. November 10. / 11:43


Antiszemitizmus elleni menetet tartanak vasárnap Párizsban

A francia parlament két háza vezetőjének felhívására antiszemitizmus elleni menetet szerveznek vasárnap Párizsban, tiltakozásul amiatt, hogy a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet egy hónappal ezelőtti Izrael elleni terrortámadása óta ugrásszerűen megnőtt a zsidóellenes cselekmények száma az országban.

„A köztársaság veszélyben van, az alapjait érte támadás” – írta Yaël Braun-Pivet, a nemzetgyűlés és Gérard Larcher, a szenátus elnöke a Le Figaro című napilapban megjelent felhívásában.

„A Hamász által október 7-én Izraelben elkövetett terrortámadás, a holokauszt óta példátlan gyalázatos mészárlás óta, amely 40 honfitársunk halálát okozta, az antiszemita cselekmények száma veszélyesen megnőtt hazánkban. Alig négy hét alatt több mint ezer esetet regisztráltak, kétszer annyit, mint tavaly egész évben” – írták a kezdeményezők.

„Fel kell lépnünk, hogy egyértelművé tegyük: Franciaország nem fogadja el az antiszemitizmust, és a franciák nem fogadják el, és soha nem is fogják elfogadni a gyűlölet elkerülhetetlenségét (...) A szekularizációnkat meg kell védeni, bástyát jelent az iszlamizmussal szemben” – hívták fel a figyelmet a parlamenti vezetők.

A kedd este közzétett kezdeményezést üdvözölte a kormánytöbbség. Élisabeth Borne miniszterelnök szerdán jelezte, hogy személyesen jelen lesz a felvonuláson, s a kormánytagok is csatlakozhatnak a menethez.

A parlamenti pártok, jobb- és baloldalon egyaránt üdvözölték a felhívást, egyedül a radikális baloldali Engedetlen Franciaország jelezte, hogy nem kíván olyan rendezvényen részt venni, amelyet a szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) is támogat.

A párt nemzetgyűlési frakcióvezetője és köztársasági elnökjelöltje, Marine Le Pen ugyanis szerda reggel az RTL rádióban felszólította az RN „minden tagját és szavazóját”, hogy csatlakozzon a menethez.

„Itt az ideje, hogy a francia nép (...) kifejezze teljes elutasítását a látható antiszemita cselekmények látványos növekedésével szemben” – mondta Marine Le Pen.

„Az antiszemitizmus és a rasszizmus minden formája elleni küzdelem kivitelezhetetlen egy olyan párt mellett, amelynek eredete a nácizmussal való kollaboráció történetében található” - írta válaszul közleményében a radikális baloldali Engedetlen Franciaország. „Hazánknak olyan kezdeményezésekre van szüksége, amelyek egyesítik népünket” – vélte a radikális baloldal, jelezve, hogy „a békecélok körül szükséges összefogni, egyértelműen követelve a tűzszünetet és a túszok szabadon bocsátását”, akiket a Hamász október 7-i támadásakor elhurcoltak.

A pártvezető, Jean-Luc Mélenchon kedd este az X-en a tervezett felvonulást az izraeli hadsereg által a Gázai övezetben elkövetett „mészárlást feltétel nélkül támogató barátok találkozójának” nevezte.

Olivier Véran kormányszóvivő is úgy vélte szerdán, hogy a Nemzeti Tömörülésnek „nincs helye” a menetben.

„A francia igazságszolgáltatás antiszemitizmus miatt elítélte a pártlapító Jean-Marie Le Pent, az RN-nek így nincs helye ezen a megmozduláson” – mondta a kormányszóvivő, aki amiatt is sajnálatát fejezte ki, hogy Jordan Bardella pártelnök „nem képes szakítani pártja antiszemita gyökereivel”, miután a BFM hírtelevízióban újságírói kérdésre tagadta az alapító antiszemitizmusát.

Olivier Véran ugyanakkor „nemzeti egységre szólított fel az antiszemitizmus minden formájával, az erőszak minden formájával szembeni küzdelemben”.

A Franciaországi Zsidó Intézmények Képviseleti Tanácsának (CRIF) elnöke, Yonathan Arfi „teljes mértékben támogatja a felhívást”.

A kormány múlt vasárnap azt közölte, hogy 1040-re emelkedett az antiszemita cselekmények száma, és 486 embert, köztük 102 külföldit előállítottak október 7-e, a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni terrortámadása óta. Tavaly egész évben 436 antiszemita cselekményt regisztráltak a hatóságok.

Franciaországban él Európában a legnagyobb – 500-600 ezresre becsült – zsidó közösség, és muszlimok is Franciaországban élnek a legnagyobb számban Európában, számuk 5 és 6 millió közötti. (MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek