Kiállítással és koncerttel emlékeznek ma Seress Rezsőre Komáromban

2023. Szeptember 03. / 11:09


Kiállítással és koncerttel emlékeznek ma Seress Rezsőre Komáromban

A zsidó kultúra európai napja alkalmából a szlovákiai Komáromban is gazdag program várja a közönséget. Az érdeklődők a Komáromi Zsidó Hitközség és Komárom város által szervezett rendezvényen  megtekinthetik az egykor Komáromban is élt Seress Rezső életútját bemutató kültéri kiállítást, majd a művészre előadással és koncerttel is emlékeznek a Tiszti Pavilonban.

Seress Rezső komáromi kötődése kapcsán megemlítendő: gyermekként amiatt költözött Komáromba, mert az édesanyja, Spitzer Blanka később férjhez ment Purgesz Béla komáromi pékmesterhez. Majd a budapesti színészkedéssel töltött időszaka után, 1924-ben visszatért a már Csehszlovákiához csatolt Komáromba, s a zeneszerzés mellett a Tiszti Pavilon pincebárjában és a Moderna moziban zongoristaként dolgozott – írja a ma7.sk magyar nyelvű szlovákiai portál.

seres.jpgA kültéri Seress-életút kiállítás

Seress a Még egy éjszaka… című első slágerét is Komáromban szerezte, 1929-ben azonban másodszor és immár véglegesen a magyar fővárosba költözött.  Komáromban 1992-ben neveztek el utcát róla.  

A Duna Menti Múzeum és a túlparti Klapka György Múzeum, valamint a Touristinfo munkatársai által, a Kehila-díjas Galo Vilmos történész vezetésével készített, ötpaneles emlékkiállításon kívül az életét, munkásságát bemutató, kétnyelvű szórólapok is készültek Seress Rezső emlékére, akire ma előadással és koncerttel is emlékeznek a Tiszti Pavilonban. 

A zsidó kultúra európai napján – amelyen Izrael szlovákiai nagykövete is jelen lesz – átadják majd az újabb Kehila-díjakat, lehetőség lesz zsidó ételek kóstolójára, s a somorjai Samaria Klezmer Band is fellép. 

A ma7.sk cikke teljes terjedelmében itt olvasható.

(Fotó: Nagy-Miskó Ildikó/ma7.sk)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek