Purim a sorsvetés
és a győzelem ünnepe, amikor egy szinte mesebeli királyné talál rá az igazi
népére, és szembeszáll az önkénnyel a zsidóság megmentése érdekében. Az idei
PurimFeszten is ünnepeljünk közösen, legyünk együtt a legvidámabb zsidó ünnepen
március 11-16 között fantasztikus helyszíneken.
Minden, ami purim,
idén is: Megila-olvasás, koncertek, buli, irodalom, képzőművészet, színház,
gyerekzsivaj, klezmermuzsika, sípolás és dobolás. Ilyen programkavalkád várja
azokat, akik részt vesznek a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
(Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) által szervezett II.
PurimFeszten 2025. március 11-16 között.
A rendezvényeken elmaradhatatlan a hagyományos hámántáska és a jó hangulatú
ünneplés. A PurimFeszt célja, hogy minden korosztály számára izgalmas és
tartalmas élményeket nyújtson, miközben megemlékezünk Eszter királyné
bátorságáról és a zsidó nép megmeneküléséről.
Legyünk együtt a
legvidámabb zsidó ünnepen, közösen fütyüljük ki a gonoszt és ünnepeljük a jót!
Az alábbi
programokon örömmel látunk minden korosztályt, kicsiket és nagyokat egyaránt,
hogy közösen és közösségben ünnepelhessünk!
✡✡✡
Winkler Nóra BIG PICTURE – híres festmények x kerek életek
2025. március 11. kedd,
19 óra / Goldmark-terem
A II. PurimFeszt
nyitóelőadása különleges kulturális élményre hív! Winkler Nóra BIG
PICTURE – híres festmények x kerek életek című talk-show-ját láthatják és
hallhatják. Ezen az estén életre kelnek a képek. Vendég a legendás
televíziós, Kepes András író, egyetemi tanár. Jegyárak: 3900-4300 forint.
Az előadáson a
legendás televízióst-írót Winkler Nóra kifejezetten a neki válogatott festmények alapján kérdezi. Hogyan kapcsolódik Marc Chagall, Pierre-Auguste Renoir
vagy Pablo Picasso művészete ehhez az izgalmas életúthoz? Az esten
kiderül!
Winkler Nóra újságíró,
műsorvezető, kulturális szakértő és aukciós szakember. Évek óta meghatározó
szereplője a magyar kulturális életnek, különösen a kortárs művészet és az
irodalom területén.
Kepes András író, újságíró,
televíziós műsorvezető és egyetemi tanár, a magyar média egyik legmeghatározóbb
alakja.
✡✡✡
Steyt a boher – Zenés purimi jiddis est
2025. március 12. szerda,
19 óra / Rumbach zsinagóga
Jegyvásárlás a képre kattintva
Ezen a különleges
estén rendhagyó módon tárulnak fel azok a bonyolult emberi kapcsolatok és
kavargó érzelmek, amelyek mélyen áthatják a purimi ünnep történetét.
Csatlakozzon hozzánk és éljük át közösen az ünnep varázsát Gregor Bernadett
színésznő-énekesnővel, Zucker Immánuel főkántorral és Budai Miklós kántorral. Jegyár
egységesen: 3900 forint.
Fájdalom és
veszteség. Túlélés és győzelem. A zsidó lélek összetettsége ott visszhangzik a
jiddis dallamokban, s egyedülálló harmóniát teremt az előadók, a zenészek és a
közönség között. A jiddis dallamvilág a közép-kelet-európai zsidóság gazdag
kultúrájából származik, amely merített a helyi nem zsidó népzenei hagyományból
éppúgy, mint a zsidó liturgiából. A jiddis nyelv, amely a középkori német
dialektusokból fejlődött és héber, valamint szláv elemekkel keveredett, nemcsak
a zsidó közösségek mindennapi kommunikációjának eszköze volt, hanem irodalmi,
színházi és zenei alkotások nyelve is.
Az est varázsát a
purim és a jiddis dallamvilág keserédes erején túl a fellépő művészek
adják. Purimkor a zsidó közösségek a megmenekülést és a túlélést ünneplik.
Hagyományaink része a Megila (Eszter könyvének) felolvasása, jelmezes mulatság,
adakozás a szegényeknek és ajándékok (misloáh mánot) küldése barátoknak. Az
ünnep vidámsága és különleges hangulata visszaköszön az egyszerre melankolikus
és szellemes jiddis dalokban.
✡✡✡
Megila-olvasás, Polnauer Flóra és a haverok purimi koncertje
2025. március 13. csütörtök,
19 óra / Rumbach zsinagóga
Ingyenes regisztráció a képre kattintva
Megila-olvasás,
Polnauer Flóra és a haverok purimi koncertje hámántáskával, Deutsch Péter
és Radnóti Zoltán rabbik közreműködésével. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Várunk minden
érdeklődőt a Megila olvasásra Deutsch Péter és Radnóti Zoltán rabbik felolvasásávan.
Természetesen lesz kereplő, amit megszólaltathatunk Hámán neve hallatán, majd a
purimi hangulatot Polnauer Flóra és barátai örömteli koncertje varázsolja a
színpadra. Ismert izraeli számok és zsidó népdalok, közös éneklés töltik meg a
zsinagóga gyönyörű terét, majd hámántáskával és teával kínáljuk meg a
jelenlévőket
✡✡✡
MEGA Purim buli – Megila-olvasás, Arató-diszkó, tombola
2025. március 13. csütörtök,
21 órától hajnalig / Goldmark-terem
Ingyenes regisztráció a képre kattintva
Idén is fergeteges
bulival, hamisítatlan Club Sababa-érzéssel várunk titeket egy megapartira. A
részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Lesz
Megila-olvasás, hámántáska, bor, karaoke, tombola hatalmas nyereményekkel, és
ha ez nem volna elegendő, még sok meglepetés! Beöltözni ér! Ne felejtsétek otthon a jelmezeiteket és táncos cipőiteket!
A Megilát Radnóti
Zoltán főrabbival és Deutsch Péter rabbival olvassuk fel; Hámán nevének
említésekor szokás szerint fújolni, sípolni, kerepelni, kiabálni, dobolni
kötelező!
Ezen az estén Arató András videódiszkója adja zenés időutazást a retrótól napjainkig. Táncra fel!
✡✡✡
Családi közös
purim a Bálint Házban
2025. március 16. vasárnap, 15 óra
Jegyvásárlás a képre kattintva
Fantasztikus
jelmezes bulira várunk benneteket, amit a Bálint Ház, a Benjamin ovi és a Rumbi
Tanház közösen szervez. Rengeteg izgalmas programmal készülünk, hogy együtt
ünnepeljük purimot! Jegyárak: 1500-2500 forint.
Lesz gyerekkoncert
és hóra táncház, ahol mindenki táncra perdülhet. A gyerekek és a felnőttek is
változatos purimi játékokkal és kézműves foglalkozásokkal szórakozhatnak:
fotósarok, hámántáska sütés, Éden játszóház, Misloáh mánot (ajándékkosár)
készítés és Eszter királyné szépségszalonja, ahol arcfestés, csillámtetkó és
hajfonás vár mindenkit.
Ne hagyjátok ki
ezt a vidám eseményt! Várunk mindenkit, kicsiket és nagyokat, ovisokat, kisiskolásokat
és a családjukat egyaránt, lesznek jelmezek, finom kóstolók, játékok és
mulatság. Ne felejtsetek el jelmezben érkezni!
✡✡✡
Ljudmila Ulickaja: Unokám, Benjamin
2025. március 16. vasárnap, 19 óra / Rumbach zsinagóga
Jegyvásárlás a képre kattintva
A Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka. A
fehérvári előadás először Budapesten. Az előadás időtartama: 2 óra 10 perc egy
szünettel. Jegyár egységesen 3900 forint.
Eszter ifazi jiddise máme, aki dacol a
világgal. Ezúttal konokul a fejébe veszi, hogy a család vérvonalának megőrzése
érdekében kiházasítja 30 éves, imádott fiacskáját. A megfelelő származású
feleséget a család egykori falujában reméli megtalálni. Mindenen és mindenkin
átgázolva tör előre céljai megvalósításának érdekében.
A világ szemében csupa szív, önfeláldozó anyatigris. A
fia és a kiszemelt menyasszony szemében fullasztóan erőszakos, zsarnoki máme,
egy hárpia anyós. Ki lehet-e kényszeríteni a szerelmi házasságot? Van-e
beleszólása a ma emberének gyermeke választásába? Lehet-e tudatosan, racionális
alapokon nyugvó dinasztiát alapítani? Mindez Ulickajára jellemző humorral és
emberszeretettel.
Szereplők: Varga Mária – Eszfir Lvovna (Fira); Závodszky Noémi – Jelizaveta
Jakovlevna – (Liza); Ballér Bianka – Szonyecska; Imre Krisztián
– Vitya.
Alkotók: Horesnyi Balázs – díszlettervező; Matkó Tamás – zeneszerző; Kerkay
Rita – rendező. Író: Ljudmila Jevgenyjevna Ulickaja; Fordító: Morcsányi
Géza.
![mazsihisz icon](https://mazsihisz.hu/modules/Mazsihisz/public/img/ikon_50x50_kek.jpg)