A Bét Sálom zsinagóga a Facebook-oldalán egy kedves szokásra hívta fel a figyelmet: Besáláh hetiszakaszának szombatja előtt madárcsemegét szórnak ki hálából a madaraknak. De honnan ered ez a hagyomány, és milyen történet áll mögötte?
A zsidó folklór szerint a pusztai vándorlás idején néhány izraelita megpróbálta kétségbe vonni Mózes szavahihetőségét és az isteni gondviselést. Bár Isten azt parancsolta, hogy a manna hat napon át hull majd, de szombaton nem, egyesek mégis kimentek hajnalban és szándékosan szórtak szét egy kis mannát, hogy becsapják a népet. Ha reggel a táborlakók mannát találnak, az azt bizonyítaná, hogy Mózes tévedett.
Csakhogy az égi gondviselés másképp alakította a történéseket: a madarak még napfelkelte előtt felcsipegették a szétszórt mannát, így reggelre nyoma sem maradt a csalásnak. A nép Mózes szavait igaznak találta, és így a madarak – bár talán akaratlanul is – hozzájárultak a vezető tekintélyének megőrzéséhez.
Ennek emlékére számos közösségben szokássá vált, hogy a Besáláh hetiszakaszának olvasása előtti péntek délután magokat, kenyeret vagy más finomságot szórnak ki a madaraknak. Ez egyfajta hálás gesztus a történelem hű segítői felé, és egy szép módja annak, hogy a zsidó hagyomány tovább éljen a mindennapokban.
A Bét Sálom is így tesz meg sábesz előtt.
Kép: Bét Sálom zsinagóga Facebook-oldala.
Címlapkép: Pamela
Karaz, New York
![mazsihisz icon](https://mazsihisz.hu/modules/Mazsihisz/public/img/ikon_50x50_kek.jpg)