Betöltés...
  /  

A maceszgombóc lelke – húsleves, vita és egy kis fekete kutya

Nemrég Rubin Eszter maceszgombócának történetét olvashatták nálunk – azt a bizonyos családi vitát, amelyben gyömbér és szerecsendió csap össze a leves fölött. De a maceszgombóc csak akkor teljes, ha van, amiben ringatózhat: egy mély, aranyszínű húslevesben, amely órákon át, türelmesen fő a tűzhelyen. Most megérkezett hozzá a leves is. Az a fajta, amelyet a zsidó konyhában nem véletlenül neveznek „zsidó penicillinnek”: egyszerre vigasz, erő és gyógyír. Rubin Eszter írásában egy tál gőzölgő húsleves köré gyűlik a történet – emberekkel, egy aggódó kis fekete kutyával, és azzal a csendes bizonyossággal, hogy végül mindenki hazatalál az asztalhoz.

– Igaza van a kormánynak.
–Tessék?
– Igaza van a kormánynak abban… – kezdett bele újra a férfi.
– Ezt az egyet kértem – vágott közbe a nő. – Hogy soha ne mondd, hogy igaza van.
– De nem azt mondtam – felelte a férfi – Direkt nem mondtam ki a nevét, mert tudom, hogy azt nem szereted.
– Ez így is azt jelenti, hogy a Tudodkinek van igaza – mondta a nő.
– Nem mondtam a Tudodkit – védekezett a férfi.
– Értsd már meg, hogy nincs igaza. – jelentette ki a nő. – Nem lehet igaza. Semmilyen körülmények között nincs igaza!
– Utálom ezt a korlátolt gondolkodást – közölte a férfi
– Én meg utálom, hogy hiába kérlek meg valamire – felelte a nő.

– Nekem meg elegem van. Rohadtul elegem – emelte fel a hangját a férfi, azzal hirtelen megfordult, és sietősen elindult az ellenkező irányba. Eddig lassan bandukoltak az erdő felé az óriási füves térségen. A kistermetű fekete kutya békésen bóklászott a közelükben. Néha előreszaladt, lázasan szaglászott valamit, vagy élvezettel hempergett a fűben. Aztán talált egy botot, és lobogó fülekkel, boldogan szaladt vele a gazdáihoz, hogy jelentőségteljesen elhelyezze a lábuk előtt. Amiből érteniük kell, hogy ő szolgálatkészen visszahozza, amennyiben szeretnék jó messzire eldobni. Biztosak lehetnek benne, hogy ő megtalálja, és újra megismételhetik a mutatványt, ha már ennyire szeretnek botokat dobálni. Hűséges tekintetébe némi sürgető árnyalatot vegyített, amikor fenézett a gazdájára, enyhe csodálkozást, hogy mi van már, miért nem dobod? Közben valami kellemetlen érzet úszott be szívtájékon, ami összenyomta a tüdejét, és egész kis teste megtelt a váratlanul rossz érzéssel, amely kiszorította a felhőtlen boldogságot. Hirtelen rohanni kezdett, maga sem tudta, miért, a botjáról teljesen megfeledkezve vágtázott visszafelé, pedig még csak félúton jártak megszokott napi sétájukon. Azután észrevette a gazdit, a nagydarab, mély hangút, aki egyre távolodott, de ő utolérte, mert ügyes és gyors. Megtalálta, és boldogan ugrándozott körülötte. Megvagy, megvagy! Egy pillanatra megnyugodott, aztán az előbbi kínzó szorongás lett rajta úrrá, megfordult, és újra rohanni kezdett az erdő felé, ahol a másik gazdit sejtette, a kisebb és lágyabb hangút, akivel esténként összebújva olvasnak, miközben a hasát simogatja. Nem veszítheti szem elől, ha valami történik vele, ki fog neki enni adni? A kis fekete kutya száguldott a mezőn, lihegve érte be a nőt, aki jócskán eltávolodott már a helytől, ahol szétváltak. – Gyere kiskutyám, nincs semmi baj, mi erre megyünk, ő meg arra. Ne törődj vele – biztatta.

De ő nem tudott nem törődni, iszkolt vissza, teljes pánikban szedte a lábait, majd kiugrott a szíve, úgy érezte, menten megszakad, ha nem tudja az embereit egy irányba terelni.  – Nem érted, hogy nem tudok egyszerre két helyen lenni!? – mondta a férfinak, amikor újra utolérte. De ő nem vett róla tudomást, magába fordulva, hosszú léptekkel haladt tovább. 

A kis fekete kutya az elviselhetetlenné váló feszültségtől megint rohanni kezdett, az arra sétáló emberek csak nézték, ahogy oda-vissza száguld újra és újra átszelve a rétet, kilométereket futva, kétségbeesetten, lélekszakadva, egy pillanatra meg nem állva, a csak általa ismert cél felé.

Mire újra beérte a nőt, már az erdő szélén járt. Leült a fűbe, és magához ölelte a kutyát, aki egy szusszanásnyi időre elengedte magát, majd a fejében ismét hallotta a hívó szót, izmaiban megszólalt az ösztön; ne lankadj, rohanj, csinálj valamit, mert nélküled szétválnak, összedől a világod, ezt nem engedheted. A te kiskutya vállaidat nyomja a felelősség – mondta a hang.

– Maradj, minden rendben van – suttogta közben a nő a fülébe.
– Értsd meg, hogy nem maradhatok – felelte a végsőkig elgyötört kutya.

A nő rácsatolta a pórázt, megvárta, míg alábbhagy az eszeveszett lihegés, aztán együtt elindultak hazafelé.  A férfi már otthon volt, amikor beléptek az ajtón, a kutya kitörő örömmel üdvözölte, az emberei azonban nem szóltak egymáshoz.  A nő megmelegítette a húslevest a férfinak. Magának is szedett, de ő hidegen kanalazta a remegő, aranyszín kocsonyát.

Mielőtt leültek ebédelni, a kutya táljába is öntött egy meglehetős adagot. Jutott bele hús is, meg egy jókora cupák. A kutya hangosan szürcsölt, aztán elégedetten vonult ki a cupákjával a kertbe. Végre fellélegezhetett, hogy nem kell már szemmel tartania őket, egy helyen vannak, minden úgy van, ahogy lennie kell.

Az ókorban szívesen viseltek borostyánt, mert hittek a kő gyógyító erejében, az enyém pedig akár hiszel benne, akár nem, kollagéntartalmánál fogva áldásos hatással van a bőrre, a belekre és az ízületekre. Hamisítatlan zsidó penicillin.

A RECEPT IDE KATTINTVA NÉZHETŐ MEG


Kapcsolódó cikkek


Témák:
Ezek is érdekelhetnek