„Világló részletek” a magyar zsidóság történetéből Rákosi és Kádár alatt

Novák Attila új kötete olyan tanulmány- és forrásközlés-gyűjtemény, amely a magyar zsidóság kommunista/szocialista korszakbeli (1948–1989) történetét dolgozza fel, különös tekintettel az állambiztonság szerepére. A könyv gerincét kettős viszonyrendszer adja: egyrészt a vallásos zsidó közösség élete, megfigyelése és üldöztetése a Rákosi- és Kádár-korszakban, másrészt a magyar állam és a modern Izrael viszonya. A tanulmányok túlnyomó része állambiztonsági iratokra épül, gyakran mikrotörténeti esettanulmányok formájában mutatja be a nagy történelmi folyamatokat, míg az egyéni életutakat a szélesebb politikai és intézményi összefüggésekkel kapcsolja össze.

A kötetbemutatón Hatos Pál történész úgy fogalmazott: számára a tanulmányok – a nemrég elhunyt Nádas Péter egyik könyvének címét kölcsönvéve – „világló részletekként” villantják fel a magyar zsidóság történetét, mindennapjait az említett korszakban. Az első kérdése az volt szerzőhöz, hogy mi indította el az immár több mint három és fél évtizedes pályáján, amelynek középpontjában a zsidóság, Izrael, a cionizmus kutatása áll, mire Novák Attila kifejtette: ennek egyrészt van személyes, családi vonatkozású magyarázata, másrészt szerepet játszott benne a „cionista mozgalmi múltja”. Fiatalként Engländer Tibornak, a magyarországi cionizmus egyik vezető alakjának köreibe járt, és ez „ellenkulturális” jellegű magatartás változott aztán tudományos érdeklődéssé. Olyannyira, hogy később a doktori disszertációját is a cionista mozgalomról írta. Majd szellemesen megjegyezte:

– Volt is némi bűntudatom, hogy nem az úgynevezett nagy magyar köztörténeti problémákkal foglalkozom, mint például Trianon… De még jól is tettem, hiszen a Trianon-kutatás szinte külön „iparággá” nőtt. 

Később egy kollégája és barátja ösztönzésére kezdett állambiztonsági témákkal foglalkozni, ami a gazdgságát és bőségét tekintve – mint Novák Attila fogalmazott – „olyan mint a tenger, de veszélyes tenger”.  

– Kis túlzással képes vagyok több százszor átnézni egy szöveget publikálás előtt, hogy egy történetet a benne szereplőkkel szembeni igazságos és méltányos módon mutassak be – fűzte hozzá.

Hatos Pál rákérdezett arra is, hogy a tanulmányköteteket mikor fogja monográfia is követni, mire a történész azt válaszolta: ezt a kérdést már annyiszor megkapta, hogy szinte ellenállás alakult ki benne a műfaj iránt. Nem ért egyet azzal, hogy a tanulmányok írásával „elaprózná” a tehetségét, ráadásul – mivel az élete ötvenes éveiben jár – van még bőven ideje monográfiát is írni az őt érdeklő, legfontosabb témákról. Ez a mostani kötete is remekül összefoglalja Novák Attila történészi érdeklődését, hiszen mintegy tíz évnyi munka anyagait tartalmazza. 

Hatos Pál természetesen nem kerülte meg a könyv különös címét sem, amely – mint mondta – első olvasatra inkább ígér pszichológiai munkát, semmint történészit, hiszen a „gátolt kötődés” lélektani fogalom. Megkérdezte, hogy a gátolt kötődés a totalitáriánus rendszerre, a cionizmussal kapcsolatos hozzáállásra, vagy éppen a tárgyalt korszak zsidó vallási életére vonatkozik-e. Válaszul Novák Attila elárult egy titkot a munkamódszeréről: hajlamos a címeket intuitív alapon kiválasztani, s ebben az esetben is ez történt.

– Ami a lélektant illeti, a legjobb helyen keresgélsz – mondta Hatos Pálnak –, hiszen a pszichológia tudománya vezette be a kötődési zavar fogalmát a csecsemők, a gyerekek esetében. Ami a zsidóságra nem abban az értelemben vonatkoztatható, hogy a zsidóság „kiskorú” volna, hanem abban, hogy

a története folyamán sokszor kötődni akart, tartozni akart valahová.

A valláshoz vagy Izraelhez például, de a fennálló politikai rendszerek ebben gátat szabtak, nem engedték e kötődések kibontakozását. 

S hogy mi volt ennek az oka? Mi motiválta a rendszert ebben? Mi motiválta a konkrét akciók végrehajtóit? Mit tekintett a rendszer cionizmusnak? Többek között e kérdésekre is választ kaphatnak azok, akik a tanulmánykönyvet fellapozzák. S hogy a műnek milyen a szerkezete?

A Földváryné Kiss Réka és Zima András Merev keretek című bevezetőjével kezdődő kötet négy nagyobb tematikus egységre oszlik.

1. A magyar vallásos zsidóság élete és a zsidó–keresztény (katolikus) vallásközi párbeszéd helyzete a szocializmusban (25–138. o.)
Ez az egység a vallásos (főleg ortodox) zsidóság mindennapjait és az állambiztonsági kontrollt járja körül: ortodox tanító az állambiztonság fogságában; a lágymányosi zsinagógaeladás hányattatott sorsa (1959–1966, bevezetővel és forrásközléssel); a magyar ortodox zsidóság szentföldi kóserkonzerv-akciója (1948–1957) és „a hús földrajza”; ortodox zarándoklatok (a „csodarabbik” útvonala) és állambiztonsági megfigyelésük a Kádár-korban; egy 1976-os állambiztonsági jelentés a lubavicsi rebbéről; az „Erec Jiszrael döntése” és az ENSZ Palesztina-vitája magyar állambiztonsági dokumentum tükrében; valamint a zsidó–keresztény (katolikus) közeledési kísérletek az 1960-as években.

2. A kommunista/szocialista állam zsidó „fekete könyve” (139–186. o.)
Egyéni sorsokon keresztül a rezsim zsidókkal szembeni visszaéléseit, megaláztatásait dokumentálja: a testőrparancsnok és a hitközségi elnök esete; Benedict Jenő 1951-es kitelepítése; Márkusné meghiúsult izraeli szökése 1954-ben; egy túlbuzgó besúgó 1954-es jelentése; Hámánok Domonkos Miksa élete; Scheiber Sándor megrázó temetési beszéde az agyonlőtt Freud Lajos és fia, Gábor (újra)temetésén 1955-ben; valamint József András pszichoanalitikus története az ÁVH fogságában (1953) – a pszichoanalízis és cionizmus között.

3. Cionizmus és cionisták a kommunista állambiztonság szemében (kb. 223–356. o.)
Ez a rész azt vizsgálja, hogyan nézte a magyar állambiztonság a cionizmust: egy „Doktor” fedőnevű ügynök a zsidó felekezeti vezetésben (1958–1962); „szovjet tudástranszfer” – Magyarország és a zsidó állam kapcsolatai 1948–1967 között; a Salom Békecsoport mint zsidó ellenzéki hang a kései Kádár-korban (1983–1989); az 1967-es arab–izraeli (hatnapos) háború magyarországi visszhangja (a Magyar Televízióban és a hivatalos/nem hivatalos magyar zsidó véleményekben); a népiek és cionisták viszonya a második világháború után; egy ismeretlen cionista röpirat 1973-as Budapesten; valamint Simon Wiesenthal és a Kádár-állam viszonya.

4. Izraeli (magyar) történetek (357–452. o.)
A záró nagyegység a magyar vonatkozású izraeli történeteket gyűjti össze: magyar etnikai szavazatok és izraeli párpolitika a zsidó állam korai éveiben; Kodály Zoltán 1963-as izraeli látogatása; sarokpontok a magyar jisuv (pre-állami zsidó közösség) életéből (1954, 1964–1965, 1984); kibucok és szövetkezeti gondolatok az 1960-as évek Magyarországán izraeli visszhanggal; egy ismeretlen állambiztonsági dokumentum a magyar–izraeli kapcsolatokról és az új gazdasági mechanizmusról; végül a magyar–izraeli diplomáciai kapcsolatok „hosszú menetelése” az újrafelvételükig.

---