Felújítás után megnyitották a Zsidó Nép Múzeumát Tel-Avivban

2021. Március 11. / 12:14


Felújítás után megnyitották a Zsidó Nép Múzeumát Tel-Avivban

A százmillió dolláros felújítás során a Diaszpóra nevet lecserélték és a Zsidó Nép Múzeumának, vagy rövidebb változatában a többes szám első személyt jelentő „Anu"-nak, azaz „Mi"-nek nevezték el a megváltozott intézményt. A  tel-avivi egyetem területén található új múzeumban úgy mesélik el a zsidók történetét, ahogy korábban sosem tették, a sokszínűségre és a kultúrára helyezve a hangsúlyt.


A felújítás költségeinek mintegy egyharmadát az orosz-izraeli Leonid Nevzlin egykori olajmágnás fedezte a Nadav Foundation segítségével. További 52 millió dollárt más amerikai adományozók és alapítványok adtak, 18 millió dollárt pedig az izraeli kormány utalt át. A múzeum igazgatótanácsának elnöke Nevzlin lánya, Irina, aki az izraeli egészségügyi miniszter, Juli Edelstein felesége – írja a Wella hírportálra hivatkozva az MTI.

A múzeum kiállítóterét megháromszorozták, és így a világ legnagyobb, 6690 négyzetméteres zsidó múzeumává vált az intézmény. A szemlélet is megváltozott, a régi narratíva, a „pogromtól-pogromig" tartó tragédiaelbeszélések helyébe a zsidóság nemzetközi, többfókuszú és sokszínű sikertörténete lépett, amelyben minden zsidó megtalálhatja a maga helyét. 

Tíz évig tartó tervezés, majd négyéves építkezés előzte meg a szerdai nyitást, amely három emeleten átívelő, gazdag állandó kiállítást mutat be. Elődje, a Diaszpóra Múzeum 1978-ben nyitotta meg kapuit, és megalkotói számára a legfontosabb akkor a néhány évtizeddel korábban megsemmisült zsidó közösségek emlékének megőrzése volt.

Negyven év elteltével azonban változtak a hangsúlyok, az eltűnt korok értékei mellett sokkal inkább a ma élő zsidók közösségét keresték, miközben a közös narratíva létrehozásához tiszteletre méltó helyet akartak biztosítani a különféle csoportok, hangok, sajátosságok számára. 

A legfelsőbb emeleten kiemelt szerephez jut a kultúra, a zsidók önkifejezésének számos művészi területe, s a hangsúly a sokszínűségen, valamint a be- és elfogadáson van a keleti és nyugati, vallásos és világi, hagyományos és formabontó irányok között. A középső emeleten a zsidó történelem 3000 évét követheti végig a látogató, amelyben egy zárt, fekete falú szobát szenteltek a holokausztnak. A földszinten a szombattal, a zsidó naptárral és életciklussal és természetesen a Bibliával foglalkoznak, és ezeknek a nagyvilág kultúrájával kibontakozott kölcsönhatásával.

(MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
„Hét napig maceszt egyetek!”
2024. Május 02. / 09:30

„Hét napig maceszt egyetek!”

Megemlékezések
Holokauszt 80 Emlékév: Országos sétaprogram 23 helyszínen
Élet + forma
„Team Mit Tud” – a Dohány Klubban
2024. Április 08. / 21:04

„Team Mit Tud” – a Dohány Klubban