A zsidó temetők megóvása – Küldetésben a Külkereskedelmi Technikum tanulói

2024. Május 10. / 15:12


A zsidó temetők megóvása – Küldetésben a Külkereskedelmi Technikum tanulói

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Külkereskedelmi Technikumnak egyik kiemelkedő projektje a zsidó temetők és sírhelyek rendbetétele. A program különlegessége, hogy az intézmény és a BZSH Dávid Király Kollégium tanulói végzik el a munkálatokat.

Ahogy az a Mazsihisz podcastjében, a Csak semmi córesz! legújabb felvételében Salusinszky András igazgatótól is elhangzott, a temetőgondozás ötlete onnan ered, hogy a holokauszt magyarországi emléknapjára méltó, mégis gyakorlati szempontból is hasznos módon kívántak megemlékezni. A cselekvő pedagógia eszközét használva gondolatébresztő és konstruktív feladatot adtak ki a diákoknak azzal, hogy sírhelyek gondozásának céljából először három évvel ezelőtt elvitték őket az óbudai zsidó temetőbe. A mögöttes gondolat az, hogy így emlékezzenek meg azokról, akik elpusztultak a holokauszt alatt és azokról, akiknek nem maradtak hozzátartozóik, hogy a sírhelyeket gondozzák.

Az idei már a harmadik ilyen tanév, a nappalisok számára a megemlékezésen és a munkán a részvétel kötelező. Tavaly és tavalyelőtt az óbudai zsidó temetőben 200-250 fő dolgozott. Idén ugyan elmosta az eső az április 16-ára tervezett programot, az intézmény vezetősége azonban úgy határozott, menjenek el a következő héten, Pészáh előtt. Ezen a napon már nem kötelező jelleggel, pusztán önkéntes alapon ment ki a felhívás. Kitűnően példázza a projekt jelentőségét az a szám, hogy még így is, hogy az öt napos szabadságuk harmadik napján, megszakítva a szünetet, mintegy száz diák vett részt a temető rendbetételén.

– Fantasztikus látni azt, hogy habár a Technikumba jelentős számban nem zsidó felmenőkkel rendelkezők járnak, a diákok mégis nagyon közel kerülnek a zsidó valláshoz és hagyományhoz, amikről nagyon sokat tanulhatnak itt – árulta el Halász Eszter programszervező, a Technikum munkatársa. – Minden osztály részt vesz zsidó negyed túrán is a régi gettó területén, Budapesten, párhuzamosan két-két tanulócsoportban tanulnak judaisztikát és hébert. Az óbudai zsidó temetőben tett látogatás és elvégzett munka reflektálása volt az elmúlt évek munkájának, hogy habár az első alkalmat el kellett halasztani, utána mégis önkéntesen eljöttek a tanulók.

Fotó: Ritter DoronFotó: Ritter Doron

A Technikum diákjai Kecskeméten is helytálltak, ahova a Kecskeméti Zsidó Hitközség hívta meg őket a temetői munkákban való részvételre. Körülbelül 45 fő vett részt a programon, aminek megszervezésében és lebonyolításában tevékeny részvételéve dr. Feldmájer Péter elnök és munkatársa, Róna Ivett támogatta a csapatot.

A diákok sok segítséget kaptak a temető gondozóitól, akik kiosztották számukra az elvégzendő feladatokat, és megmutatták azokat a parcellákat, amik leginkább rászorultak a rendbetételre. A Kecskeméten tett kirándulást és sírbolt gondozást szakmai programmal is összekötötték. Ellátogattak a Mercedes gyárba, ami a Logisztikai technikus szakma hallgatói számára különösen hasznosnak bizonyult.

Halász Eszter kiemelte, hogy a tanulók valóban értik a mögöttes tartalmat a temetőgondozás kapcsán, és kifejezetten érdeklődnek a magyar zsidóság kultúrája és hagyománya iránt.

– Hidat épít a fiatalok közé – fogalmazta meg Eszter, majd elmesélte, hogy a gondosan előkészített program során 8 óra leforgása alatt a kecskeméti temető egészét ki is takarították a diákok.

A kecskeméti út annyira sikeresnek bizonyult, hogy minden olyan parcellát sikerült rendbe tenni, amit a temető gondozói kijelöltek számukra. A Kecskeméti Zsidó Hitközséghez is ellátogattak, ahol Prof. Dr. Róna Tamás főrabbi mutatta meg a legfontosabb tereket, a mini könyvtárat, valamint beszélt a település egykori és jelenlegi zsidó életéről, arról, milyen közösségi programok és lehetőségek várják az idősebbeket és a fiatalokat. Az aktuális hetiszakaszhoz kapcsolódó interaktív közös tanulást követően az izraeli-palesztin háború került fókuszba. A diákok érdeklődve hallgatták Róna főrabbi előadását, utána sokat beszélgettek, kérdeztek.

Este részt vettek egy közös vacsorán, majd bowlingozáson. A csapatépítő este nagyon jó hangulatban telt.

A Technikum jövőbeni tervei között szerepel az a pályázat, amit szeretnének a közel jövőben kiírni, melynek célja az lenne, hogy a diákok sírokat „fogadjanak örökbe”, elsősorban vidéki településeken, községekben. Olyan elárvult sírboltokat, amiknek a gondozását ezután ők látják majd el. A projekt részeként kutatómunkát is végeznek majd a diákok.

Zucker-Kertész Lilla beszámolója

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Dr. Grósz Andorral tárgyalt a Sándor-palota főigazgatója